Újhelyi iskolai közjáték

Majdnem botrányba fulladt a tanévnyitó a Sátoraljaújhelyi Általános Iskola Jókai Mór Tagiskolájában. Az első osztályosok szüleinek egy csoportja ugyanis nem akarta beengedni a gyermekét az osztályterembe. Soknak találták a roma diákokat a tanulócsoportban.

A Sátoraljaújhelyi Általános Iskolának a néhány évvel ezelőtti összevonás óta négy tagintézménye van. A gyerekeket a szülők oda írathatják be, ahová jónak látják. Tavasszal úgy alakult a helyzet, hogy a Jókai tagiskolát 31 diák választotta.

- Ez a létszám egy osztályhoz sok, kettőnek a kialakításához viszont kevés volt - mondja Nagy Mihály, a tagiskola igazgatója, akitől megtudtuk: a Jókai eredetileg egyetlen tanulócsoport indítását tervezte. Miután úgy látták, hogy a helyzet iskolán belül nem megoldható, Nagy Mihály egyeztetett a tagintézményeket vezető igazgatóval, Bardi Miklóssal. Abban állapodtak meg, hogy a Jókaiban hat gyereket elutasítanak, és átirányítják őket a legközelebbi tagiskolába, a Kazinczyba, ott ugyanis hiányzott néhány tanuló ahhoz, hogy teljes legyen az egyik osztály létszáma. Erről azonban a hat érintett gyerek szülei hallani sem akartak, ők ahhoz ragaszkodtak, hogy a diákok a Jókaiban kezdjék a tanévet. Ezután az iskola vezetői a Jókaiba irányítottak át több olyan gyereket, akiket eredetileg a Kazinczyba írattak be.

Azzal, hogy az új osztálytársak mindannyian romák, csak a tanévnyitón szembesültek a Jókai mellett kitartó szülők. Ellenállásuk miatt végül a Jókaiba áthelyezett kisdiákok többsége visszakerült a Kazinczyba, de négy a Jókai egyetlen első osztályában kezdte el a tanévet. Nagy Mihály szerint a történtek oka a szülőknek a romákkal szembeni előítéletében és helyi iskolaszervezési problémákban keresendő.

Bardi Miklós nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Szamosvölgyi Péter polgármester egyelőre azért nem nyilatkozott, mert a történtekről - mint mondta - telefonhívásunk előtt hallott először.

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod megyei elnöke szerint az a legszomorúbb az ügyben, hogy a roma gyerekek első iskolai "élménye" máris összefügg a származásukkal, s azt kellett érzékelniük, hogy nemkívánatosaknak tartják őket. Hozzátette: mivel a helyzet időközben különböző átszervezésekkel rendeződött, a nyugalom érdekében nem tartják meg a polgármesteri hivatal elé tervezett demonstrációjukat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.