Orbán támadásra használta a Bibó-portré avatását Brüsszelben

Portrét helyezett el Bibó István emlékére a magyar néppárti delegáció (Fidesz-KDNP-MDF) csütörtökön az Európai Parlament épületében, ez alkalomból Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke és Szájer József, az EP-frakció alelnöke tartott emlékező beszédet.

Köszöntőjében Szájer kiemelte, hogy olyan emberről emlékeznek meg, aki nemcsak írásaiban és előadásaiban tudott egész Európa számára meghatározó gondolatokat közölni a polgári demokráciáról, de sajátos körülmények között is az általa elmondottak szerint élt és dolgozott élete végéig. Ez a példamutatás az, ami ma is a legnagyobb magyar gondolkodók közé emeli - tette hozzá, leszögezve: a most avatott portré arra emlékezteti majd folyamatosan az arra járó képviselőket, hogy sokat kell még tenni a demokráciáért.

Orbán Viktor felidézte azt a pillanatot, amikor Bibó István 1956 novemberében már egyedül ült az Országházban, és az orosz katona nem értette, hogy ha valaki nem kommunista, akkor miért nem fasiszta. Bibó István azok közé tartozott, akik a vereség után tartották életben a demokratikus Magyarország eszméjét - emelte ki a pártelnök, hozzáfűzve: a politikai filozófiában és gondolkodásban az 56-os forradalom Nyugaton is jelentős változást idézett elő.

Az eseményről Brüsszelben kiadott néppárti közlemény szerint "Orbán Viktor a mai magyarországi politikai helyzet és az akkori helyzet között vont történelmi párhuzamot, amikor a mai magyar kormány hatalomgyakorlási módszereit antidemokratikusnak és hazugságra épülőnek nevezte". Orbán szavai szerint "Magyarország ma ismét bajban van, mert a ... vezetői kudarcot vallottak". Úgy vélte, a magyar emberek "ismét becsapottak, csalódottak, elkeseredettek", mert "az országot tönkretették", "hazugsággal és csalással szereztek politikai hatalmat", a "rendőrséget brutális módon bevetik".

A szónok hangsúlyozta: - Bibó István példája a bátor kiállást is jelenti. Ez jellemezte az elmúlt pénteken a Magyar Országgyűlés és az Európai Parlament képviselőinek együttes akcióját, amikor a Kossuth tér köré vont kordont lebontották. Orbán Viktor úgy vélte: - Ezek az emberek saját gyermekeiknek tettek tanúbizonyságot a demokrácia mibenlétéről. Ha az országban ilyen állapotok vannak, akkor szükség van a kiállásra annak érdekében, nehogy egyszer az ország polgárai arra ébredjenek, hogy megint 1989-et írunk.

Tabajdi Csaba, az MSZP-delegáció vezetője - aki más EP-képviselők, magas rangú magyar diplomaták és a brüsszeli magyar közösség számos tagja mellett jelen volt az eseményen - az avatás után úgy nyilatkozott: Bibó István egyetemes értéke a XX. századi magyar szellemi életnek, aki egyszerre testesítette meg a következetes demokratát, a demokratikus, liberális minimumot, a plebejus szolidaritáselvet és a nemzeti értékrendet. Egyszerre gondolkodott magyarságban, Közép-Kelet-Európában, és Európában. Bibó mindenki számára példa, és senki által ki nem sajátítható

Rendkívül sajnálatos, hogy a mai napon Orbán Viktor megpróbálta Bibót úgy kisajátítani, hogy brüsszeli fényképének avatását a magyar kormány elleni otromba támadásra használja fel, Bibó szellemével ellentétesen - szögezte le Tabajdi. - Nem véletlen az, hogy miközben a Fidesz összekacsintott a szélsőségekkel, a nacionalizmussal, próbálja tisztára mosni a Horthy-korszakot, nem hivatkozott Bibónak arra a megállapítására, hogy nincs folytatandó hagyomány a II. világháború előtti magyar konzervativizmusból.

Tabajdi szerint "szomorú, hogy Orbán megint nem tett különbséget a rendőri fellépést illetően a békés tüntetők és az erőszakosan fellépő, alkotmányos rendet veszélyeztetők között".

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.