Tökéletes organizmusok Fribourg kantonban
A módszerük az volt, hogy a habcsókot tunkolták a tejfölbe, s mire előbbi elfogyott, utóbbi teljesen tele volt habcsókmorzsával, s azt egyszerűen belapátolták. Elsőre kicsit rémisztően hangzott a 47 százalékos zsírtartalom, de - végül is - nagyon finom volt, gondoltam, lesz, ami lesz. Hát lett. Egész éjjel olyan irtóztatóan émelygett a gyomrom, hogy aludni nem tudtam tőle, az ébrenlét pedig élvezhetetlenre sikeredett. Fribourg by night.
Fribourg egyébként Svájc nyugati részében, az úgynevezett röstihatáron található. A rösti az a hajában főtt krumpli, s az ottani németség asztalainak elengedhetetlen kelléke, vagyis a röstihatár azt jelenti, hogy valahol itt ér véget a németek szállásterülete, s kezdődik a franciáké. Fribourg lakóinak hetven százaléka francia, harminc német, a félórányi autóútra lévő Murtenben pedig éppen fordított az arány. S természetesen így mindkét városnak van másik neve is: Freiburg és Morat. A kanton nevét Fribourg adja, amely itt a legnagyobb város. Hogy a legszebb-e, azt nehéz eldönteni, mert valamilyen kifürkészhetetlen okból a világnak ebben a kis szegletében csak és kizárólag álomszép városokat voltak hajlandók építeni az emberek. A Sarine folyó kijön egy szűk kanyonból, de nem a síkságra, hanem csak úgy kiszélesedik a kanyon, nem nagyobbra, mint egy kilométer. Na, eredendően ide építették a várost, bár igen gyorsan jött az ötlet, hogy az ellenőrzés érdekében fönn, a negyven-ötven méter magas sziklafal tetején is érdemes lenne megtelepedni.
A svájci mázlista nép, jó ideje se háború, se forradalom, ráadásul túlnyomóan tüchtigek, így a vandálok és a taplók is kemény korlátok között bontakoztathatják ki belső kényszereiket. Vagyis minden megvan a városokban, ami létrejött, amióta kővel építkeznek. Aki "kultúrturizmusban" utazik, annak Fribourg, de a környező városok is, igazi dőzsölést hoznak. Minden háznak története van, minden másodikban múzeum van. S persze nem, vagy nem csak a múlt, a kulturális aktivitás ma is határtalan. Példa: a Giger Múzeum Gruyére-ben. Ez a bizonyos Giger, pontosabban HR Giger az egyik tervezője volt a..., hát, ezt most elég nehéz lenne megmondanom, hogy minek. Magyarul ugyanis A nyolcadik utas: a halál volt a címe a filmnek, amelyben szerepel az a szörny, amelyet Giger álmodott meg, s magyarul, úgy rémlik, nem volt neve. Emlékszem, én annak idején fitymáltam a filmet. A "tökéletes organizmus" jó ötletnek tűnt, de a nagy fekete, nyálzó monstrum, aki így-úgy megölte az embereket, szerintem igen unalmas konstrukció volt. A későbbi részekben fejlődött valamit a megtermékenyített nővel, majd a klónjaival, de ez is inkább azt váltotta ki belőlem, hogy: na, ne... Itt, a múzeumban, megrajzolva, alkalmanként megformázva az organizmus egész világa lényegesen plasztikusabbnak mutatja az ötletet, mint maga a film. Ha jól vettem ki - bár ez mindegy -, az agresszív, szaporodásra fókuszált, mindent elsöprő organizmus az élet, a biológiai értelemben vett élet egy magasabb, biztonságosabb szintjét írja le. Igazából annyira sokkoló az egész, hogy eszembe se jutott elmélázni az itt gyakorta elhangzó vádon, hogy pornográf.
A vájtfülűeknek Gruyére-ről persze egy másik tökéletes organizmus jut az eszükbe: a sajt. Bármilyen hihetetlen, egyetlen svájci sajt áll nemzetközi márkavédelem alatt, a Gruyére. A talán legismertebb ementálit ugyanis, amikor felvetődött, már lehetetlen volt hatékonyan megvédeni. Az ementáli fajtanév lett, így most az eredetit megpróbálják a hangzatos "Emmenthaler emmenthaler" néven eladni. Persze, a Gruyére-t is hamisítják, a határ francia oldalán, de ezen még legalább érdemes vitatkozni. Hogy Gruyére-e a sajt, ha az alapjául szolgáló tejet ottani tehén produkálta, vagy a kész sajtot kell ott elkészíteni. Mindenesetre az biztos, hogy a rendes Gruyére, miután elkészült, egy évet szellőzik, illetve érik. Drágább is a legtöbb húsnál. Érdekes módon nem képződnek benne buborékok, sűrű az egész, mégis igen érett, már-már szúrós íze van. De a Gruyére oldalvizén annyi minden készül a turbótejföltől a túrón és a Raclette-en át a potyadékból készült üdítőitalig, a Rivelláig, hogy az ember nem is ugorhat el előle. Ahogy a csoki elől sem. A svájciak egyébként úgy vannak a sajttal és a csokival, mint mi Puskás Öcsivel. Állandóan azt magyarázzák, mennyi mindenük van ezen kívül, de örülnek, hogy legalább ezt tudja róluk a világ.
