Egy önfelejtő ítélkezése

A Nemzeti Kör nyilatkozatának társszerzőjeként (október 19.) Dobos László felvidéki író, politikus magáévá teszi az igazságtalanul általánosító ítéletet, miszerint "(...) mindenki, aki beállt a kádári pártba, mindenki, aki tevőlegesen részt vett az egyre gyengülő, de alapjaiban mindvégig diktatórikus pártállam működésében, s ott nemcsak néma cinkosként, de meghatározóként is szerepelt, még ha nem is élt 1956-ban, még ha nem is fogott fegyvert vagy törvénykönyvet '56 hősei ellen, ugyanolyan felelősséggel tartozik, mint pártbeli elvbarátai".

Nos, a Ki Kicsoda? szócikkében azt olvashatjuk, hogy Dobos László 1969-70-ben a szlovák kormány nemzetiségi minisztere volt. Vagyis: a "prágai tavaszt" - a magyar '56-hoz hasonlóan - a "testvéri internacionalizmus" tankoszlopaival letipró kommunista kormányzat tevőleges szereplője, a husáki pártállam minisztere. Nem a magyar '56, hanem a cseh és szlovák és csehszlovákiai magyar '68 magas beosztású, pártállami "törvénykönyvvel" cinkoskodó opponense. Sőt, ha elfogadnánk (de nem fogadhatjuk el) azt a sematikus, durván általánosító, s éppen ezért tíz- és százezrekkel szemben igaztalan ítélkezés módot, amit a Nemzeti Kör nyilatkozata szorgalmaz, akkor ezt a képtelenséget is állíthatnánk: nem Nagy Imre, hanem "csak" Dubcek, nem Rajk László, hanem "csak" Rudolf Slánsky mártíriumának "elárulója"... Sőt, ad abszurdum, talán Jan Palach mártírhalálának is egyik közvetett felelőse?!

"Mindazok, akik ma bocsánatkérés nélkül elfelejtkeznek egykori önmagukról, évtizedeken át vallott nézeteikről és (...) szerepükről, nem vindikálhatják maguknak azt a jogot, hogy azokkal együtt ünnepeljenek, akik 1990-ig éppen általuk és jogelődeik által 1956 forradalma miatt szenvedői és megalázottai voltak ezeknek az évtizedeknek" - írják Dobosék. Érdekes lenne hát tudni, vajon D. L. kikkel együtt és hogyan: bocsánatkéréssel vagy a nélkül emlékezett meg idén augusztusban a "prágai tavasz" úgymond "internacionalista" letiprásának harmincnyolcadik évfordulójáról.

Udvardi János

Budapest

Gondolatok egy (újabb) rehabilitációról...

"A köztársasági elnök a Honvédelmi Minisztérium rehabilitációs bizottságának kezdeményezésére - a honvédelmi miniszter előterjesztésére - eredeti rendfokozatát posztumusz helyreállította néhai Kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredesnek.

A szaktárca közlése szerint az 1892-ben született Kisbarnaki Farkas Ferencet 1944-ben hívták haza miniszterelnöknek, ám mikor Szálasi lett a kormányfő, kegyvesztetté vált. 1945-ben lefokozták honvéddá, majd 1947-ben emigrált, 1950-ben pedig távollétében életfogytiglanra ítélte a népbíróság. Később ellen-miniszterelnökké is választották őt az emigráns magyarok. 1980-ban halt meg."

Ezt olvastuk a Népszabadság október 21-i számában (Kitüntetések 1956 évfordulóján). Nos, mit is tett 1944-ben Kisbarnaki? A német megszállás idején még altábornagyként biztosította a vele tárgyaló német tiszteket, hogy ő és egységei töretlen hívei a magyar-német fegyverbarátságnak, vagyis tovább harcolnak a Szovjetunió ellen.

Igaz, hogy Kisbarnaki Horthy miniszterelnök-jelöltjei között volt 1944 októberében, sőt október 14-én tárgyalt is erről a kormányzóval, a nyilaspuccs után azonban átállt Szálasihoz, aki ezért soron kívül vezérezredessé léptette elő, majd csakhamar országos elhelyezési kormánybiztos lett - a Szálasi-kormányban! A háború után leveleiben ugyan azt állította, hogy csak azért csatlakozott Szálasihoz, hogy a Gestapo ne tartóztassa le. Ha ez igaz is, miért léptette elő Szálasi soron kívül vezérezredessé és nevezte ki kormánybiztosnak?

Kisbarnaki életének legsötétebb ügye a kiugrásban részt vevő katonatisztek perében játszott szerepe Sopronkőhidán. Mint a bíróság elnöke jelen volt szinte valamennyi tárgyaláson, ellenjegyezte az ítéleteket. A háború után a magyar katonatisztek a Foncarville-ben felállított tábornoki fogolytáborban kérdőre vonták ezért. Kisbarnaki úgy látta 1945 nyarán, hogy ő tulajdonképpen ezekben a perekben megmentette a magyar katonatiszt bajtársait...

