Közalkalmazottnak nem jár gázártámogatás

A közalkalmazottak zöme kiszorul a gázártámogatásból - akinek egyetemi végzettsége van és dolgozik pár éve, szinte biztosan elveszíti a kompenzációt.

Egy pályakezdő pedagógus házaspár még éppen hogy kaphat jövőre gázártámogatást, ám ha munkaviszonyuk harmadik éve után vannak, könnyen előfordulhat, hogy épp a havi négyezer forintos étkezési utalvány löki ki őket a rendszerből - főleg, ha az iskolafenntartó önkormányzat szerény összegű ruhapénzt, könyvtámogatást is ad a gázártámogatás igénylését megelőző három hónapban. Ha egy gyerek vagy más eltartott nincs a két pedagógus háztartásában, és már legalább hat éve dolgoznak, az életkorral növekvő alapbérnek és a különböző tanári pótlékoknak, étkezési jegynek köszönhetően ők már nem részesülhetnek a gáz vagy a távfűtés árának támogatásában. Akárcsak az egyedülálló tanárok, tanítók.

Az egyszemélyes háztartások esetében a támogatásra jogosító havi nettó kereset 93905 forintot érhet el, míg ha ketten vannak egy háztartásban, átlagosan 89200 forintot vihetnek haza, hogy megkapják az állami segítséget. A gyerekeseknél már más a helyzet: egy gyerek esetén legfeljebb havi 127, két eltartottnál pedig havi nettó 164 ezer forint lehet a támogatott gázfogyasztók háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó kereset.

Ezekbe a kategóriákba a csak érettségivel rendelkező közalkalmazottak szinte mindegyike beleférne a bértábla alapján, csakhogy jövedelmük viszonylag nagy része származhat különféle pótlékokból, ügyeleti pénzből, támogatásokból, adómentes juttatásból. Így az utóbbi jövedelemfajták könnyen kirostálhatják a gyermektelen párokat, egyedül élőket is. Az egyetemi végzettséghez kötődő munkakörökben már a kezdő fizetés is alig megy át a rostán, ha gyermektelen az illető, ám néhány éves közalkalmazotti munkaviszony után az egygyermekes pároknak sem jár a kedvezmény.

Azok a közalkalmazottak kifejezetten rosszul járhatnak, akiknek az év végére vagy januárra esik a ruhapénz, a jutalom vagy a tizenharmadik havi bér kifizetése. Nekik így érdemes sietni a kérdőívek kitöltésével, és azokat még az őszi hónapok jövedelmi adatai alapján decemberben visszajuttatni az államkincstárnak.

Az sem jár túl jól, akinek a teljesítményarányos mozgóbére magas, ha azt nem tudja megfelelően időzíteni. A közszférában pedig már a jövő év második felétől működik majd az az új rendszer, amely alapján sokkal többet vihet haza, aki jól dolgozik.

Kérdés, hogy a többletteljesítménnyel járó magasabb bér egyben magasabb gázszámlával is párosul-e.

l Már él az a 189-es, ingyenesen hívható telefonszám, ahol éjjel-nappal felvilágosítást lehet kapni a gázártámogatás igényléséről.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.