Az egyik sztárriporter, sajátos dramaturgiával, a nyilatkozat egy részét kiragadva beszélgetős műsorában prejudikálással vádolta meg a mintegy hetven aláírót: hogy merészeli a "fáklyaként világító értelmiség" néhány képviselője elítélni a gyanúsított rendőröket?! Azon felül, hogy a nyilatkozatban szó sem volt rendőrökről, főként nem a letartóztatott személyekről, csak a lány által tett feljelentésben foglaltakat idézi a szöveg. Bárkinek szíve joga prejudikácóról beszélni, bár a teljes szövegből nyilvánvalóan kiderült, hogy nem a gyanúsítottak ellen íródott, egyáltalán nem is róluk szól. Viszont az elgondolkodtató, hogy a nyilatkozat érdemi része szinte teljesen visszhangtalan maradt.

Zsanettel kapcsolatban a sajtóban megjelent híreket, álhíreket és találgatásokat nem kívánom sem egyenként, sem összességében felidézni, a bulvárlapok címoldalán futó szalagcímek, a minimális jogi tudást nélkülöző megállapítások gyakorlatilag kivétel nélkül a feljelentést tett lányt próbálták hitelteleníteni. És a történethez szorosan hozzátartozik - teszem hozzá: szerencsére -, hogy egyetlen letartóztatott rendőrről sem jelentek meg olyan cikkek, hogy pl. macskát gyújtogatott kiskorában, rendszeresen verte a feleségét, vagy többször megfordult valamelyik sztriptízbárban, és nem fizeti rendszeresen a gyerektartást. Többek között ezért is durva csúsztatás a jogvédői állásfoglalás néhány sorának összemosása, azonos szintre emelése a Zsanettet hiteltelenítő sajtócikkekkel, nyilatkozatokkal. Azért egy huszonegy éves lány hetek óta tartó kampányszerű lejáratása ellen szót emelni talán mégsem olyan, mint például az ügyet hivatalból ismerő, titoktartásra kötelezett jogász által azt sugallni, hogy a sértett egyes, csak a nyomozati iratokban fellelhető szakértői vélemények szerint könnyűvérű volt.

Persze lehet arra hivatkozni, hogy az ügy nagy port kavart, mert magával rántotta a rendészeti minisztert és a rendőrségi vezetőket. De könyörgöm, erről nem Zsanett tehet. Ha a prejudikálás ilyen érzékenyen érint néhány riportert, akkor miért nem a selyemzsinórt megküldő illetékeseknek teszik fel a kérdést, hogy miért nem várták meg a rendőrség lefejezésével a botrányt kiváltó ügyek jogerős lezárását?

Még mielőtt valamelyik bulvárlap megszellőztetne egy olyan információt, hogy Zsanett krónikus rendőregyenruha-fetisizmusban szenved, és órákat körözött aznap éjjel a belvárosban kicsatolt biztonsági övvel, amíg ki nem provokált egy extrém légyottba torkolló rendőri ellenőrzést, óvatosan megemlíteném, hogy az alkotmány és a polgári jog védi a személyhez fűződő jogokat, különösen a jó hírnévhez, az emberi méltósághoz fűződő jogot. Ha, tegyük fel, az egyik gyanúsított hozzátartozója hasonló összefüggésben azt nyilatkozza egy újságnak, hogy tudomása szerint az áldozat sem apácazárdában nevelkedett, az ilyen "tényállításnak" súlya van. Később hiába hivatkozik arra, hogy ő valós tényt állított, hiszen tényleg nem apácazárdában nevelkedett, a valós tények hamis színben történő feltüntetetésével is meg lehet sérteni a személyhez fűződő jogokat. Egy ilyen elszólásnál mindenki pontosan tudja, miről van szó, mint ahogy lehet kódoltan antiszemita kijelentéseket tenni vagy cigányozni. Ilyenkor egy esetleges polgári pernél jó eséllyel elmarasztalhatják a nyilatkozót és a nyilatkozatot lehozó médiumot is, hiszen híresztel. Köztudott, hogy mostanában elég komoly kártérítést ítélnek meg a bíróságok személyiségi jogi perekben, és magánindítvánnyal megindított büntetőeljárásokban is könnyen megállapítják a becsületsértés vétségét.

Külön finomsága az ügynek, hogy ezek a durva csúsztatások azt sugallják: egy prostituált szabadon megerőszakolható, vagy hogy ez relatíve kisebb súlyú bűncselekmény. Néhány évvel ezelőtt az egyik megyei rendőri bevetési egység több tagját letartóztatták, mert rendszeresen "használták" az útszélre kiállított lányokat, persze fizetés nélkül. A rendőrök azzal védekeztek, hogy nem erőszakoltak, csak "szerződésszegést követtek el" azzal, hogy nem fizettek. Az egyik lánytól a kihallgatás közben az ügyészségi nyomozó mellékesen megkérdezte, miként lett prostituált. A bátyjai vették rá, válaszolta, az első nap még önként állt ki, de gyorsan rájött, hogy a napi 10-15 kuncsaftot egy flakon vízzel tisztálkodva nem bírja ki hosszú távon, ezt jelezte is este a családnak. A bátyjai nyakig beásták a földbe, és kint hagyták éjszakára. Reggel nem volt kérdés, folytatja-e.

Persze most nem pereskedésre és feljelentésre szeretném buzdítani Zsanettet, hanem arra szerettem volna rámutatni, hogy jogrendünk igenis tudja kezelni a hasonló hírbe hozásokat, és csak az áldozat döntésén, önmérsékletén múlik, hogy él-e ezekkel a lehetőségekkel.

Az ügy jelenlegi állása szerint már régen nem az a fő kérdés, hogy Zsanettet megerőszakolták-e, hanem az, hogy ilyen közéleti reakciók után mer-e egyáltalán bárki feljelentést tenni vagy a nyilvánossághoz fordulni, ha ilyesféle bűncselekmény áldozata lesz. Nem csodálkoznék, ha csökkenne a feljelentések száma a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében, holott annak amúgy is nagy a latenciája.

Sajnos nem nehéz észrevenni, hogy Zsanett története fő vonalaiban semmiben sem különbözik a szlovákiai Malina Hedvig meghurcoltatásától. És megdöbbentő, hogy azok, akik felháborodva kommentálják a híradásokat a szlovákiai lány kálváriájáról, gond nélkül alkalmazzák Zsanettre az északi szomszédtól ellesett módszereket.

Bodolai László, ügyvéd