"Az emberek" szavazzanak a tandíj ellen - szólít fel a Fidelitas

A Fidelitas arra szólítja fel az embereket, hogy a közelgő  népszavazáson szavazzanak a tandíj ellen - mondta Koszorús László, a  Fidelitas alelnöke a szervezet másik alelnökével, Ágh Péterrel  tartott sajtótájékoztatón, vasárnap, Budapesten. Daróczi Dávid  kormányszóvivő erre azt MTI-nek úgy reagált: a Fidesz ifjúsági  szervezetének felhívása valójában azt jelenti, hogy az egyetemeket  fosszák meg a fejlesztési pénzektől, és ne adjanak nekik ösztöndíjra  se a szegény, de tehetséges és szorgalmas diákoknak.

Kormányszóvivő: és mi lesz az egyetemekkel?

Daróczi Dávid kormányszóvivő erre azt MTI-nek úgy reagált: a Fidesz ifjúsági szervezetének felhívása valójában azt jelenti, hogy az egyetemeket fosszák meg a fejlesztési pénzektől, és ne adjanak nekik ösztöndíjra se a szegény, de tehetséges és szorgalmas diákoknak. A tandíj bevétele ugyanis az intézményeknél marad az utolsó fillérig - a fele ösztöndíjakra, a másik fele fejlesztésekre megy - hangsúlyozta. A kormányszóvivő hozzátette: az idei felvételi tapasztalatai szerencsére azt igazolják, hogy a fiatalok többsége már megértette, hogy nem egyszerűen a papír miatt kell egyetemre járni. Véleménye szerint a felsőoktatási rendszer átalakítása pedig arról szól, hogy jobban felszerelt iskolákban olyan diplomát kaphassanak majd a diákok, amivel valóban boldogulni tudnak ahelyett, hogy friss diplomásként munkanélkülivé válnának.
"Mindenkit felhívunk arra, minden fiatalt, minden családot, minden gyermeket vállaló fiatal felnőttet, hogy a közelgő  népszavazáson mondjon nemet a tandíjra" - fogalmazott Koszorús  László, aki a Fidesz országgyűlési képviselője is. Hozzátette: nemet kell mondani minden olyan intézkedésre, amellyel a  versenyképes tudást veszi el a kormány azoktól a fiataloktól, akik  ma Magyarországon boldogulni szeretnének. Ágh Péter - aki szintén fideszes országgyűlési képviselő - közölte:  nem csak a tandíjjal próbálja a kormány ellehetetleníteni a  szegényebb fiatalok tanulási lehetőségét, hanem folyamatosan hoz  olyan intézkedéseket, amelyekkel sok esetben gátolja a tanulást.  Mint mondta ilyen a lakhatási valamint a tankönyv és jegyzet  támogatás megvonása. Míg az előbbi 6-10 ezer forintos kiesés  havonta, addig az utóbbival 8-10 ezer forintot vettek el az  érintettektől. Ágh Péter kitért a kismamák tandíj fizetési kötelezettségére is, ami  - mint mondta - elfogadhatatlan. Úgy vélte, gyermekszületés esetén a költségtérítéses oktatásban részt vevő kismamákat mentesíteni kell  tandíj fizetési kötelezettség alól.

A politikus hangsúlyozta: a  Fidelitas országgyűlési képviselői minden parlamentáris eszközzel  fel fognak lépni ez ellen az intézkedés ellen. Ágh Péter szerint a kormány intézkedéseivel Gyurcsány Ferenc  kormányfő és Hiller István, az oktatási és kulturális tárca vezetője  azt üzeni a szegény családoknak, hogy "ha nem gazdag szülők gyermeke  vagy, akkor ne akarj továbbtanulni". Erre nemet kell mondani -  közölte. Koszorús László a nyilvánosságra került a legfrissebb OECD  felmérésre emlékeztetett, amelynek - mint mondta - egyik  megállapítása, hogy Magyarországon a szegényebb családokban  született gyerekek továbbtanulása a legnehezebb.

Úgy vélte, a tandíj  azért is elfogadhatatlan, hiszen a tanulás - amint az a felmérésből  is kiderül - alapvetően meghatározza a fiatalok életét. Közölte: míg 2006-ban 132 ezer fiatal felvételizett felsőoktatási  intézménybe és 56 ezret vettek fel, addig 2007-ben már csak 108  ezren próbáltak bekerülni a felsőoktatásba és közülük 48 ezret  vettek fel. "Huszonnégy ezren gondolták úgy egy év alatt, hogy nem  tudják a felsőoktatásban való részvétel költségeit finanszírozni - mondta Koszorús László.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.