Energiatakarékosság: kevesebb, többeknek

Április 10-től újra lehet pályázni téglalakások hőszigetelésére, és megújuló energia alkalmazására. Az állam most egy-egy lakásra kevesebb támogatást ad, viszont tavalyhoz képest várhatóan többen részesülnek belőle, emellé pedig a korszerűsítés fennmaradó részére kedvező hitel társul.

Idén 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást ad a kormány régi téglalakások energiatakarékossági, illetve lakások megújuló energiaforrást felhasználó korszerűsítésére - közölte Kóka János gazdasági miniszter. A tavalyi, jelentkezésáradatot eredményező pályázathoz képest van néhány beszédes különbség.

A miniszter szerint a támogatásra a tavalyinak több mint a duplája áll rendelkezésre. Ebből egy-egy korszerűsítés összköltségének legfeljebb 15 százalékára lehet támogatást igényelni. Ha szükséges, a fennmaradó 85 százalékra a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 6,4 százalék kamatozású hitelt nyújt. A pénzek lehívásához nincs szükség feltétlenül önrészre. Az önkormányzatoktól, illetve egyéb forrásból igénybe vehető támogatásokat a rendszer hivatalosan nem veszi figyelembe, de mint önrészt elismeri. Tavaly az állami támogatással fedezhető arány felső határa még 30 százalék volt, de akkor nem volt hitelprogram.

A tavalyi kiírással megegyezően magánszemélyek, illetve társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezhetnek. A kedvezményezettek körébe azonban bekerültek a külföldiek is, feltéve, ha az Európai Gazdasági Térség állampolgárai, legalább egy éve életvitelszerűen itt élnek és övék a lakás.

Az "A" jelű pályázatban 1994 előtt hagyományos technológiával épült (vagyis tégla) lakások energiatakarékossági korszerűsítésére kérhető vissza nem térítendő támogatás - tudtuk meg Szerdahelyi Györgytől, a minisztérium szakmai tanácsadójától. Ez vonatkozhat külső hőszigetelésre, illetve nyílászárók és energiaellátók cseréjére. A "B" lapon nem csak a régi, hanem a más (így az új építésű vagy panel) lakások tulajdonosai is kérhetnek támogatást, az összes olyan berendezés támogatására, amely megújuló energiaforrással (például nap, szél, szerves hulladékok, geotermikus energia) működnek. 2006-tól eltérően egységesítették a felvehető maximumösszeget. Akkor a felső határ ingatlanonként bruttó 300-600 ezer forint volt, most ez támogatásfajtánként 265 ezer, de ez mind a takarékossági, mind a megújuló energiás felújítás esetén külön-külön is igényelhető. (Egy kategórián belüli több beruházásnál a keret nem növelhető.)

Az állami támogatáshoz kapcsolódó MFB-kölcsön alapesetben a lehívható összeg 85 százaléka, de ha az állami támogatás kifogy, ez átváltozik 100 százalékos hitelkérelemmé. (Ezt az igénylő rugalmasan csökkentheti.) Lakásonként 85 százalékos konstrukció esetén takarékosságra legfeljebb 1,5 millió, megújulós fejlesztésre 3,735 millió, 100 százalékos hitelfelvételkor az első esetben maximum 1,765, utóbbinál négymillió forint hitel vehető fel. (A gazdasági minisztérium illetve az Energia Központ Kht. engedélyének birtokában a kérelmező hitelügyeit az MFB-vel kapcsolatban álló kereskedelmi bankoknál intézik.) A szerződéskötéstől számítva a rendelkezésre tartási idő legfeljebb 2, a türelmi idő legfeljebb 3, a lejárat legalább 5, legfeljebb 20 év. Az MFB-kerete 16 milliárd forint, de növelhető.

A részletes feltételeket március 31-én teszik közzé; a pályázatok április 10-től nyújthatók be. Az igénylést az Energia Központ Kht.-nak kell elküldeni (1092, Budapest, Ráday u. 42-44.). Az elfogadott pályázatok között a beérkezési (levélfeladási) sorrend számít. A minisztériumnak nincs a támogatás megítélésére vonatkozó határideje: a kht. dokumentumai szerint tavaly volt olyan nyertes, akinek decemberben ítélték meg a támogatást. Az igénylőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nincs sem lejárt állami, sem közüzemi tartozása. A pénzt a beruházás befejezését követően, számlák ellenében fizetik ki. Ezek keltezése nem lehet korábbi az igénylőlevél feladási dátumánál. A jelentkezőnek vállalnia kell, hogy a beruházás végétől számított öt éven belül a hatóságok bármikor ellenőrizhetik az ígért fejlesztések megvalósulását. Építészi ellenjegyzés továbbra sem szükséges, de ablakok esetében a gyártó energiatakarékossági igazolását, falszigetelésnél pedig a tervező vagy a kivitelező nyilatkozatát kell csatolni.

Emlékezetes: tavaly a 30 százalékos állami támogatásra érkező igények négy nap alatt kimerítették az akkor 1,2 milliárdos forrást. Bár a mostani hitel egyesek szerint igen csábító, a számok alapján szolidabb roham várható. Erre utalhat az is, hogy tavalytól eltérően most feltehetőleg nem lesz befogadási stop, csak az állami rész kimerüléséről adnak tájékoztatást. Bizonyára a tavalyi, igen kedvezőtlen tájékoztatási tapasztalatok alapján - a néhány fős ügyfélszolgálat nem bírta a több ezer érdeklődő rohamát - a tárca idén az internetes tudakozódást ajánlja: a tárca weboldalának (gkm.gov.hu) fórumán mától minden kérdésre válaszolnak, remélve azt, hogy a kérdések túlnyomó többsége tipikus lesz.

Kóka János szerint egy sikeres beruházás akár 30 százalékkal csökkentheti egy lakás hagyományos energiafogyasztását, ami gáz esetében évi 68 ezer forintos megtakarítást is eredményezhet. Közölte: mostantól számítva 7 év alatt mintegy 15-20 milliárd forintnyi állami forrást, illetve 100 milliárdnyi hitelt kívánnak a programra fordítani, ami évi 15-18 ezer, 7 év alatt 130-150 ezer lakás felújítását teheti lehetővé. Szakértők ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetnek, hogy Magyarországon mintegy 2,5-3 millió téglaépítésű lakásnak lenne szüksége ilyen típusú felújításra. Egy ilyen program tehát számítások szerint évente legfeljebb egy ezrelékkel csökkentheti Magyarország energiafelhasználását (igaz, hét év múlva ez - mivel összeadódik - már egy százalékra is rúghat). Pedig az EU energiapolitikájának a legfőbb üzenete a takarékosság, és Kóka János is gyakran figyelmeztet arra, hogy hazánk energiahatékonysága még az EU-átlagnak is töredéke. Ráadásul az EU utolsó elérhető, 2005-ös kimutatása szerint akkor a tagállamok közül Magyarországon nőtt a második legnagyobb mértékben az energiafelhasználás, több mint 6 százalékkal. (Munkatársunktól)

Hõbemérés a Kóka-tájékoztatónak otthont adó házban
Hõbemérés a Kóka-tájékoztatónak otthont adó házban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.