Bándzsi dzsámping Orbánnal?

Nemzeti ünnepeinken, vagy azokat közvetlenül megelőzően egy ideje az a legfontosabb kérdés, hogy a kormány ellen hevülő sokaságnak tulajdonképpen mit is üzent, mondott Orbán Viktor. Például mit kell azon értenünk, hogy a népszavazás az utolsó alkotmányos lehetősége a kormánynak a demokratikus keretek között történő távozásra? Van-e valaki, aki tudja, hogy az utolsó utáni pillanatban mi történik, ha a kormány egy (akárhány kérdéses, de elveszített) népszavazás után mégis a helyén marad?

Nem biztos persze, hogy ez valaha is kiderül. Nem tudhattuk 1997-ben sem, hogy mit tartalmaz a Fidesz tényként bejelentett vészforgatókönyve arra az esetre, ha a földről szóló népszavazást az akkori koalíció nem kapcsolja össze a NATO-referendummal. Nem kapcsolták össze, mégsem történt semmi. Azt sem desifrírozták, hogy miben áll a 2002-es választási vereség után szervezett polgári köröknek szóló üzenet: álljanak készen, ha szükség van rá, szólnak nekik, és akkor mozduljanak.

Most az elkergetés a fenyegető üzenet, egyelőre szintén kibontatlanul.

Egy ideje, a kormány elleni nyílt és rejtett ellenállás indokolt, sőt, kívánatos voltát deklarálja szónoklataiban a Fidesz elnöke. A formákat - orvosok, pedagógusok engedetlensége az új szabályokkal, rendekkel szemben - még megadja. Néhány hete azonban olyan fordulatot hajtott végre Orbán Viktor, amelyről megint azt kell gondolni, hogy nem nélkülözheti a magyarázatot, különben üres, de ettől még veszélyesebb fenyegetéssé válik.

A március 15-i nagygyűlésen nem először mondta, de nyilván itt a legnagyobb hatással: a Fidesz tavaszi nagy győzelme, a népszavazás. Ha ezt sikerre viszik, ami számára nem kétséges, a kormánynak nem marad más választása, minthogy távozzon: Ha nem teszi, elkergetik. Futni fognak - fogalmazta meg ugyanezt más szemszögből.

Orbán mindannyiszor erős hangsúlyt fektet annak érzékeltetésére, hogy demokratikus és alkotmányos politikus, ezzel egyben azt a feladatot rója az elemzőre, hogy megpróbálja kibontani a demokratikus elkergetés mibenlétét. Az erre leginkább emlékeztető (zsarnokság elleni) ellenállás joga a maga közvetlenségében alapvetően nemesi természetű jog, amelynek tartalma demokratikus körülmények között az Alkotmánybíróságra, a bíróságokra, az önkormányzatokra és még számos - csak meghatározott feltételek bekövetkeztekor - csorbítható szuverenitású intézményre száll.

Orbán is úgy érezte, hogy az alkotmányos elkergetés meghatározásához segítségre van szüksége -, ha nem is tömeggyűlésen, hanem interjúban. Március elsején a Kossuth rádió Háttér című műsorában így fogalmazott: "Bibó Istvánt talán használhatjuk e tekintetben, aki azt mondta, hogy demokrácia az azt jelenti, hogy az embereknek joguk van megválasztani a vezetőiket, ellenőrizni őket, és ha úgy gondolják, akkor elkergetni őket."

Valóban ezt mondta Bibó István. De nem így. E lerövidített változatból nem derül ki ugyanis, hogy Bibó 1945-ben, A magyar demokrácia válsága címmel írott munkájában milyen helyzetre tartotta üdvösnek az elkergetés által átélhető katarzist. Bibó szerint "a demokrácia: a nép uralma, közelebbről egy olyan politikai rendszer, amelyben a nép, vagyis az átlagemberek összessége abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, ellen tudja őrizni, és ha kell, el tudja kergetni. (...) A demokráciában a népnek tudatában kell lennie valaminek, ami rejtve marad az Isten kegyelméből való politikai tekintélyek uralma alatt álló közösség előtt: annak, hogy a vezetők hatalma az ő beleegyezésén nyugszik. Ahhoz, hogy a nép ezt a tudatot megszerezze, először kétségkívül harc kell, és csak azután játékszabály. Először az emberi méltóságnak egy alapvető felkelésére van szükség, amelynek során a jobbágyi alázatban és a fennálló hatalmasságok megingathatatlan tiszteletében élő nép megtapasztalja a maga erejét, és megtanulja azt, hogy neki joga és kötelessége a maga fölött álló hatalmasságokat megválogatni, és szükség esetén elkergetni. Ez a változás eddig soha sehol nem jött létre választással, szavazással, többségi akarattal és a szabályok pontos betartásával."

