Amikor a pszichopaták fegyverhez jutnak...


Az emberiség elleni bűntettek áldozatainak állítanának emlékművet a Köztársaság téren


1956. október 30-án a Köztársaság téri pártházat különböző fegyveres csoportokból alakult tömeg megostromolta és elfoglalta - fogalmazott beszédében Donáth Ferenc. - A védők megadták magukat, mégis véres önbíráskodás, kínzás és kivégzés lett a sorsuk.
Ezen emberiség elleni bűncselekmények árnyat vetettek mind a magyar forradalomra, mind Nagy Imrére és bíróság elé állított társaira.
A kádári propaganda az egész felkelésre rávetítette a lincselés képeit. A rendszerváltás után viszont az a tévhit vált félhivatalossá, hogy Mező Imre és társai megérdemelték sorsukat. Sem ez az álláspont nem fogadható el, sem az, hogy a szovjet inváziót, a sortüzeket, a forradalom leverése utáni jogellenes bírói ítéleteket, a deportálásokat, béke,- és emberiség elleni bűncselekményeket a Köztársaság téren történtek indokolttá tehették volna.
Tény, hogy a megtorlás során a vádlottakkal szemben egyetlen alkalommal sem állított fel az ügyészség emberiség elleni bűncselekményi tényállását. Ezt a megtorlók védelmében tették, mivel a sortüzek, a jogellenes bírói ítéletek, a deportálások a lincseléshez hasonlóan el nem évülő emberiség elleni bűncselekmények voltak.
A Köztársaság téren fordult meg az 1956-os forradalom sorsa, ugyanis október 30. után döntött úgy Hruscsov, hogy katonáival Magyarországra támad - mondta Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezetének elnöke kedden Budapesten, Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match tudósítójának bronz mellszobránál tartott megemlékezésen.

"Kezdeményezzük a Köztársaság téren emlékmű felállítását az emberiség elleni bűncselekmények áldozatainak emlékére: mind a meglincseltek, mind a sortüzekben kivégzettek emlékére. Ezzel az emlékművel mind a múlt bűnének a forradalomtól való elválasztása, mind a jövő nemzedékeinek e bűntől való megóvása a célunk" - mondta a megemlékezésen Donáth Ferenc.

"Emlékezzünk az áldozatokra, itt a Köztársaság téren, és máshol; az Oktogonon, Miskolcon meglincseltekre, Kossuth téren, Mosonmagyaróváron, Salgótarjánban vagy máshol sortüzekkel elpusztítottakra, mindazokra, akiket polgárháborús körülmények közt fegyvertelenként fegyveresek öltek, kínoztak meg!

Emlékezzünk az elkövetőkre, akik kivetkőztek emberségükből, gyűlöletből lincseltek, kínoztak, a megfélemlítésért lőttek. Akik magukkal ragadtak jobb sorsra érdemes embereket is a gyilkolásba; Tóth Ilonákat, akiktől mi sem állhatott messzebb, mint egy tehetetlen embernek a halálra kínzása. Emlékezzünk a tapasztalatra, hogy ha a pszichopaták fegyverhez jutnak, akkor elkövetőkre és áldozatokra oszlik a társadalom" - mondta Donáth Ferenc.

(forrásunk: Nagy Imre Társaság)


Állítsák meg ifj. Hegedűst!
AZ ALÁÍRÓK: Iványi Gábor, a WJLF rektora, Majsai Tamás, a theológiai szak dékánja, Faludy Judit művészettörténész, Fazekas Csaba történész, Fekete György mentálpedagógus, Gábor György vallásfilozófus, Gyimesi Júlia pszichológus, Hunčík Péter orvos, kisebbségkutató, Iványi Gábor jun., theológus, Karsai László történész, Karády Viktor szociológus, Lukács Péter oktatásszociológus, Mártonffy Marcell theológus, Nagy Péter Tibor oktatástörténész, Radácsy László hebrológus, Ranschburg Jenő pszichológus, Schweickhardt Zsolt fejlesztőpedagógus, Szent-Iványi Ilona theológus, Tőrösné Fehér Ildikó iskola- és gyermekpszichológus, Ungárné Komoly Judit pasztorálpszichológus, Várdy Péter filozófus, Varga Aranka kutató pedagógus, Vattamány Gyula theológus, Vekerdy Tamás pszichológus, Wildmann János theológus.

Ifjabb Hegedűs Loránt október 23-án elmondott beszéde elleni közös fellépést sürgetnek a Wesley János Lelkészképző Főiskola tanárai és vendégtanárai - számolt be keddi számában a Népszava és a Népszabadság.
A kezdeményezéshez a Népszava írása szerint Iványi Gábor rektor is csatlakozott. A levél aláíróinak indoklása szerint a beszéd "meggyalázta az '56-os forradalom emléknapját", és mint a Népszabadság idézi, azt kérik a Magyarországi Református Egyháztól, tegye nyilvánvalóvá: a megnyilatkozást, illetve a Szabadság téri református egyházközség aznapi, "Izraelt és a zsidókat szidalmazó rendezvényét" összeegyeztethetetlennek tartják hitvallásukkal, az egyetemes humánummal és a kereszténységgel.

