Ki számít kampányzenésznek?

Nem tiltott le a Magyar Rádió egyetlen zenészt sem a kampány idejére, csak a választási kódexét hajtja végre, így szólt a hivatalos közlemény. Nem sikerült azonban e szabálygyűjtemény nyomára bukkannunk. A Kormorán viszont Székesfehérváron kampánynyitón játszott.

Koltay Gergely, a Kossuth rádió zenei vezetője nemrég nyilatkozatot tett közzé a rádió honlapján, mely szerint nincs új belső utasítás, direktíva, mely a zenei szerkesztők kampány alatti munkájára vonatkozna. Nem tiltottak le tehát senkit. Mindössze arról van szó, hogy "életbe lépett a Magyar Rádió rendszerváltozás óta megszokott szigorú választási kódexe, melynek szellemében a rádió zenei szerkesztői fokozott körültekintéssel járnak el a hírműsorok környezetében elhangzó zenei műsorszámok esetében is".

Lista tehát nincs, fekete vagy bé meg pláne. Ilyenformán választ kaptunk a múltkor feltett kérdésünkre.

Sajnos azonban Koltay nyilatkozatával is az a helyzet, hogy nem értjük.

Mivel a zenei vezető a szigorú választási kódex szellemére hivatkozik, azt kezdtük el keresni, először az interneten. Meg is találtuk - az MTV országgyűlési választásokkal kapcsolatos dokumentumát. A rádióét viszont nem. A Magyar Rádió online szerkesztőségének munkatársa közölte is, nem tudja, van-e ilyen, ők nem töltöttek fel effélét. Keressük együtt, mondja. Nem találjuk. Hívjuk fel a jogi osztályt, hangzik a tanács.

Hívjuk. Az ott kapott információk szerint kódex mint olyan: nincs, belső utasítás viszont van. Mikor megjegyezzük, hogy hiszen Koltay Gergely közleményében ennek épp az ellenkezője szerepel, nem is olyan rövid csend után azt javasolják, hívjuk az adó-főszerkesztői titkárságot.

Ott Merza Jenő adófőszerkesztő-helyettes elmondja, választási kódex valóban nincs, ilyen ügyben emlékeztetők, belső rendelkezések, utasítások az irányadók. A kérdésre, hogy akkor ezekbe esetleg (közrádióról lévén szó) belenézhetnénk-e, nem kaptunk egyértelmű választ, sőt semmilyet se kaptunk.

Irány a Magyar Rádió Közalapítvány honlapja, hátha találunk valamit a választásokkal kapcsolatban.

Igen is, nem is.

A választási kódexet nem leltük meg. Megtaláltuk viszont a XIX., A munkatársakra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok című, politikai összeférhetetlenség alcímű rész 1.3. passzusát, melynek értelmében azok a munkatársak, akik valamely párt vagy szervezet nevében, érdekében közszereplést vállalnak, hírekben és időszerű politikai tájékoztató műsorszámokban műsorkészítőként nem dolgozhatnak.

Azt már józan jogérzékünk mondatja velünk, hogy akkor tehát bizonyára a műsorkészítők főnökeire, a rádió vezető tisztségviselőire is igaz ez, így a Kossuth zenei vezetőjére is. Információgyűjtés közben megtudtuk ugyanis, hogy említett zenei vezető Kormorán nevű, méltán népszerű együttesével augusztus huszonkilencedikén Karsai Béla székesfehérvári független polgármesterjelölt kampánynyitó nagygyűlésén koncertezett. Karsait mások mellett a Dinamikus Székesfehérvárért Választási Szövetség támogatja, mely szövetségnek a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP és a Kisgazda Polgári Egyesület mellett például a Jobbik Magyarországért Mozgalom is tagja.

Koltay sajnos nem nyilatkozik az ügyről, a kódexről sem. Úgyhogy kénytelenek vagyunk spekulálni. Ha Koltay Gergely tudott róla, hol (értsd: kampányrendezvényen) lép fel, akkor az, ha nem tudott róla, emez a baj.

"A nemzeti főadón szereplő énekesek, együttesek, művészek, muzsikusok (..) világképe mindannyiuk magánügye" - írja Koltay, amihez hozzátehető, hogy a rádió munkatársainak világnézete is az, minket például egyáltalán nem érdekel. Kérdéseinket valószínűleg fel sem tesszük, ha elérhető az a bizonyos, talán létező kódex, ha valaki (például Koltay) hajlandó hivatalosan nyilatkozni, közleményét megmagyarázni, ha (újságíróként vagy csak az egyik közintézmény etikai kódexe iránt érdeklődő polgárként) nem kellett volna ígért visszahívásokra várnunk, finom, ellentmondást nem tűrő tárcsahangot hallgatnunk hosszú percekig, egyáltalán: ha nem kell három napig nyomoznunk a semmit.

Egyébként a rádióelnököt hívjuk, amikor a tárcsahang kitartó búgása fogad. Értetlenségeink közt az utolsó most már: miért kell az elnökig mennünk, ha látni szeretnénk az intézmény választási kódexét?

Kormorán együttes - kampánynyitón játszottak
Kormorán együttes - kampánynyitón játszottak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.