Nő az AIDS-vírus terjedésének sebessége Oroszországban

Egyre gyorsabban terjed az AIDS-betegség Oroszországban a heteroszexuális népesség körében is, jelenleg közel 1,3 millió HIV-fertőzöttet tartanak számon - mondta kedden Vagyim Pokrovszkij, az oroszországi AIDS-központ vezetője.

"Nemcsak a fertőzöttek száma emelkedik, hanem a vírus terjedésének sebessége is: a nyilvántartott betegek száma évente 8-10 százalékkal növekszik" - figyelmeztetett Pokrovszkij. Továbbra is sok a HIV-fertőzött az intravénás kábítószereket használók körében, ám a szakértő kiemelte, hogy a betegség egyre jobban érinti a heteroszexuális népességet is, aminek legfőbb bizonyítéka, hogy rohamosan nő a nyilvántartásba vett női fertőzöttek száma.  

Az orosz AIDS-központ vezetője elmondta, hogy a legsúlyosabban érintett területek Szentpétervár, illetve Szverdlovszk, Moszkva és Szamara  környéke. Az ötödik legrosszabb helyzetben az adatok szerint a főváros van, ám Pokrovszkij szerint a fertőzöttek száma itt a valóságban magasabb a nyilvántartásban szereplő számoknál.

A HIV-fertőzöttek számának emelkedésével együtt egyre többet fordítanak az AIDS elleni küzdelemre is Oroszországban, ám Pokrovszkij kifogásolta, hogy a pénzek nagy részét a már kialakult betegség kezelésére, nem pedig a fertőzés megelőzésére költik. Az ENSZ becslései szerint az AIDS 1981-es felfedezése óta 65 millió ember fertőződött meg a vírussal világszerte, és 25 millióan haltak bele a betegségbe.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.