Kecskemétet is elérte a szeméthegy

Tovább bővült a németországi hulladékból származó illegális szemétlerakók köre Bács-Kiskun megyében. Az ügyben érintett német cég vezetője nem érti a történteket.

 

 

Tegnap névtelen lakossági bejelentésre egy Kecskeméthez közeli tanyán találtak a nyomozók mintegy 60 tonna bálás kommunális hulladékot. Mint arról lapunkban hírt adtunk, az első illegális lerakót Kiskunmajsán fedezték fel a múlt héten, majd újabbakra bukkantak Kunbaján, Tázláron és Soltvadkerten. A szemetet jórészt elhagyott telepeken, illetve lakatlan tanyákon tették le.

Bornemissza Leonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudósítónknak elmondta: a szakértők szerint a Kecskemét közelében talált bálás hulladék is Németországból származik. Hozzátette: az ügyet Kiskunhalastól átvette a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya, s továbbra is egy kiskunmajsai férfit gyanúsítanak hulladékgazdálkodás rendjének a megsértésével.

Sokkoltak a magyarországi szemétbotrányról kapott hírek - mondta berlini tudósítónknak tegnap az aitrachi Wertstoffzentrum vezetője. (Mint arról tegnapi lapunkban hírt adtunk, ennek a cégnek a neve szerepelt a szállítói fuvarlevélen.) Gebhard Mayer egyebek között azért nem érti, hogy miként keveredhetett cége az ügybe, mivel ők egyáltalán nem foglalkoznak háztartási hulladékkal: ezek elszállítása és megsemmisítése Németországban az önkormányzatok feladata, ezért senki külön pénzt nem kap. Képtelenség azt gondolni, hogy megérné ezt a szemetet külföldre küldeni, hiszen ezzel egy fillért sem keresnének - tette hozzá.

A Wertstoffzentrummnak azonban vannak más jellegű, Magyarországra irányuló szállítmányai: főként újrafeldolgozásra váró műanyagok, fóliák. Ezeket általában kereskedők veszik meg (de előfordul, hogy maga a cég fizet azért, hogy a szétválogatatlan műanyagokkal valaki más birkózzon meg), és továbbadják olyan üzemeknek, ahol hasznosítani tudják őket. A legutóbbi műanyagszállítmány körülbelül egy hete indult Magyarországra. A cég vezetője egyelőre vizsgálódik, kapcsolatba lép a kereskedőkkel, így nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy esetleg valaki ezeket a papírokat használta-e fel az illegális szemétszállításra. A Wertstoffzentrumot egyébként lapunkon kívül még senki sem értesítette, hogy a nevüket összefüggésbe hozták egy magyar szemétbotránnyal: a magyar hatóságok egyelőre nem keresték őket.

Külföldi hulladék magyar telken
Külföldi hulladék magyar telken
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.