"A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról" szóló törvényt nyugodtan elnevezhették volna arról, amiről valójában szól: a Mol minden eszközzel való megvédése az osztrák OMV felvásárlási lépései ellen. Mindenki tudja, hogy a jogszabály csak ezért született, értelme nincs is más. Akkor meg minek a ködösítés?

A magyar parlament törvénnyel gátolta meg, hogy egy magáncéget olyan befektető vásároljon fel, amely nincs ínyére a vállalat vezetőinek, akik maguk egyébként nem meghatározó tulajdonosai a társaságnak. Csűrhetjük-csavarhatjuk, ahogy akarjuk, de ennek a törvénynek ez a gyakorlati következménye a Mol jelenlegi jogi és részvényesi helyzetében. A jegybank függetlensége kutyafüle ahhoz képest, amit most a Mol menedzsmentje kapott a parlamenttől. A cég vezetőinek összetett védműve már eddig is szinte áthatolhatatlannak látszott, most meg aztán végképp olyan ördöglakat került a székházajtóra, amelyet az EU sem tud egykönnyen kinyitni.

Na de akkor most győztünk?

Nem Hernádi Zsolt, Csányi Sándor, Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és szinte a teljes parlament, hanem mi, akiknek a Molhoz annyi a közünk, hogy mibe kerül egy tank benzin, és akiknek azt (is) mondták, hogy semmilyen problémát nem jelent, ha egy német vagy olasz tulajdonban lévő cégtől kapjuk például az áram- vagy gázszámlánkat.

Az olaj- és gázpiac színpadán a kormány és az Országgyűlés elég régóta azt a számot játssza, amelyik a Mol fülének éppen a legkedvesebb. Lehet, hogy jó a kotta, de a darabot a Mol választja. Játszszunk el a gondolattal: vajon mi lenne akkor, ha az OMV olyan ajánlatot tesz, amelyet a Mol vezetői jónak tartanak? Akkor most nemhogy lex Mol nincs, hanem a magyar politikai elit egyként köszönti, felállva, vastapssal az új regionális energiaipari óriást, amelynek létrejötte bizonyítja az egységes uniós piac és a tőke szabad áramlásának fontosságát. A pohárköszöntőkből pedig kiderülne: ami történt, az nekünk a lehető legjobb fejlemény.

Hagyjuk a blablát. Véres gazdasági csata folyik a regionális olajipari hegemónia megszerzéséért. A tét elég nagy ahhoz, hogy mindenki bedobjon apait, anyait. És a legkevésbé sem számít, hogy ez éppen egyezik-e azzal, amit néhány éve tett vagy mondott. Annak idején mi is buzdítottuk a szlovákokat, hogy az akkor még vastagon állami befolyás alatt álló Molnak adják el a Slovnaftot. Az egyszeri autós számára a végeredmény szempontjából nincs nagy különbség e felvásárlás és aközött, ha az OMV bekebelezné a Molt. Csak akkor kopogtattunk és beengedtek, nem kérdezték, van-e rajtunk tanksapka, vagy nincs, míg az OMV bársonyosan ugyan, de berúgta az ajtót.

Mindenesetre az OMV és a Mol most el lesz egymással néhány évig a jól beásott lövészárkokban. Meg kell majd küzdeniük minden centiméterért. Mindkettejüknek rossz, ha túl sokat kell foglalkozniuk egymással, mert akkor nem lesz idejük és energiájuk egy másra. Pedig lehet, hogy ennek a történetnek majd egy harmadik szab új irányt. Addig is kormányunk és ellenzékünk most kapott a Moltól egy újabb nagy piros pontot az ellenőrzőjébe. Ezért a sok jótéteményért lassan már hozhatna nekünk is valamit a Mol-Mikulás.