Nagy halak az APEH horgán
Az Egyesült Államok költségvetése nemrégiben 3,1 milliárd dollárral (több mint 600 milliárd forint) gazdagodott a legnagyobb európai gyógyszergyártó, a brit GlaxoSmithKline és az Államok adóhivatalának megállapodása alapján. A hatóság a társaságon egyes cégen belüli ügyletek elszámolásával kapcsolatban kérte számon a dollármilliárdokat. Az adórevizorok szerint túl sok profitot vont ki az Államokból - vagyis nem ott adózta le - a gyógyszercég olyan, nem megfogható javak beárazásával, mint a kereskedelmi védjegyek és a márkanév. A Washington Post cikke szerint 15 milliárd dollár is lehetett volna a végösszeg, ha bíróságra viszik az ügyet, s az állam nyer. Az évekkel ezelőtt kezdődött ügyre végül peren kívüli megállapodással tettek pontot: megegyeztek abban az összegben, amit a cég még hajlandó befizetni a költségvetésbe, s amivel a hatóság is megelégszik.
Magyarországon még jó ideig nem lehet számítani sem arra, hogy hasonló mértékben találnának hiányzó adóforintokat a kapcsolt (egy tulajdonosi körhöz tartozó) vállalkozások közötti ügyletek árazásának vizsgálatakor, sem arra, hogy az ügyekre peren kívüli megállapodással tegyenek pontot. Az azonban valószínűsíthető, hogy néhány éven belül komoly bevételre tehet szert az APEH az ilyen ügyletek árazásának, az úgynevezett transzferárak vizsgálatával. Több okból is.
Jellemzően sokszor ismétlődő ügyletekről van szó, így ha az árat rosszul lövi be a két partnercég, vagy nem a kellő alapossággal bizonyítja kalkulációját, a hiányzó adótételt is sokszor "számlázza majd ki" a hatóság. Egy viszonylag gyakori példa: megszokott továbbképzési módszer a multiknál, hogy menedzsereiket, szakértőiket tanulmányútra küldik a tengerentúli vagy Nyugat-Európában székelő anyacéghez. Ilyenkor korántsem mindegy, hogy ezért mekkora összeget számít fel magyar leánycégének a külhoni központ. A jogszabályok szerint az úgynevezett kapcsolt vállalkozások között megköttetett üzletekben is piaci árakat kell figyelembe venni az adóalap számításakor - az érintett vállalatok az ilyen, belső tételeket ugyanúgy költségként számolják el, vagyis csökkentik evvel adóalapjukat. Adózási szempontból tehát ott érdemes magasabb áron igénybe venni a szolgáltatásokat, illetve vásárolni a termékeket - vagyis az adót csökkentő költséget alkalmazni -, ahol magasabb az adókulcs. Ha az anyacég például a szolgáltatás eladója, és történetesen a székhely szerinti országban a hazai 16 százaléknál magasabb a társasági nyereségadó kulcsa - ez a legtöbb nyugat-európai és tengerentúli országban így van -, akkor logikusan érdemes lenne minél alacsonyabb árat alkalmazni.
Érthető tehát, hogy az APEH egyre nagyobb hangsúlyt fektet az ilyen ügyletekre és ezek dokumentációinak (ezekben bizonyítani kell, hogy miért választotta az adott árat, ársávot vagy árképzési módszert a cég) vizsgálatára. Míg korábban legfeljebb a dokumentációk formai elemeit vették górcső alá a revizorok, most előfordul, hogy tartalmi vitákba bocsátkoznak a vizsgált cégekkel - mondja Oszkó Péter, a Deloitte tanácsadócég adópartnere. Míg ha valamely formalitás hiányzik, azért legfeljebb kétmillió forintra bírságolhatók a cégek, a tartalmi hibák sok millió forintba is kerülhetnek, ha az APEH álláspontja a bíróságon is megáll. Ilyen ügyek azonban még nem nagyon vannak, ám egy-két év múlva nagyon is számítani lehet rájuk.
Az APEH újonnan létrehozott Központi Igazgatóságán belül ugyanis külön csoport foglalkozik majd ezekkel, s a szokásos munkatapasztalaton kívül nemzetközi tanulmányok révén is gazdagodik majd a tudásuk - mondta korábban lapunknak Juhász István, az igazgatóság vezetője. Szintén idetartoznak majd azok az ügyek, amikor még a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek lezajlása előtt határozzák meg az alkalmazandó árakat, ársávot vagy árképzési módszert.
