Sarkozy, a zöldmagyar

Hulot úr örül. Kiáltványát minden jelentős francia - konzervatív, szocialista, liberális stb. - elnökjelölt aláírta a kampányban, az alattyáni (nagybocsai) Sárközy úrfi is. Nicolas Hulot - a népszerű francia tévés és még népszerűbb környezetvédelmi aktivista - Ökológiai szerződése új közpolitikákat hirdet (a mezőgazdaságtól a várospolitikáig), s ezt megalapozandó, radikális ideológiai váltást: a különböző gazdasági "tevékenységek rejtett költségeit valakinek végre meg kell fizetnie, máskülönben veszélybe sodródik a lakosság egészsége, maga a gazdaság, és a társadalmi stabilitás is.

Meg kell szabni a természeti erőforrások (...), közjavak árát (...) adóval, a szabályozás révén vagy kvótákkal." (http://www.pacte-ecologique.org/). Ezt tehát Sarkozy is aláírta (bár fűzött hozzá megjegyzéseket). Sőt, mintha komolyan is gondolná! E program egyszerre radikálisan zöld és tökéletesen kapitalizmuskompatibilis. Az egész pofonegyszerű: ezentúl meg kellene végre fizetniük a gyártóknak, forgalmazóknak pl. az üdítőszállító kamion okozta egészségi károsodások, környezeti és útkárok egészét. Jó, legyünk realisták: a jelenleginél nagyobb részét. Ezt a legklasszikusabb gazdaságtan elveiből is le lehet vezetni: minden költséget fedeznie kell valakinek. Mostantól fogva a szennyező fizessen, ne pedig valaki más. Sarkozy konkrét ígéretet tett, hogy duplájára - a GDP 6 százalékára - emeli az ökoadókat. Így legalább csökkenhet a környezetet súlyosan terhelő tevékenységek jelenlegi versenyelőnye. És, mellesleg, javulhatnak a népegészségügyi mutatók!

Alain Juppé volt miniszterelnök lett az új kormány egyetlen államminisztere. Rangban, rögtön a mi dzsentrink után, a második. Mégpedig környezetvédelmi, fenntartható fejlődési (!) és közlekedési (!) miniszterként. Ő is klasszikus gaulle-ista konzervatív-liberális politikus volt évtizedeken át. Aztán Bordeaux polgármestereként végrehajtotta a maga ökofordulatát. Nem egy nulla/hét kilométeres metróvonalat épített húsz év alatt, hanem három - összesen 43 kilométernyi -, az elővárosokat is elérő villamosvonalat hét év alatt; és persze olcsóbban. Azóta a zöldügy elkötelezettjeként tartják számon.

Őszre nagyszabású konzultációt szerveznek (a kormány és a zöldszervezetek részvételével), aminek a - franciák számára sokat mondó - "Környezetvédelmi Grenelle" nevet adta Sarkozy, utalva a '68-as diáklázadást és sztrájkokat lezáró "Grenelle"-re, amikor is De Gaulle látványosan engedett a munkások és a szakszervezetek követeléseinek. Hulot úr örül: a kormány, úgy látszik, végre belátta: elérkezett a cselekvés ideje. (Kizöldül a tettek mezeje).

Mi a helyzet nálunk? Fodor Gábornak mintha volna némi affinitása a nyugat-európai értelemben vett ökopolitikához. De erre nincs esély a modernizációs mítoszszal való szakítás és a környezetszennyező gazdasági és állami tevékenységek összes költségének megfizettetésére kidolgozandó mérő- és adórendszer nélkül. Számoljuk ki, hány emberéletbe (balesetek, légszenynyezés...) s hány százmilliárd forintba kerül nekünk, adófizetőknek, a mértéktelen motorizáció! Úgy hírlik, épp a hétvégi kamionstop enyhítéséről tárgyal a GKM a fuvarozókkal. Szintén a hírekből tudjuk, mennyire nem akaródzik a kormánynak az EU-s pénzeket környezetvédelemre, vasútfejlesztésre költeni. Ha muszáj, megteszik, de sehogyan sem értik, miért "erőlteti" ezt Brüszszel. Pedig Al Gore-tól Anthony Giddensig olyan meghatározó személyiségek sürgetik az ökofordulatot, akiket nem lehet túlzott "bazsarózsa-centrikussággal" vádolni.