E pontig tehát Orbán és Bibó együtt haladnak. Csakhogy: amikor ez a szöveg születik, 1945-ben, a demokrácia - átmenetinek bizonyuló - magyarországi megteremtésének pillanataiban vagyunk. Ezen belül is a feudalizmus leváltásának formáit taglalja Bibó. Ehhez képest kell Orbánnak eldöntenie, hogy itt tartunk-e még. Tételezzük fel, hogy most, 2007-ben a válasz igen, mert a szocializmus ugyanolyan szabadságvesztett állapot volt, mint a feudalizmus, és még nem is ráztuk le teljesen.

Ez esetben Orbánnak folytatnia kell Bibót. És itt egy egészen új fejezet kezdődik: "Minden nagy demokrácia történetének kiindulópontjánál forradalom áll, forradalom, melynek során esetleg királyok fejei hulltak le, de mindenesetre lehullott az aranykorona a királyok és királyi szolgák fejéről. Ez a forradalom nincs kötve társadalmi és gazdasági fejlődési időszakhoz: a társadalmi és gazdasági fejlődési átmenetek megtörténhetnek nagyobb politikai rázkódtatások nélkül is, de az emberi méltóság egyetlen forradalmának, bármilyen társadalmi és gazdasági fejlődési időszakban, de valamikor le kell zajlania ahhoz, hogy demokráciáról beszélhessünk. Ez a forradalom Svájcban a XIII-XIV. században, Hollandiában a XVI. században, Angliában a XVII. században, Amerikában és Franciaországban a XVIII. században, Oroszországban a XX. században zajlott le, teljességgel különböző társadalmi és gazdasági előfeltételek mellett, de demokráciáról csakis olyan országokban lehet beszélni, ahol ez lezajlott."

Az következik tehát az Orbán által hivatkozott bibói gondolatból, hogy a demokrácia megteremtése előtti időszakban vagyunk, ahol nélkülözhetetlen még egy nagy, megrázó, öntudatra, erőre ébresztő katarzis? Ne gondoljuk, hogy ennyivel megúszható a rendszerváltás? Másként nehezen fordítható az orbáni hivatkozás. Ezt a feltételezést erősíti, hogy a Fidesz elnöke az utóbbi hónapokban visszatérően áldemokráciáról beszél és illegitim kormányról, tehát azt érzékelteti, hogy itt még nagy dolgoknak kell történniük. Retorikájában is egyre inkább visszacsap a rendszerváltozás időszakához.

Ez esetben az elkergetésnek nincs semmiféle megengedő értelmezése. Még azt is megkockáztathatjuk, hogy mindettől nem függetleníthető az az egészen képtelen helyzet, amelyben egy, a kormány erőszakos eltávolítására felszólító ember kiszabadítására kezdődik a XXI. századi Európa egyik országában agresszív utcai akció. Ha az elkergetés demokratikus eszköz, akkor persze ez is. Nehéz volt nem komolyan venni, ami március 15-én este történt Budapest utcáin.

Ezzel együtt is megmarad a kérdés: vajon csak a saját tömegeit kezeli a Fidesz elnöke az elkergetés emlegetésével. Remélhetjük, hogy tudja, meddig mehet, s mindössze önbizalmat önt a két választási vereség után esetleg elbizonytalanodó hívekbe? Mint a vidámparkban a legmerészebb szerkezetek - meg akarja adni az elmentünk a kibírhatóság határáig, mert meg merjük tenni élményét. Átfordulunk a fejünkön ötven méter magasban, mert bátrak vagyunk, még ha ott is a kötél a derekunkon, ami az utolsó pillanatban viszszaránt? Hogy tehát bándzsi dzsámpingról beszél, vagy merész, kockázatos sziklaugrásról?

