Cunami a japán atomerőműben

Kasivazaki-Kariva nevét akár ma Csernobiléhoz hasonló összefüggésben is emlegethetnénk. Az óriás japán atomerőműben ugyanis csak kevésen múlt, hogy nem következett be egy súlyos atombaleset. A világ legnagyobb teljesítményű nukleáris létesítményének épületei a múlt heti, 6,8-as erősségű, niigatai földrengésben ugyanis két és félszer akkora terhelést kaptak, mint amire tervezték őket.

A rengés epicentrumától mindössze tizenhat kilométerre, a tengerparton, egy geológiai törésvonalon található "megaméretű", négy kilométer hosszú és több mint másfél kilométer széles, hétreaktoros atomerőmű-komplexum három működő egysége az esetet észlelve azonnal leállt. A külső szerkezetek ugyan kisebb repedésekkel megúszták a földmozgást, de így is legalább hatvanhárom incidensről számoltak be a szakemberek. Közülük a sajtó legtöbbet először egy külső trafóházban keletkezett tűzzel foglalkozott, amelyet két órán keresztül még csak meg sem kíséreltek eloltani. Azután az egyik, éppen nem működő reaktorból kiszivárgott kis radioaktivitású víz - amelyet csak órákkal az eset után jelentettek - kezdte nyugtalanítani a japánokat. A közvélemény egyébként két héttel az eset után is folyamatosan értesül újabb problémákról, köztük radioaktív szivárgásokról.

Az erőművet működtető Tokyo Electric Power (TEPCO) képviselői másfél héttel a földrengés után jelentették csak be, hogy az egyik reaktor daruját is sérülés érte, így nem tudják a reaktor fedelét leemelni és megvizsgálni, milyen károk keletkeztek odabent. Azt is nyilvánosságra hozták, hogy a biztonsági kamerák a rengések során az egyik reaktor pihentetett fűtőtesteit tároló medencéjében kisebb cunamit, több mint egyméteres hullámokat rögzítettek.

A TEPCO vezérigazgató-helyettese, Takekuro Icsiro, aki korábban az érintett erőművet is irányította, igyekezett nyugtatni a külföldi újságírókat. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb biztonsági művelet, a reaktorok azonnali és automatikus leállítása jól vizsgázott, és az incidensek miatt a környezetbe jutott sugárzás a megengedett határérték milliomod része volt csak. Takekuro egyébként viszszautasította azokat a japán ellenzéki politikusoktól származó feltételezéseket, hogy a cég a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) munkatársainak augusztusi érkezése előtt kijavítaná - és megpróbálná elkendőzni - a problémákat. A NAÜ a kasivazaki incidenseket a nemzetközi nukleáris esemény skálán egyébként még nem minősítette.

A Tokiót energiával ellátó vállalat biztosította a kormányt és a lakosságot arról, hogy a nyári melegben a legalább egy évre kikapcsolt erőmű nélkül is lesz elég villamos energia a japán fővárosban, ahol egyébként ismét felerősödtek az atomenergiával szemben támasztott kételyek, a kabinet pedig biztonsági vizsgálatot rendelt el az összes japán erőműben. Igaz, japán cégek azért bel- és külföldön egyaránt folytatják a reaktorépítést. Épp a napokban jelentették be például, hogy a Toshiba a Westinghouse amerikai vállalattal konzorciumban építhet meg négy kínai reaktort.

A kasivazaki erőműbalesetnek pedig máris megvan az első "áldozata": egy olasz első osztályú futballcsapat, a Catania sugárzásveszélytől tartva lemondta tervezett szigetországi túráját.

A földrengés nyomai Kasivazaki-Karivánál
A földrengés nyomai Kasivazaki-Karivánál
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.