Eközben a nagy hírverés mellett felpörgetett energiatakarékossági program is optimista "számítások szerint évente legfeljebb egy ezrelékkel csökkentheti Magyarország energiafelhasználását (igaz, hét év múlva ez - mivel összeadódik - már egy százalékra is rúghat). Pedig az EU energiapolitikájának a legfőbb üzenete a takarékosság, és Kóka János is gyakran figyelmeztet arra, hogy hazánk energiahatékonysága még az EU-átlagnak is töredéke". (Népszabadság, 2007. március 19). És mégis: sokat reklámozott program ugyan van, de az energiahatékonyság érzékelhető javulása nem várható tőle. Pedig ha Szabó néni olcsóbban fűt, az nemcsak neki jó, hanem mindannyiunknak: kisebb lesz a szmog, kevesebb pénzt költünk óriás gáztározókra. Ez volna az ökopolitika járulékos (és eleddig számításba nem vett) haszna - ha nem pont erre sajnálnák a forrásokat. A közúti közlekedés burkolt és nyílt közpénzelésére bezzeg mindig telik.

Vajon csak azért "zöldülnek be" Nyugaton, mert már elég gazdagok, mert már eleget dübörögtek? Nem. Ez egyrészt esélyegyenlőségi kérdés is (s ennyiben igazi baloldali érték). Másrészt az ökovasfüggönyön innen, Prágában a cseh zöldek ma már tagjai a kormánynak. Harmadrészt: izzadt nyakunkon a globális felmelegedés, ugye, ami minket lokálisan is érint - ezt már mindenki tudja. És valóban, ez jó hír, immár tényleges konszenzus övezi, hogy legyen a jövő nemzedékeknek ombudsmanjuk. De ez nem megoldás mindenre. Adókivetési joga például nem lesz. Ám ha a jövőben jelentkező - eddig figyelembe nem vett - külső költségek számbavétele most már nem tabu, akkor miért ne vennénk számba az externáliákat a jelenben is?

Gondolnia kellene a T. kormánypártoknak arra az időre, amikor már tényleg nem lesz elég a választások megnyerésére se az autópálya-építés, se a vállalkozásfejlesztés címén közpénzből/EU-pénzből támogatott haszongépjármű- (értsd: furgon-) vásárlás, se az orbánozás, kövérezés. Számon fogják (fogjuk!) rajtuk kérni, hogy az esélyegyenlőség és a környezetvédelem szempontjai tényleg érvényesültek-e az NFT II forrásainak elosztásánál. De a zöld címke kevés: elsősorban nem méregdrága minimetróra, szennyvíztisztítókra, hulladéklerakókra van szükség, hanem ambiciózus hulladékcsökkentési és energiatakarékossági programokra, zajvédelemre, a tömegközlekedés előnyben részesítésére. Nem tév-, hanem kerékpárutakra. Az SZDSZ-nek és/vagy az MSZP-nek be kellene végre látnia, hogy 2010-ben már tömegével lesznek olyan választók (jellemzően nagyvárosiak: értelmiségiek, autó nélküli, dugóban veszteglő zsúfolt buszon zsörtölődő nyugdíjasok és biztonságosan, füstködmentesen biciklizni vágyó egyetemisták), akiket nem kábít el a 13. havi nyugdíj, s nem csábít a l'art pour l'art modernizáció, a vasbeton infrastruktúra mint fétis, se a haladás mint mimézis. Gyurcsány hajlamos a versenyképesség, a modernizáció mítoszát hirdetni, de talán képes arra is, hogy meglássa, merre tart valójában a világ. Közhírré tétetik: Nyugaton már a jobboldal sem viaduktépítésben gondolkodik, a baloldal még kevésbé.

Mi egyelőre még pöfögve, köhögve, magyar módra, megszállottan modernizálunk, Kőröshegytől (40 vagy 73 milliárd?) az M5-ösig (pár százmilliárd és folyt. köv.: 2031-ig). A sötétkamrába is bevezetjük a világítást. Lemaradtunk egy brosúrával.

Erőss Gábor szociológus

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.