Ha Orbán gondolatmenetét és hivatkozását komolyan vesszük, akkor nem hihetjük, hogy nem kívánja, sőt, kizárja a nagy lázadás lehetőségét. Sőt, inkább úgy fest, hogy szerinte még jönnie kell a tisztító viharnak. És akkor az elkergetés másik oldalán a futás nem az Erzsébet hídi szónok egy fordulata, hanem egy politikai forgatókönyv fontos jelenete.

Ez esetben valóságos kergetésre kellene gondolnunk, s egyébként is, nincs okunk feltételezni, hogy a Fidesz elnöke afféle "a torgyáni harag napja" indulattal vizionál féregirtást, hogy aztán nem is sokkal később a politika porondjáról egy pacalpörkölt - és a Fidesz kemény előételei - által lábáról ledöntve távozzon.

Orbánt ennél sokkal komolyabban kell venni.

Annyira, hogy Bibót is tovább kell olvasni, ahogy nyilván ő is megtette. Ez esetben azonban kiderül, hogy Orbán és Bibó útjai elválnak. A Fidesz elnöke ugyanis nem pontosan hivatkozik. Sőt, éppen kedvelt szerzője ellenében. Bibó alapvetően a feudalizmus, a jobbágy-szolga viszonyok lebontásáról írt, amikor az elkergetés élményét kívánta a demokrácia feltételéül, a párhuzam tehát erősen kérdéses.

Ráadásul itt jön még a váratlan, mindössze hatvankét éves fordulat: Bibó 1945 Magyarországán is azt mondta, hogy mindezzel óvatosan kell bánni. Még egyszerűbben: a helyzetet még akkor sem látta forradalminak.

És ezen a ponton tényleg nagy visszafogottság szükséges, amellyel inkább a véletlen számlájára írandó, hogy a Bibó által megjelölt el nem hagyható forradalmi értékű reformmozzanatok jó nagy átfedésben vannak a jelenlegi, elkergetésre ajánlott kormány programjával. Vagyis mintha Bibó Orbán pártjáról átállna az ellenfélhez.

Bibó "elkergetős" dolgozata szerint az abba nem hagyható radikális, forradalmi élményt nyújtó reformok területei ugyanis a következők: "a közszolgálat, az önkormányzatok, a közoktatásügy és a szövetkezetek alapvetése. A közszolgálat alapvető reformja szükséges ahhoz, hogy uralkodásra beállított közszolgálatunkat a népet tárgyi feladatok megoldásán keresztül szolgáló apparátussá tegyük. A helyi önkormányzat alapvető keretbeli, szervezeti és személyi átalakulása az egyedüli biztosíték arra, hogy a magyar nép nagy tömegei megtapasztalják a maguk erejét a hivatalbeli hatalmasságokkal szemben, és közvetlenül és közelről birtokba tudják venni a maguk fölötti igazgatásnak éppen a legközvetlenebb egységeit (...)" Ez szinte szóról szóra azonos...

Továbbá: "A közoktatásügy az a terület, ahol az iskolai végzettség sáncai mögé elbújt beteg társadalmi szelekciós szerkezetünket sarkaiból ki kell fordítanunk: ez az a terület, ahol a jelenlegi elgyávult, lezüllesztett, előítéletektől terhelt, mégis mindenben megbizonytalanodott, tehát végeredményben a jövő szempontjából használhatatlan mai nemzedék helyébe lépő új nemzedék lelki és erkölcsi és társadalmi alakításának a feltételeit megszabhatjuk."

Ismerős?

De ez aztán, legalábbis Fidesz-körökben biztosan nem, pedig szintén a forradalmi fejezet része: "A szövetkezetek jelentik végül azt a területet, ahol a szabadság, önkormányzat és emberi méltóság politikai biztosításával párhuzamosan a gazdasági társulásnak új, emberhez méltó formái kinőhetnek."

Ehhez képest jön be ma mindennek az ellenkezője: a családi gazdaságok tulajdonszerzési elsőbbségéről meghirdetett jelenkori Fidesz-népszavazás, amely után, ha kellő számú igent kap - Bibóra is hivatkozva - egy még mindig ellenszegülő kormányt ellehet kergetni.

Ez így már politikai gondolatként szétesik, sőt, önmaga ellen fordul.

Maradjunk annyiban, hogy ha mégis az elkergetést tervezik, akkor ne Bibóval a zászlókon tegyék, és végképp ne a demokrácia nevében.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.