Magánügy?

"Ahol a vallás magánügy, ott korrupcióba, bűnbe, kegyetlenségbe fordul az élet. Hitlerék is magánügynek tekintették a vallást, jött is utána Gestapo, Auschwitz, börtön." (Semjén Zsolt a KDNP kongresszusán, 2006. március 25-én.)

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a Fidesz-KDNP szövetség országos listájának negyedik helyén indított, katolicizmusát fennen hangoztató képviselőjelöltje szerint Hitler - elítélendő módon - magánügynek tekintette a vallást, és ennek lett következménye Auschwitz.

Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség vezetői, valamint a Magyar Katolikus Egyház szó nélkül hagyta az aljasságnak és a cinizmusnak fenti tobzódását, mintha a hitleri bestiális ideológia nevében elpusztított milliók tragikus sorsa éppen nem arra figyelmeztetne, hogy milyen rettenetes következményei vannak annak, ha az állam nem tekinti magánügynek állampolgárai vallását és felekezeti hovatartozását.

Semjén Zsolt kijelentésével szembekerült a legelemibb humanizmus és saját vallásának értékrendszerével, semmibe vette mindazok fájdalmát és gyászát, akiknek hozzátartozói nagyipari körülmények között váltak a hitleri eszmeiség áldozataivá, továbbá megkérdőjelezte a Magyar Köztársaság alkotmányának és az Európai Unió országainak közös szellemiségét. Felkérjük a Fidesz vezetőit és minden becsületes politikust, valamint a hazai keresztény egyházakat, hogy nyilvánosan ítéljék el Semjén Zsolt további borzalmak elfogadását is magában hordozó kijelentését.

