KRESZ-táblák helyett józan ész

Minden közlekedési lámpát és KRESZ-táblát leszereltek, a kijelölt gyalogátkelőhelyeket és bicikli-utakat megszüntették az alsó-szászországi Bohmte-ban. A 13 ezer lakosú település egy új közlekedési koncepcióval kísérletezik, amely a változtatás egyik kezdeményezője, Klaus Goedejohann kereszténydemokrata polgármester reményei szerint mindenki – gyalogos, kerékpáros és autós - számára több biztonságot fog jelenteni.

A Németország észak-nyugati részén fekvő kisváros az Európai Unió által támogatott, Shared Space (Osztott tér) nevű projektjében vesz részt, Brüsszel a táblák és más közlekedési jelzések eltávolítási költségeinek felét megtéríti.

A sokak szemében anarchiával fenyegető „táblátlanítás” valójában működő modell. A forradalmi ötlet kitalálója Hans Monderman holland városépítész, aki 2005-ben, Drachtenban sikerrel meg is valósította koncepcióját. Ennek lényege, hogy akár kamion, akár személygépkocsi vagy bicikli, gyalogos érkezik, a „szereplők” automatikusan felveszik egymással a szemkontaktust. A józan ész és az udvariasság pedig meghatározza, hogy ki kit enged előre, a közlekedés szereplői óhatatlanul arra kényszerülnek, hogy magukra és a másikra is odafigyeljenek.

Drachtenban a Monderman-módszer a balesetek számának radikális csökkenését hozta, ráadásul a holland város központján fele annyi idő alatt át lehet jutni, mint korábban. Bohmten esetében a német közlekedési szakemberek nem olyan biztosak, ugyanis az „osztott tér” csak akkor működik, ha az emberek a kezdetektől hajlandóak együttműködni. Igaz, több lakossági fórumot is szerveztek, Bohmte-ban viszont nagy az „idegen eredetű” átmenő forgalom, s nem biztos a több ezer nem helybeli gépjárművezető hajlandó részt venni a konszenzuson alapuló programban – hangoztatta a berlini Der Tagesspiegelnek nyilatkozva Siegfried Brockmann, a német biztosítók balesetkutató munkacsoportjának vezetője.

Udo Becker, a Drezdai Műszaki Egyetem (TUD) közlekedés-ökológia professzora szerint a Monderman-módszer nagyvárosokban egyáltalán nem alkalmazható. Kisebb településeken igen, mert leszámol azzal az idejét múlt felfogással, hogy autósokat, a kerékpárosokat és a gyalogosokat „szigorúan el kell választani egymástól”. – Ez azért is értelmetlen, mert ilyen értelmetlen luxusra nincs is hely az utakon – vélte Becker.

Németországban egyébként most szeptemberben „ünnepelték” a lakott területen belüli 50 km/h megengedett sebesség általános bevezetésének ötvenedik évfordulóját. Szakértők véleménye ugyanakkor megoszlik arról, hogy a 30 km/h korlátozásokkal – óvodák és iskolák környékén kívül - lehet-e csökkenteni a balesetek számát. Brockmann szerint fel kellene számolni a gyalogátkelő-helyeket, az autósok többsége amúgy sem veszi észre a „zebrákat”. Ezek helyett az úttest közepére gyalogos-szigeteket javasol építeni, de a legbiztosabbnak a közlekedési lámpát tartja.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.