Az RMDSZ-nek öt, Tőkésnek három százalék kellene

Orbán Erdélybe exportálja a hazai megosztó politikáját - címmel készített összeállítást a Népszava. - "Orbán Viktor a hét végén Erdélyben olyan vehemenciával kampányolt, mintha nem is egy másik országban lett volna: több helyszínre is elkísérte ottani fő politikai szövetségesét, Tőkés Lászlót, s beszédeiben kimondatlanul, ám egyértelműen arra biztatta hallgatóságát, hogy a november 25-i europarlamenti választáson a független jelöltként induló református püspökre szavazzon. Fellépése azzal a veszéllyel jár, hogy az erdélyi magyarság képviselet nélkül marad az Európai Parlamentben" - írják.
Lapunkban Kis Tibor írt publicisztikát "Mit keres Orbán Erdélyben?" címmel.

Hegyi Gyula intése: ne késsük le a "zöldforradalmat"

Nicholas Sarkozy nagy figyelmet keltett bejelentésének (Zöldforradalmat hirdetett a francia elnök) követését tekinti a magyar baloldal sürgető feladatának Hegyi Gyula szocialista EP-képviselő:
"
Az MSZP ma sok tekintetben a megújulást, a szellemi és erkölcsi kitörést keresi. Fel kellene végre ismerni, hogy ma az ökológia az igazi progresszió, s a környezeti értékek jellegzetesen a modern baloldalhoz illenek. Ha az MSZP ezt lekési, akkor könnyen arra ébredhet, hogy Sarkozy nyomán a magyar jobboldal is „bezöldül”, elszívva a levegőt a magyar baloldal megújulása elől. A francia szocialisták most elhűlve figyelik, ahogy Sarkozy megvaló­sítja mindazt, amit ők szűken értelmezett „racionalitásból” nem mertek meglépni." A teljes cikk a Népszavában>>>>>>
Hargitai Miklós publicisztikája lapunkban: "Kísértet, zöld lepelben"

1956: volt-e kommunistázás?

Márton László írja "Ferdítések és valóság" címmel az 56-os mozgalom valódi eredetéről a Népszavában: "Az Egyetemi Forradalmi Diákbizottságnak, majd az oktatókat egyesítő Egyetemi Forradalmi Bizottságnak eszébe sem jutott, hogy bármilyen vezető szerepre törjön. Annál inkább, hogy összefogja és ily módon szolgálja a fővárosban és az országban szétszóródott felkelő csoportokat. Azt tette, ami a képzett emberek dolga: értelmet adjon a történteknek. Az újságon, röplapokon, éjjel-nappal folyó beszélgetéseken más hatalma nem volt. Ha az évforduló alkalmából elhangzottakat és leírtakat tekintem, úgyszólván semmire sem ismerek rá. Az egyetemisták túlnyomó többsége – a Rákosi-rendszer politikájának következtében – munkás- és parasztcsaládokból származott. Belőlük kerültek ki a bukott rendszer legkeményebb bírálói. Ugyanakkor senki sem 'kommunistázott'."

Fél mondaton múlhat a Szabad Sajtó Alapítvány tulajdona

Megváltoztatott egy, a parlamentnek már benyújtott törvényjavaslatot az MSZP, hogy egyik alapítványának ne kelljen megválnia a Népszabadság kisebbségi tulajdonjogától - olvasható az origo "Védi alapítványa népszabadságos részét az MSZP" című cikkében. (OKtóber 25-én a HVG írt a törvénytervezetről "El kell adni a Népszabadság MSZP-s részét?" címmel.) Az origo most hozzáteszi: - A javaslatból kikerült félmondat lehetővé teszi, hogy a Szabad Sajtó Alapítvány továbbra is megtartsa 26,5 százalékát a Népszabadság Zrt.-ben. Az egyik beterjesztő szerint azonban ez csak belemagyarázás, szerinte koherenciazavar volt a szövegben, azért kellett változtatni.

Népszavazást a kohászatról?

Országos népszavazást kezdeményeznek egy miskolci stratégiai nagyüzem létrehozásáról; az erről szóló levelet tíz napja juttatták el az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) - olvasható a keddi Észak-Magyarországban.

A levél írója Tóth József iparpolitológus, a Független Kisgazdapárt miskolci szervezetének elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: azt szeretnék elérni, hogy a volt diósgyőri Lenin Kohászati Művek és a volt Diósgyőri Gépgyár együttesének helyén egy csőgyártással foglalkozó üzem jöjjön létre. Már neve is van: DAG Rt. Ennek során azt kezdeményezik, hogy az új kormányzati negyedre szánt pénzből, illetve annak egy részéből finanszírozza mindezt a kormány, azzal együtt, hogy a kormányzati negyed 15 éven belül ne alakuljon meg.

Az OVB-hez eljuttatott kezdeményezésben megfogalmazott kérdés: "Akarja-e, hogy az elkövetkező 15 évben ne kerüljön sor új kormányzati negyed építésére, és az így megtakarításra kerülő 140 milliárd forint stratégiai iparvállalat, a volt diósgyőri Lenin Kohászati Művek és a volt Diósgyőri Gépgyár együttesének helyén létesülő Diósgyőri Acél- és Gépgyár Rt. megvalósítására kerüljön felhasználásra?" - írja a lap.Tóth József azt is elmondta: az első lépés, hogy a kezdeményes nyomán az OVB eldönti, kiírható-e a népszavazás, ha igen, akkor 200 ezer aláírást kell összegyűjteni, amiben főként a vidéki emberek támogatására számítanak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.