Az államfő nem Poltot jelöli

Értesüléseink szerint Sólyom László köztársasági elnök a jövő héten bejelenti, kit jelöl a legfőbb ügyész posztjára. Május 16-án lejár ugyanis Polt Péter megbízatása.

Az alkotmány azt rögzíti, hogy a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie a legfőbb ügyész személyére, akit azután az Országgyűlés választ meg. Ebben az esetben értelemszerűen már az új összetételű parlament dönt. Lapunknak az államfő korábban azt mondta: sem a választások időpontjáról, sem e kérdésben nem konzultál a pártokkal. A legfőbb ügyészt kizárólag szakmai szempontok alapján jelöli, különös tekintettel arra, hogy - mint mondta - az ügyészi munka az egyik legkomolyabb és legnehezebb jogászi hivatás. Leszögezte azt is: a nevet legkésőbb a választások első fordulója előtt nyilvánosságra hozza, amivel azt jelzi, hogy nem a választások eredményének ismeretében jelöl.

Lapunk úgy tudja: gyakorlatilag kizárható az a lehetőség, hogy Polt Pétert Sólyom László újra ajánlaná a posztra, holott mostanában elterjedt, hogy a szocialisták nem okvetlenül gátolnák meg a hosszabbítást. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy az államfő jelöltje dr. Juhász András Fejér megyei főügyész, Sódor István volt fővárosi főügyész, fővárosi fellebbviteli főügyész és dr. Horányi Miklós, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyésze hármasából kerül ki.

Polt Péter
Polt Péter
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.