Kisbarnaki az emigrációban az 1939-es országgyűlés nyugatra menekült tagjaiból összehívta az ún. altöttingi országgyűlést, amely a kormányzói jogkör ideiglenes gyakorlásával megbízott magyar királyi miniszterelnökké választotta. Azt tervezte, hogy - amerikai segítséggel - felszabadítja és kormányzóként irányítja Magyarországot.

Az emigráción belüli állandó harcok következtében Kisbarnaki 1949-ben kénytelen volt lemondani minden tisztségéről. A cserkészmozgalomban és a vitézi szék életében továbbra is részt vett, a német államtól kapott nyugdíj pedig tisztes megélhetést biztosított számára az NSZK-ban.

Elgondolkodtató kérdés, hogy miért kell rehabilitálni egy katonatisztet, akit a legitim magyar állami vezetés elleni puccs után léptettek elő?

Kovács Tamás

történész

Rólunk

A Népszabadságnál végleg megszűnt az olvasószerkesztői állás? Miért kezdődik minden második cikk az "úgy tűnik" borzadályos fordulattal, és miért szerepel ugyanez a nyelvi szörnyszülemény még a cikkeken belül is megszámlálhatatlanszor, ráadásul a legkülönbözőbb helyesírási változatokban elővezetve? (Két vessző között, egy valahová elhelyezett vesszővel, kötőjellel, gondolatjellel stb.) Felhívnám a figyelmüket arra is, hogy a "könyörög" nem ikes ige. Tehát egyes szám első személyben ragozva nem könyörgöm, hanem könyörgök. Egyszer majd készítek egy gyűjteményt csak egyetlen lapszám borzalmaiból.

Sz. Kulcsár István

A telefonügyeletre érkezett:

A helyes nyelvhasználattal való foglalkozás eltűnt a lapból, Szántó Jenő óta nem foglalkozik maguknál senki a magyar nyelvvel.

Nem elég tartalmas a lap, kevés a háttéranyag, nem elég vastag az újság.

Amióta a lapot másik nyomda nyomja, az oldalak naponta átütnek, festékmaszatosak.

Hont András cikke nagyon tetszett a csütörtöki lapban (És minden tovább - ugyanúgy), minden sorával egyetértek, régen olvastam ilyen jó cikket.

Kisvárdán majdnem minden nap késő délután érkezik meg az újság, szemben a helyi lappal, ami reggel 6 órakor már a postaládámban van. Emelik a lap árát, de nem biztosítják, hogy a beígért időre (reggel 9 órára) megkapjam a lapot.

BlogkÓstoló

A komózásba beszorult Orbán Kuzmicsért aggódott november 7-e alkalmából Nagyhenceg (nagyhenceg.nolblog.hu). - Orbán Durci-Murci Fjodor Kuzmics ötvennyolcszor ejtette ki a száján, hogy komonist brader. Vagy komó tempó. Ebből arra következtetek, ott folytatja, ahol tavasszal abbahagyta. (...) Januárban furi hír jelent meg a Népszabóban arról, hogy Kuzmics kirúgta régi kampánycsapatát. (...) Na most, ebben az az érdekes, hogy a régi gárdában egy csomó kósaista is jelen volt, őket darálta le a Kuzmics, mer nem bízott bennük eléggé. (...) A tavaszi parlin Kósa csúcsmagosan nyert, az önkormin pedig levegő se jutott a debri szociknak. És amikor Kósa, ez az ösztönös politikus parancsra kiállt a Kossuth térre, ha jól emlékszem, azt mondta, nem kéne az utcán politizálni. Csak aztán eszébe jutott, hogy hol van, kinek a tenyeréből eszik, és hozzácsapta: Feri, takarodj.

Fjodor taktikáját ismerjük. Ha veszít, lapít, mint szar a fűben, ha nyer, előugrik és sipákol. Most is ez történt. Vesztett (megint) tavasszal, behúzta fülét-farkát, mer ugye az mégiscsak logikus lett volna, hogy lapátra tegyék (Gy. hazudik, monnyon le; OFK kétszer bukott, mégse monnyon le?, hogy van ez?, melik a nagyobb cumi?). Jött aztán az önkorm., s ő úgy tért vissza, hogy "történelmi" győzelmet aratott. Strasbourgban meg "történelmi" beszédet mondott. Mer ez a Kuzmics nagyon imádja ám a történelmet (azé ment az Astoriához, mert Károlyi ott kiáltotta ki az őszirozsdást).