(A valószínűleg szerelmi csalódás miatt szívtelen) Cecil H. Cloough angol tudós az észak-olasz Udine városában tartott előadásával rombolta le a szerelmespárokat a reneszánsztól éltető tévhitet: Rómeó és Júlia nem létezett. Vagy ha mégis, akkorsem Veronában, hanem Friuli tartomány fővárosában, Udinében éltek: friuliak voltak. A kívülálló számára Verona vagy Udine nem nagy különbség (alig valamivel több, mint 100 kilométer a két város közötti távolság, igaz, Verona Venetóban, Udine Friuli Venezia Giulia tartományban), az olaszoknak viszont ég és föld. Akkora különbség, mintha Hamlet nem dán, hanem svéd lett volna, Esmeralda nem párizsi, hanem lyoni cigánylánynak születik, Bornemissza Gergely és Vicuska szerelme pedig nem Egerben, hanem Debrecenben játszódott volna.

"A sztori tényleg nem veronai, Friuliban született. Verona a XIX. század elején lopta el magának a szerelmeseket" - állítja Albino Comelli és Francesca Tesei új könyve is, a Giulietta e Romeo, amely a Shakespeare-dráma alapját szolgáló történet hátterét tisztázza 1511-től indulva, amikor Friuliban is ölték egymást az ellenséges családok. A harcokban a nemesember Luigi Da Porto, katona és irodalmár, súlyos sérülést szenvedett. A Gorizia közeli Gradiscában vívott csatában lándzsahegy fúródott a gerincébe örökre megbénítva a testét. "Nem kell béna vőlegény!" - üzente az eljegyzést azonnal felbontó menyasszonya Lucina Savorgnan (Da Porto unokahuga, akit Luigi rokonai addig se néztek jó szemmel, mivel az ellenséges udinei család leánya volt). A 15 éves Lucina máshoz ment férjhez, a 26 éves Luigi pedig bezárkózott várkastélyába, és bánatában 1517-ben megírta a Giulietta című novellát, amely két évszázaddal korábban Veronában képzelt el - az örök szerelem jegyében. A történethez dedicátiót fűzött kegyetlen ex-barátnôjéhez, és invectivát a kor hálátlan asszonyai ellen.

Az, hogy Da Porto volt Shakespeare ihletője nem újdonság, az a kijelentés azonban igen, hogy Rómeónak és Júliának egy csepp veronai vér sem csorgadozott volna az ereiben. A Capuletik és Montecchik közötti rivalitást az irodalmárok eddig történelmi valóságként könyvelték el, a legfrissebb brit és olasz kutatások szerint viszont a két veronai dinasztia ugyan létezett, Dante Purgatóriumában is szerepelnek Montecchi és Cappelletti névvel, arra azonban nincsen bizonyíték, hogy gyűlölték volna egymást. Da Porto hasraütésszerűen választotta ki ezt a két családnevet, "mintha felütötte volna a veronai telefonkönyvet véletlenszerűen rábökve két vezetéknévre" - állítja a Comelli-Tesei páros.

"Hogyisnem! A Capuletik és Montecchik közötti harc történelmi tény!" - hangoztatja Giancarlo Volpato a veronai egyetem könyvtárszakos professzora, aki szerint Verona két leggazdagabb családja a kereskedelmi elsőbbségért versenyzett egymással. A Montecchik csődbe kergették Capulétiéket, akik ezt sohasem bocsátották meg. Az a palota, amelyet ma Veronában Rómeó házaként mutogatnak, tényleg a Montecchi családé volt, és Giulietta sírja is ősi szarkofág.

Veronai csalás az egész - cáfolja a könyv, amely brutálisan ízekre szedi a mítoszt. A szerelmesek sírja nem más mint egy állatitatásra használt régi kőmedence, és a legendás teraszt is sokkal később építették rá arra arra az épületre, amelyet Júlia palotájaként ismerünk. Valójában ez is kitaláció: a veronaiak kiválasztottak egyet a sok palota közül, és ráfogták, hogy Giulietta Capulétié (pontosabban Del Cappellóé, mivel a családnévnek egy harmadik formája is létezik). Már az 1846-ban erre utazó Charles Dickensnek is megvoltak a maga kétségei: nem értette, hogy a romantikus love story hősnőjének a lakhelyét miért egy koszos fogadó foglalja el, amelynek udvarán sártól piszkos libák gágoknak, és egy randa kutya ugat. Ha Rómeó átugrott volna a kerítésen, biztos a vádlijába harapott volna - jegyezte meg az angol író olaszországi útikönyvében.

A világ leghíresebb szerelmespárjának történetét idéző összes veronai emlék tehát puszta turistacsalogató helyszín lenne, de működik, hiszen évente kétszázezren kíváncsiak rá. Tömegek sóhajtoznak a terasz alatt, a palota kertjében, a sírboltban, és a távoli földrészekrôl érkezô szerelmesek cédulákat ragasztgatnak a veronai házak falára azt remélve, hogy reneszánsz elődjeik valóra váltják álmaikat.

Nem ez az egyetlen itáliai "hamisítvány": az amerikai látogatók könnyes szemmel lépnek be Kolumbusz Kristóf genovai szülőházába, pedig ez az épületet a XVII. század végén emelték állítólag annak a helyén, ahol egy Colombo nevű család lakott. A római igazság szája sem harapja le a hazugok kezét, annál is inkább, mivel a tátott szájú arcot ábrázoló kőlap eredetileg az ókori szennyvízvezeték, a Cloaca Maxima csatornafedele volt. Cagliostro gróf háza sem tűnik hitelesnek a szicíliai Palermóban: a via della Perciata utca 4. szám alatti épületben az inkvizíció által halálra ítélt kis csaló, Giuseppe Balsamo született.

Rómeó és Júlia azonban érinthetetlen: Verona felháborodottan olvasta az idézett könyvet, és kitiltotta a városból a szerzőket. Ezzel szemben Udine nagy büszkén vállalja a szerelmesek örökbefogadását, sőt, már el is készült a shakespeare-i dráma új változata friuli tájszólásban. Utoljára akkor robbant ki ekkora harc Giulietta miatt, amikor egy múltbéli Napoli-Verona labdarúgó-mérkőzésen a nápolyi szurkolók által magasba emelt transzparens kékharisnyának nevezte a veronaiak kedvencét. A veronaiak éveken át nem mentek többé Nápolyba, és a nápolyiaknak is tanácsos volt elkerülni az északolasz várost.

Róma, 2006. karácsony

Az a bizonyos erkély a házon...