Morvai Krisztina viharos búcsúja korábbi önmagától

Nincs túl nagy felhozatal párttorzulásoktól mentes, felkészült és az emberi jogok iránt elkötelezett szakértőkből. Számuk tovább csökkent. Morvai Krisztina kiírta és kinyilatkozta magát ebből a körből.


Mindig a jogfosztottak mellé igyekeztem állni – mondta egy nemrégiben adott interjúban Morvai Krisztina büntetőjogász, hangsúlyozva azt is, hogy sosem tartozott egyik táborhoz sem.

Szavai igazságához korábban kétség sem fért volna. A családon belüli erőszakról szóló könyve, ami először csaknem tíz éve jelent meg, ma is alapműnek számít. És tényleg nem méricskélte, hogy melyik oldalnak árt vagy használ. Ha kellett, tüntetett és tiltakozó aláírásokat gyűjtött, ha kellett, a bíróságon harcolt, ha kellett, tudományos tanácskozásokon perlekedett a mindenkori fafejű hatalommal. Nem törődött az ellenszéllel, és azzal sem, ha éppen doktriner kötekedőnek tartják. Sokan éppen kérlelhetetlensége miatt nem szerették, mások (én is – Cz. G.) ezért tisztelték.

Mindez múlt időben írandó. Morvai Krisztina viharos gyorsasággal rombolta le azt, amit hosszú évek kemény munkájával felépített.

Valószínűleg csak egy komoly szakmai tapasztalatokkal bíró pszichoanalitikus tudná megfejteni, milyen lelki változások, netán személyes sérelmek vezettek odáig, hogy a független emberi jogi világot elhagyva, a jobboldal kéjesen zsidózó részéhez csatlakozzon.

Annyi biztos, hogy pálfordulásának jelei nem csupán az utóbbi hónapokban, hanem már tavaly nyáron is megmutatkoztak. Morvai Krisztinát akkor hidegzuhanyként érte, hogy a magyar kormány nem akarja meghosszabbítani tagságát az ENSZ nőjogi bizottságában (CEDAW), a helyére Pető Andrea történészt javasolja. Kétségtelen, hogy a személycsere hivatalos indoklása – miszerint Morvai gyakran nem a kormány álláspontját képviselte az amúgy politikailag semleges testületben – finoman szólva is kívánni valót hagy maga után. Morvai azonban más érvekkel is előhozakodott. Levelet írt az ENSZ-tagországok misszióvezetőinek: menesztését azzal magyarázta, hogy az arab nők körében végzett vizsgálata miatt Izrael panasszal élt vele szemben, a magyar kormány pedig így akar elégtételt adni Izraelnek. Hiszen az utódjául kiszemelt Pető Andrea – írta Morvai – „jól ismert cionista aktivista, alapító tagja és vezetője egy befolyásos magyar zsidó nőszervezetnek”.

Erősen kérdéses, hogy a szóban forgó Esztertáska nevű alapítvány befolyásosnak tekinthető-e, és módfelett kérdéses az is, hogy Pető Andreára ráillik-e a „jól ismert cionista aktivista” meghatározás. 1999 novemberében, tehát már a Fidesz kormányzása idején, Szerepváltozások címmel tanulmánykötet készült a TÁRKI és a szociális minisztérium kiadásában. A könyvben található regiszter felsorolja a nők helyzetével foglalkozó tudományos kutatókat. Közöttük van Morvai Krisztina, de közöttük van Pető Andrea is. (Szakterülete a nőmozgalmak és a nőtörténelem.) Morvai levele erről mélyen hallgat, és úgy tesz, mintha a kormány által favorizált vetélytársának egyetlen és legfőbb ismérve a zsidósághoz való kötődés lenne.

