A természetes középszer

Az ország morális válságba került – állítják sokan, lassan egy éve. De csak annyi bizonyos, hogy politikusaink népszerűsége padlót fogott. A politika és szereplőinek népszerűsége a rendszerváltást követően szinte évről évre csökkent, majd az őszödi beszéd után, mondhatnánk, el is fogyott. Mondhatnánk, de ez nyilván túlzás. Van például minden oldalon egy kis mag, amelyben továbbra is kritikátlanul imádják a vezért. Ők azonban kevesen vannak, ami alapvetően megnyugtató.

Tavaly a politikai elit egésze beégett, de a politika hiteltelenedése persze nem az őszödi beszéddel, hanem egy nagy illúzióval kezdődött. A rendszerváltáskor mindenki szabadon álmodhatott magának, amit akart. Egy jobb országot, rokonszenves és önzetlen politikusokat, jobb életet. Aztán rá kellett ébredni, hogy a világ mégsem fordult rózsaszínbe. Az emberek szépen lassan rájöttek, hogy a politikát nem rakétamérnökök csinálják. Hogy a választási program és a kormányprogram nem ugyanaz. Hogy a politikában annak természeténél fogva bizony hazudni is szoktak.

Morális válság tehát ettől még nincs. De egyébként sincs, mert fogalmilag lehetetlen. Tizenhét évvel a rendszerváltás után meg kellene végre érteni, hogy a politika is csak egy ipar. Akad néha egy-egy államférfi, de el kell fogadnunk, hogy a többség csak derék iparos, aki végzi a dolgát képességei szerint. Persze ’89–90-ben még többen voltak olyanok, akik jelentős szellemi potenciállal rendelkeztek, és képességeiket első lelkesedésükben örömmel fordították a köz javára. Aztán beindult egy természetes és elkerülhetetlen kontraszelekció. A rendszerváltás szellemi magja visszakerült a helyére, az egyetemek katedráira, az újságok szerkesztőségébe, a versenyszférába. A morál jórészt velük együtt költözött ki a politikából.

Egyáltalán nem gondolom, hogy ami az elmúlt évben a politikában történt, tragédiát jelentene. Egy természetes tanulási és kijózanodási folyamat részesei voltunk. A politikusok hiteltelenné válását tartom a legkevésbé érdekesnek. A politikai szerepeket ugyanis mindenhol a világon közepes képességű színészek alakítják.

Az igazi gond az, hogy az előadást a nézők nálunk túlontúl komolyan veszik. Hogy politikai nézetkülönbségek miatt családok, párkapcsolatok mennek tönkre. Az egyik párt az egész választási kampányát fel tudta építeni arra, hogy az ország egyik fele sikertelennek érzi magát. Ráadásul ennek a pártnak a meghatározó vezetői egykor kreatív, dinamikus liberális fiatalok voltak, akik nem sokkal később már dinamikus jobbközép, konzervatív politikusként is ragyogóan helytálltak. 2002 után viszont mintha belőlük is kiveszett volna a rendszerváltás lendülete. Mára megfáradt nacionalistákká értek. Ők is csalódtak a rendszerváltásban. Azt hitték, az új rendszer ők maguk lesznek.

A másik oldal dinamizálódása éppen 2002-ben kezdődött. Kádár János egykori közvetlen munkatársait új arcok kezdték felváltani. A május 1-jei ünnepségek hangulatát idéző beszédek helyett olyan új és szenvedélyes hangok, mondatok és jelszavak jelentek meg, amelyek képesek voltak felrázni a tábort. Lehet azt mondani, hogy az öreg komcsikat a kisz-esek váltották, de aki átmenteni tud, az mást is tud.

2005-re a magyar politika két – pragmatikus, technikai értelemben – nagy formátumú és karizmatikus politikust tudott szembeállítani, akik bravúros píár-kormányzás után 2006-ban együtt vesztették el a hitelüket.

Gyakran hallani, hogy az elitnek meg kell újulnia. Vegyük tudomásul, hogy az elit sosem fog megújulni. A kiöregedett politikusok cseréje lassan, de folyamatosan zajlik. Helyükbe azok a többnyire szintén közepes tehetségű fiatalok lépnek, akik a pártok ifjúsági szervezeteiben az öregek példáján szocializálódnak. A szolgáltatás színvonala stagnál. Elődeiket csupán annyiban képesek alulmúlni, hogy ők már egy kész rendszerbe érkeznek, az egykori rendszerváltók idealizmusa nélkül.

Az elmúlt 17 év egyetlen izgalmas fejleményének azt látom, hogy a hivatásos apparatcsikokon kívül megjelent a versenyszférában már bizonyított hobbipolitikusok típusa. Persze az a tény, hogy valaki a versenyszférában kiemelkedő sikereket ért el, önmagában még nem garantálja sem a tisztességet, sem a politikai tehetséget. Előnyük csupán annyi, relatív hitelességük csupán attól van, hogy ők legalább nem a politika operettszínpadán nevelkedtek. Más vezetői kultúrát, más gondolkodást képviselnek.

Az elmúlt évek tapasztalataiból ideje levonni a tanulságot. Tizenhét éven át a politikát és csinálóit messze túlértékeltük. Meg kell tanulnunk a politikát a jók és gonoszok spirituális harca helyett akként kezelni, ami valójában: szolgáltatás, speciális iparág. A morális politizálás paradoxona helyett javaslom, álmodjunk inkább hatékonyabb kormányzásról, professzionális, európai politizálásról.

A szerző joghallgató

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.