Kassák Lajos hazatérhet

Mégis lesz szobra a magyar avantgárd meghatározó személyiségének szülővárosában, Érsekújvárott.

Több hónapos indulatos vita után a dél-szlovákiai Érsekújvár (Nové Zámky) képviselő-testülete egyetlen szavazatnyi különbséggel úgy döntött, hogy a város egyik forgalmas sétányán mégis felállítják Kassák Lajos életnagyságú bronzszobrát, Szilágyi Tibor helyi szobrászművész alkotását.

A szlovák többségű testület tavasszal elutasította a Castrum Novum Naarden Szellemi Híd civil szerveződés kezdeményezését, amellyel méltó emléket kívántak állítani a város neves szülöttjének. A városatyák akkor olyan többségi határozatot hoztak, hogy a kijelölt helyen ne Kassák emlékét örökítsék meg, hanem azokét a cseh legionáriusokét, akik 1919-ben csatároztak a magyar katonákkal.

Ez a javaslatuk viszont nagy felzúdulást váltott ki a harminc százalékban magyarok lakta város polgárai között, akik petícióban tiltakoztak. - Mi, régi érsekújváriak azon a véleményen vagyunk, hogy elsősorban a nemzeteket, a közös gondolkodást és törekvéseket egyesítő, nem pedig a közösségeket megosztó, ellentéteket szító jelképekre van szükség. A legionáriusok szobrának felállítása mélységesen sértené a magyar polgárok büszkeségét és a különböző nemzetiségű polgárok békés együttélését - nyilatkozta lapunknak Török József nyugalmazott főorvos. Peter Legény a Szlovák Megújhodási Mozgalom nevében viszont azzal érvelt, hogy a török megszállás korát megörökítő alkotáshoz hasonló módon kell emléket állítani a magyarokkal szembeszálló legionáriusoknak is. Időközben a Kassák-szobrot Budapesten bronzba öntötték, majd újra Érsekújvárra szállították. - Ha nem találnak számára méltó helyet a képviselők, akkor a saját kertemben állítom ki, amely nemcsak zarándokhely lesz, hanem egyfajta bizonysága egy kicsi, de hangos szlovák csoport nacionalizmusának - jelentette ki a szobrászművész.

Végül nyolc magyar helyi képviselő és három szlovák városatya támogató szavazatának köszönhetően jóváhagyták a Kassák-szobor felállítását, s kompromisszumos határozat született arról is, hogy a legionáriusok ne szobrot, hanem emléktáblát kapjanak a Fő téren levő művelődési otthon falán. Megkeresésünkre Ágh Péter, a polgármester hivatalvezetője közölte, hogy a szobrot néhány héten belül szeretnék felavatni.

Szilágyi Tibor alkotása
Szilágyi Tibor alkotása
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.