Szögbelövő: "pisztolynyi" tűzerő engedély nélkül

Beismerő vallomást tett a keddi balatonőszödi gyilkosság gyanúsítottja, aki egy embert megölt, egyet megsebesített egy szögbelövővel. Az eset rávilágított arra: könnyen beszerezhető, s engedély nélkül használható olyan szerszám, aminek "tűzereje" a pisztolyokéval vetekszik.

Beismerő vallomást tett az a német állampolgár, aki - az eddigi vizsgálat szerint - megölt egy horvát férfit, és súlyosan megsebesített egy német asszonyt Balatonőszödön kedd délelőtt - jelentették be tegnap a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői. (Az esetről tegnapi lapunkban beszámoltunk.) A siófoki tájékoztatón a nyomozók megerősítették korábbi információnkat: üzleti vita miatt, szögbelövővel gyilkolt a tettes.

Mint azt a nyomozók elmondták, a súlyosan megsebesített német nő és egykori élettársa - a most emberöléssel gyanúsított német férfi - 1999-ben nyitott lovastanyát Balatonőszödön. Kapcsolatuk azóta megromlott, s az asszony ki akart szállni az üzletből, ám a válás anyagi kérdéseiben nem tudtak megegyezni. Az aszszony kedden - horvát állampolgárságú barátjával - felkereste volt élettársát, hogy rendezzék a vitás kérdéseket, de nem tudtak megegyezni, sőt a lovastanyán tartott megbeszélés során a két férfi összeverekedett. A dulakodás után a nő és barátja kocsiba ült, de mi-előtt elindulhattak volna, az asszony volt élettársa egy szögbelövővel rájuk lőtt. Mindketten megsebesültek, de még el tudtak hajtani a település polgármesteri hivatalához. A BMW-t vezető horvát férfi - alighogy megállította az autót a hivatalnál - kivérzéses sokk miatt meghalt, az asszonyt pedig életveszélyes hasi sérüléssel szállították a székesfehérvári kórházba. A nő állapotát stabilizálták. A támadó - akit a rendőrség kedd délelőtt elfogott - szintén megsérült: eltörött az egyik lába, vélhetően akkor, amikor a meglőtt nő és barátja menekülés közben kocsival elgázolta. A támadót a siófoki kórházban tegnap megműtötték, a rendőrség indítványozta előzetes letartóztatását.

Az őszödi tragédia - az esetet vizsgáló nyomozók szerint - rávilágított arra: könnyen beszerezhető olyan szerszám, aminek "tűzereje" a pisztolyokéval vetekszik. Lengyel Róbert alezredes, a siófoki rendőrkapitányság vezetője az Őszödön használt, lőporral működő, nagy teljesítményű szerszámot úgy jellemezte: a támadó az áldozat kocsija mellől lőtt, s a szerszámból kirepülő öt-hat centiméteres szög áthatolt a BMW ablaküvegén, a volán mögött ülő férfi vállán, mellkasán, a kocsi kardánbokszán, a jobb oldalon ülő aszszony testén, az ülésen, s csak azután állt meg mélyen belefúródva a jobb oldali ajtó kárpitjába. Egyes, névtelenséget kérő szakértők szerint ekkora rombolásra egy Parabellum sem lett volna képes: a szög nem roncsolódik, így nagyobb pusztításra képes, mint egy hagyományos lövedék.

Povázsai Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti osztályának vezetője tudósítónk érdeklődésére elmondta: a szögbelövők ipari szerszámnak minősülnek a jelenleg hatályos törvények szerint, így engedély nélkül megvásárolhatók, használhatók. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség tájékoztatása szerint korábban csak tanfolyamot végzettek használhattak szögbelövőt, ma azonban már nincs ilyen előírás.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.