Az úgynevezett előzetes ármegállapítás/megállapodás (advanced price agreement) voltaképp az APEH egy új szolgáltatása, amelyet eddig a Pénzügyminisztérium végzett. A borsos árú szolgáltatást olyan, kapcsolt vállalkozások között létrejövő ügyletek (szolgáltatás, termék, vagyonelem - akár komplett leánycég - vásárlása) esetében lehet kérni, amelyek a jövőben valósulnak meg. Az ügylet jellemzőit és a körülményeket a társaság megadja, s az APEH előre meghatározza az alkalmazandó piaci árat, ársávot, árképzési módszert. S ha a cég a körülményeket megtartva a megadott módszert alkalmazza, akkor egy későbbi APEH-ellenőrzésnél a hatóságnak el kell fogadnia azt. Ez eddig nagyjából megfelel annak, amit a PM végzett korábban feltételes adómegállapítás címén, ha transzferárról volt szó. Most azonban mód van két- és többoldalú megállapodásokra is: az APEH a más országban működő érintett vállalkozás adóügyeiben eljáró hatósággal, hatóságokkal is tárgyalhat, s az így születő áregyezséget minden félnek kötelező elfogadnia.
Ha ez így megvalósul, az az egész vállalatcsoportnak jó, mivel így az érintett országok mindegyikében minimalizálhatja az adózási kockázatokat. Ezeknél az ügyleteknél - állítják az adószakértők - ugyanis jellemzően nem arról van szó, hogy direkt csalni akarnának, hanem túl bonyolultak az ügyek ahhoz, hogy egyértelmű legyen "árazásuk". Persze az sokszor vállalatcsoporton belül is vita tárgya, hogy hova kerüljön - és hol adózzon - a nagyobb jövedelem. A megállapodást épp erről kellene majd megkötni az APEH-nek is más adóhatóságokkal. Oszkó szerint azonban erre még jó ideig nemigen kerül sor, legalábbis a lengyel példa alapján (ott egy éve van erre lehetőség, és eddig senki nem élt az előzetes ármegállapítás többoldalú válfajával). Arra ugyanis senki nem nyújt garanciát, hogy sikerül megállapodni - ha nem jön össze, az APEH csak egy saját kezét kötő határozatot adhat ki -, ám az eljárás eredményére így is több hónapot kellene várni, s megfizetni a külföldi tárgyalások során felmerülő kiadásokat is.
Oszkó szerint egyébként is kirívó a nemzetközi gyakorlatban, hogy ezért a szolgáltatásért ekkora díjat számoljanak fel, hiszen van, ahol ingyen adják az előzetes kalkulációt. A főszabály: a díj az ügylet értékének egy százaléka. A szakértő úgy véli, problematikus, ha nem tudni, hogy a jövőbeli ügylet milyen mennyiségű áru értékesítésére vonatkozik, így az egy százalék alapja sem ismert, vagy ha nincs konkrét ár, csak egy árképzési módszert dolgoznak ki. Ekkor léphetnek be a fix, minimum ötmilliós díjak, de a többoldalú megállapodásokért 50 milliót is elkérhetnek.
Azt ugyanakkor kár lenne gondolni, hogy a többmilliós tétel megfizethetetlen az érdekelt cégek számára, hiszen eddig is szép számmal érkeztek a PM-be hasonló kérelmek, szintén többmilliós díjazás fejében. Ha ugyanis egy-egy ilyen ügylet árazása balul sülne el, azon már sok milliárd forint sorsa múlhat.
Így valószínűleg sokan keresik majd fel az APEH-et a transzferárak előzetes megállapítása ügyében. Oszkó épp ezért úgy véli, néhány éven belül az így szerzett tapasztalatot a transzferár-ellenőrzéseknél kamatoztatják majd a revizorok. Az előzetes eljárás során ugyanis a cégek érdeke épp az, hogy az APEH minél inkább belelásson az ügylet részleteibe, így ha később hasonló ügyben vizsgálódik, könnyű lesz felidézni, mit is kell keresni.