Morvai Krisztina mandátumát nem hosszabbították meg, de annyit sikerült elérnie, hogy Pető Andreát se választották be. Az ENSZ-bizottság magyar képviselő nélkül maradt. Az ügyet kirobbantó HVG cikkei nyomán Morvai közleményben jelentette ki azt, amit azóta is előszeretettel ismételget: nem hajlandó reszketni az antiszemitizmus vádjától. Akadtak olyan orgánumok is, amelyek megértették az üzenetet. Az egyik szélsőjobboldali honlap magáévá tette Morvai gondolatmenetét, és – úgy ítélve meg, hogy Magyarország újfent „botrányosan meghunyászkodott a nemzetközi cionizmus előtt” – ezzel a címmel adott hírt a történtekről: „Izraeli nyomásra rúgott ki diplomatát a Gyurcsány-rezsim”.

Néhány hónap szünet után, az utcai zavargások táján Morvai Krisztina újra színre lépett. Férje, Baló György épp műsort vezetett az MTV-ben, amikor a csőcselék megrohamozta, majd elfoglalta a Szabadság téri tévészékházat. Baló testi épsége is veszélyben forgott, kocsiját felgyújtották, ám Morvai Krisztinát a jelek szerint ez kevésbé viselte meg, mint a kormányfő egyik október 23-i nyilatkozata. Rögvest e-mailt küldött szét barátainak, amelyben „minden idők legkártékonyabb miniszterelnökének” nevezte Gyurcsány Ferencet.
Azon a napon Morvai a gyerekeivel a Fidesz-nagygyűlésen vett részt, hazafelé indulva belekeveredett az árpádsávos zászlókat lengető, handabandázó szélsőségesek és a rendőrök összecsapásába. A maga részéről ezt úgy értékelte, hogy az „álságosan sopánkodó” miniszterelnök békés tüntetők közé lövetett a forradalom 50. évfordulóján. (Baló György közleményben nyilvánította ki, hogy nem vállal közösséget felesége nézeteivel.)
Innen már nem volt megállás. Morvai Krisztina kezdeményezője és oszlopos tagja lett az október 23-i rendőri túlkapásokat vizsgáló civil jogászbizottságnak.

Tévéfelvételek és tanúvallomások bizonyítják, hogy valóban voltak túlkapások, a rendőrök esetenként törvénytelenül jártak el, ráadásul azonosító számot sem viseltek. Nagyon helyes, ha a hivatalosan indított vizsgálatok mellett egy civil bizottság is elkészíti a maga jelentését. De vajon kiérdemli-e a civil jelzőt egy olyan testület, amely Brüsszelben fideszes képviselők részvételével és támogatásával próbálja felkelteni a külföld figyelmét? Morvai Krisztina régi énje egész biztosan nemmel válaszolna.

A másik bökkenő az, hogy Morvai nem elégszik meg a rendőri jogsértések feltárásával, hanem szemmel láthatóan azt akarja bizonyítani, hogy Magyarországon rendőrállam tombol, a kormány – természetesen a szoclib sajtó asszisztálásával – diktatúra kiépítésén fáradozik.

Az a levél, amelyet Morvai Krisztina nemrég a Népszava egyik publicisztikájára írt, végképp túlmegy minden határon. Csupa nagybetűvel MAGUKFAJTÁRA és MAGUNKFAJTÁRA osztja fel az országot, és a klasszikus antiszemita érvkészletet felhasználva közli, hogy a "MAGUNKFAJTÁNAK ez az EGY HAZÁJA VAN." Levelében visszatér az ENSZ-bizottság körüli hercehurcára is, állítva, hogy Izraellel karöltve „egy MAGUKFAJTÁT kívántak beültetni” a helyére. (Emlékezhetünk: egy jól ismert cionista aktivistát...) Morvai úgy érzi, a kormány azért is büntette, mert egy „hajdúsámsoni görög katolikus pap unokája”. Ez a részlet már nemcsak egyszerűen ijesztő, hanem komikus is. Hogyan képzeli? A külügyminiszter magához rendelte a zsidó világ-összeesküvést, és bejelentette, hogy az ENSZ-ben semmi esetre sem szabad tisztséghez juttatni egy hajdúsámsoni görög katolikus pap leszármazottját?

Morvai Krisztina közben az írott sajtó, tévé- és rádióműsorok állandó szereplője. Amikor még független emberi jogi szakértő volt, nem is álmodhatott ilyen nagy ismertségről.

Talán ez a legszomorúbb.

Morvai Krisztina
Morvai Krisztina
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.