A palota előző életéből mi már csak az utolsó korszak végnapjaiba leshettünk bele. De azért a lépcsőház első fordulójában Miki rámutatott a falból alul a falból két centire kilógó lépcsőkezdeményre: itt volt a fotólabor ajtaja. És a nyolcvanas évek elején én is vittem néha szégyenkezve kezdeményeimet a II. emeletre, ahol a Magyar Nemzet szerkesztőségében Berkes Erzsébet húzta le azokat könyörtelenül, vagy a III.-ra, az ÚjTükörhöz, ahol Erki Edittel barátkoztam gyorsabban össze. (Mindketten már égi szerkesztőségekben fogadnak.)

Nem saját jogon, de öreg nagynénikém kézíratával küldöncködve előadódtam a Szépirodalmi Könyvkiadó - azóta rég szemétre hányt - könyvek tízezreivel bélelt folyosóján is, és majd egy évtizeden át megadatott havonta, kéthavonta egyszer a palota szívében, az első emeleti lépcsőfordulóban beállnom a pénztárablakocska előtt kígyózó sorba, kezemben gyűrkészve a megdolgozott nyolcszáz, ezerötszáz forintot érő utalványt.

De hogy mi volt a New York, a palota is és a kávéház is, mi volt igazán, azt én már csak elbeszélésekből és olvasmányaimból tudom.

A gyerekek miatt ismételjük el a törzsanyagot: a New York-palotát egy hatalmas amerikai biztosító pályázatát elnyerve építette fel Hauszmann Alajos 1895-re. (Hauszmann: Kúria, Műegyetem, királyi vár stb.) A palota évtizedekig pár lakásnak és a cég hivatalainak adott otthont, majd a felszabadulás - vagy nektek, gyerekeknek 1945 - után a 80-as évek végéig szerkesztőségeknek és kiadóvállalatoknak.

A földszinti kávéház kezdetektől a magyar gasztronómiát, de mindenekelőtt a magyar kultúrát szolgálta - amikor éppen nem a sportszerkereskedést. (Mint a Rákosi-korban)

A New York - egy időben az első a kávéházak között, később egy a többi közt, de mindig is - a magyar szellem kávéháza volt. És valamikor nem csak a kávéházban, de az egész palotában, sőt ebben az egész óriási tömbben, az egész épületegyüttesben, a tucatnyi összefolyosózott hatalmas házban minden szoba, minden zug, minden benyíló a magyar sajtót és a magyar könyvkiadást szolgálta.

A kilencvenes években rom volt itt egy évtizeden át, bár a kávéház még működött. Majd most olasz kézre került az egész, és sitty-sutty, már meg is nyitott.

Bementünk előzetes jelentkezés nélkül, nem tartóztatott fel senki sem. Végigjártuk a restaurációt elébb.

Semmi különös. Szép. Egy táskaboltnak, amely a belépőt fogadja, szinte túlzásnak tűnik. A kávéház bútorzata puritán, mondhatni semmilyen. Az árak nem oly borzalmasak. Meg lehet kávézni egy olasz croisant-tal egy ezresért. Különben is; a New York mindig drága volt, minden korszakában; aranykorában, a múlt század fordulóján, bronzkorában, a két háború között, pléhkorában, a hatvanas években, mindig drága volt.

Nem is azért jártak a népek ide, hogy spóroljanak és nem is azért, hogy költekezzenek. Hanem hogy táplálkozzanak, csak éppen nem matériával.

Megvizitáltuk az új hotelt.

Elegáns, letisztult, rezervált. Majdnem szép. Minden szép benne, ami a Hauszmanné. Na jó, az új üvegtető azért impozáns. És minden letisztult, egyszerű, vajszínű.

Megmaradt a homlokzat, meg a lépcső, meg a belső homlokzatelemek, meg a hátsó lépcső, eredeti mennyezetüveggel.

Sok minden megmaradt, ami kő, beton, üveg.

Csak egy dologból nem maradt egy fuvallatnyi sem. A New York szelleméből.

Molnár, Ignotus, Osvát, Krúdy, Hunyady, Heltai, Karinthy, Kosztolányi, Tóth Árpád, Nagy Lajos, és sorolhatnánk, vagy akár Abody, Nagy László, Juhász Ferenc, Kellér Andor, Réz Pál, Csurka (a régi, vagyis az igazi) Zelk Zoltán, Csukás István, Karinthy Ferenc és szintén sorolhatnánk; végül is az egész társaság, amely a huszadik században megmentette a magyarság becsületét.

Valamikor ebben a házban ők voltak az urak, itt minden az övék volt. Most pedig? Semmi sem szimbolikusabb, mint az a gondosan hermetikusra zárt páncélüveg doboz, amelyet a kávéház végire helyeztek és amelyben pár tucat szép kötésű könyv, meg mutatóba egy-két Ady-kötet van belelakatolva.

Könyvtrezor.

Mikor a New York 1895-ben megnyitott, a kávéház kulcsát Molnár Ferenc dobta a Dunába ünnepélyesen, hogy a ragyogó intézményt soha ne lehessen bezárni többé.

Most a páncélüveg doboz kulcsával illene tenni ugyanezt; nehogy már itt valaki könyvet vegyen a kezébe véletlenül.