Kazah előjáték Moszkvának

A vasárnapi választások után eldőlt: Nazarbajev az egyetlen parlamenti párt vezetőjeként lesz ismét államfő, ráadásul az EBESZ áldásával. Moszkvában is többen vágynak erre.

A Szovjetunió felbomlása óta először Kazahsztánban sikerült az, ami a volt tagköztársaságok államfőinek álma: a vasárnapi parlamenti választásokon egyedül Nurszultan Nazarbajev pártja jutott a 16 milliós ország parlamentjébe. A növekvő olajexportja révén a térség leggyorsabb gazdasági fejlődését mutató Kazahsztán elnökének - a szavazatok 88 százalékának megszerzésével - ráadásul ezt úgy sikerült elérnie, hogy az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezet (EBESZ) megfigyelői nem fogalmaztak meg éles kritikát a választásokkal szemben. A szervezet ugyan kifogásolta, hogy a szavazatok összeszámlálása a választókörzetek 40 százalékában kétségesen zajlott, ám ezzel együtt a demokratikus folyamatok erősítéseként értékelte a voksolást.

Az államfő szerint a választások az alkotmánymódosítás folyamatának lezárulását jelentik. Igaz, Nazarbajevnek az eddigi, a feltételesen ellenzéki Ak Zsol frakciójával tarkított parlamenttel sem volt nehéz dolga: minden további nélkül megszavazta az államfő korlátlan számú újraválaszthatóságáról szóló törvényt.

Az ellenzéki orosz sajtó a kazahsztáni választást a decemberi orosz parlamenti és márciusi elnökválasztás előjátékának tekinti. Különösen az után, hogy Nazarbajev nemrég reményét fejezte ki, hogy jövőre is Putyinnal tárgyalhat államfőként. Igaz, Oroszországban egyelőre a törvény legkevesebb két párt bejutását követeli meg. Ám az idén először kizárólag pártlistára szavazhatnak a választók, így a népszerű ellenzékiek egyéni mandátummal sem juthatnak be a törvényhozásba. Szigorodtak a pártalapítás feltételei, és indulásuk a választásokon könnyen megakadályozható. A viszonylag nagy támogatottságú, a Kremllel szemben álló Orosz Kommunista Párt mellett legfeljebb a Méltányos Oroszország és az Orosz Liberális Demokrata Párt bejutása képzelhető el.

Bár Putyin egyelőre nem akarja Nazarbajevet követni, az orosz elnök újraválaszthatóságát biztosító alkotmánymódosítás ötlete többször felmerült. Igaz, elemzők szerint márciusig erre már kevés az idő, ám a kazahsztáni eredmények csendes tudomásulvétele Nyugaton, befolyásolhatja a moszkvai döntést.

Washingtont nem zavarja az erődemonstráció

Viszonylag nyugodtan fogadta Washington Vlagyimir Putyin pénteki bejelentését az orosz stratégiai rakétahordozók állandó járőrözésének felújításáról. A Fehér Ház orosz belügynek tekinti a Szovjetunió felbomlása óta először újraindított köteléket, amely naponta húsz órát tartózkodik Oroszország határvidékeinek légterében az északi Jeges-tengertől a Csendes-óceánig. MIndez inkább szimbolikus erődemonstrációt, mint alapvető katonai fordulópont. Beleillik az elmúlt hónapok konfliktusokat okozó akciósorozatába, amelyek során a norvég és a brit légteret közelítették meg orosz vadászgépek, júliusban csendes-óceáni Guam szigetének amerikai katonai bázisa felé repült két Tu-95MC, szombaton pedig Izland légterét sértette meg egy orosz bombázó. A kőolaj és a földgáz magas világpiaci árának köszönhetően anyagilag helyrebillent Oroszország az elmúlt években egyre gyakrabban utalt a hadsereg minden ágának megerősítésére.

A bombázók állandó jelenléte az északi Jeges-tenger térségében egyúttal annak a megerősítése, hogy Moszkva igényt tart az ásványkincsekben gazdag tenger 40 százalékára. A földdarabra formált jogalapot júliusban Oroszország azzal toldotta meg, hogy egy orosz kutatócsoport négyezer méter mélyen kitűzte a nemzeti trikolórt az északi póluson. (Ny. G.)

Nazarbajev Asztanában szavazott. Egyeduralmára az EBESZ is áldását adta
Nazarbajev Asztanában szavazott. Egyeduralmára az EBESZ is áldását adta
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.