Andai Ferenc, történész

Andrassew Iván, író

B. Varga Júlia, újságíró

Bächer Iván, hírlapíró

Barabás Mariola, asszisztens

Barabás Péter, kutató

Barabás T. János, újságíró

Bársony Margit, szóvivő

Benda Iván, fotóművész

Benedek István Gábor, író

Berkovits György, író

Bíró András, alt. Nobel-díjas

Birtalan Ferenc, költő

Bitó László, író

Bodor Pál, író

Böjte József, filmrendező

Borbély Szilárd, költő

Boros László, jogszociológus

Böszörményi Gyula

Bródy János, zenész

Buda Péter, valláspolitikai elemző

Bulkai Tamás, mérnök

Bulkainé Ádámosi Margit

Cserbik János, teológus

Csillag András dr., anatómus

Czeizel Endre dr., orvos genetikus

Dalos György, író

Darab Tamás, informatikus

Deák Péter, egyetemi tanár

Debreczeni József, politológus

Dési János, újságíró

Dobrovits Mihály, turkológus

Donáth Ferenc dr., orvos

Dornbach Alajos dr., ügyvéd

Dornbach Zsófia, szerkesztő

Elek László, újságíró

Erdélyi Anna, vegyész

Erdélyi Lajos, fotóriporter

Erős Ferenc, pszichológus

Fáy Éva, könyvkiadó

Fazekas Csaba, történész

Fazekas Erzsébet, újságíró

 Ferge Zsuzsa, ny. egy. tanár

Fleck Zoltán, jogszociológus

Föld S. Péter, újságíró

Fóti Péter dr., könyvkiadó

Gaál Csaba dr., nyugdíjas

Gábor György, filozófus

Galambos Ágnes, újságíró

Geréby György, filozófus

Gergely Pál, jogász

Gerő Péter, rendező-producer

Gyáni Gábor, történész

Hadi Lászlóné, tanár

Hajdu István, műkritikus

Hanák András, ügyvéd

Hanti Vilmos, pedagógus

Haraszti György, gépészmérnök

Hartman Anita, vállalkozó

Hartman Gábor dr., orvos

Hegedűs D. Géza, színművész

Heller Ágnes, filozófus

Hermann Imre, ny. közgazdász

Holló Péter, tanár

Horányi Katalin, író

Horváth Dávid, fotográfus

Jakab Attila dr., vallástörténész

Jánosi Gábor dr., orvos

Juhász László Görbülő, újságíró

Kertész Ákos, író

Kertész Péter, újságíró

Karinthy Márton, színigazgató

Komoróczy Géza, egyetemi tanár

Korányi Tamás, szerkesztő

Köves Hajnalka, szerkesztő

Kövesdy Pál

Kukorelly Endre, író

Lánczos Vera, jogász

Lukács Péter, oktatáskutató

Lusztig Judit, szülésznő

Magasházy Katalin, ügyvéd

Magyar Fruzsina, dramaturg

Majsai Tamás, református teológus

Márton Erika dr., radiológus

Mártonffy Marcell, irodalomtörténész

Mélykuti Ilona, újságíró

Mérei Eszter, tolmács

Mérő László, matematikus

Nagy Bandó András, író

Nagy Péter Tibor, az MTA doktora

Nagy Sándor, ny. üzemgazdász

Németh Erika, bizottsági alelnök

Oláh János, tanár

Palotás Attila

Paraizs József dr., ügyvéd

Petőcz András, író

Pünkösti Árpád, szociográfus

Rácz Péter, író

Radnóti Sándor, esztéta

Ranschburg Jenő, pszichológus

Ranschburg Zoltán, egyetemi hallgató

Réti Ervin, újságíró

Rév István, történész

Révész Sándor, újságíró

Rózsa Péter, újságíró

Rugási Gyula, filozófus

Sanders Iván, egyetemi tanár

Sándor Erzsi

Sarkadi Ágnes, vágó

Schulcz Katalin, irodalomtörténész

Sebes Katalin, szerkesztő

Solymár Márta, vegyész

Staller Tamás, filozófiatörténész

Surányi Erika

Sükösd Miklós, szociológus

Szabados Gábor, újságíró

Széphelyi F. György, művészettörténész

Szira Judit, közoktatási szakértő

Szöllőssy Ágnes, művészettörténész

Szyksznian Wanda, grafikusművész

Tamás Gáspár Miklós, filozófus

Tardos Katalin, vegyészmérnök

Terebes Mária, szociológus

Tillmann József, filozófus

Toronyi Zsuzsa, levéltáros

Törzsök Erika, szociológus

Tóth Vali, újságíró

Ungár Klára

Ungváry Krisztián, történész

Urai Klára dr., orvos

Vajda Károly, hermeneuta

Vajnai Attila, alelnök

Valachi Anna, irodalomtörténész

Vámosi András, producer

Várkonyi Mátyás, zeneszerző

Várnai Györgyi dr., szociológus

Vas Klára, ügyvéd

Vass László, építész

Vattamány Gyula, vallástörténész

Vermes Péter dr., igazgató

Verő László

Vince-Schweitzer Judith, fordító

Volosin Hédi, politológus

Zolnay János, szociológus

Lapzárta után csatlakoztak:

Balogh Gábor

Bányai László, újságíró

Békés Mária dr., újságíró

Békés Miklós dr., orvos

Bornai Tibor, zenész

Breuer Katalin dr., ügyvéd

Buda Bálint, gondnok

Buda Borbála, tanító

Darab Tamás, informatikus

Dávid József ifj., gyógymasszőr

Dávid Józsefné özv., nyugdíjas

Dávid Orsolya, művelődési ház vezetője

Deák Dávid dr., ügyvéd

Deák Gábor, könyvkiadó

Deák István, történész (Columbia University)

Fábri Péter, író

Farkas Éva, újságíró

Ferge Sándor

Frenkl Thurzó Tibor, médiaszakértő

Gáspár István dr., jogász

Geréb Anna, filmtörténész

G. Katona Erzsébet, újságíró

Grüll Tibor, történész

Gyüre Ágnes, újságíró

Hanti Vilmos, pedagógus

Hárshegyi János

H. Deák Katalin

Hommer Attila, teológiai főiskolai hallgató

Író Vilmos, területi képviselő

Ittzés Nóra, nyelvész

Iván Gábor, P-DOX vallás alapítója

Izsák Veronika

Juhász Istvánné, egészségügyi és szociális igazgatásszervező

Juhász Péter, egyetemi hallgató

Juszt László, újságíró

Kálmán Róbert  dr., nyugdíjas

Karinthy Márton, rendező

Kende Péter dr., újságíró

Kiss Anna

Kiss Zsóka

Kopnyik Adrienn, tanuló

Krausz Tamás, történész

Léderer Pál, újságíró

Lugosi Győző, történész

Mészáros Klára dr., közgazdász

Musulin Béla, egyetemi tanársegéd

Nagy Iván, tanár

Nagy V. Rita, újságíró

Némethné Bátor Csilla, pénzügyi előadó

Ódorné Mátyássy Ágnes, gyógypedagógus

Ónodi Zoltán, szociális munkás

Papp Nóra, pályázati referens

Petróczki Attila, egyetemi hallgató

R. Keleti Éva, szerkesztő

Sándor Anna

Sárdi Annamária, mentálhygénés szakember

Simó Veronika dr., ügyvéd

Simon Dávid, szociológus

Solténszky Tibor, dramaturg-rendező

Somogyi Árpád, mérnök

Soós Attila, lelkész

Surányi Vera, filmszakember

Szacsvay Pál, képzőművész

Szalai Erzsébet, szociológus

Sziklai Klára, oktatási szervező

Szirmai Gábor, pszichopedagógus

Sz. Nagy Csaba, író

Szulyovszky József, közgazdász

Dr. Tausz Tamás, szájsebész

Tóth Eszter, filmrendező

Várkonyi András, szociális munkás

Vekerdy Tamás, pszichológus

Vőcsei István, számítógépes kiadványszerkesztő

 

 

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.