Mindenki mindenkit?

Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van. Aki pedig titokban jelentett, az besúgó volt. Bárki bármennyire is szeretné, ezen nem lehet változtatni. Azon viszont lehetne, hogy ma is besúgónak számítson. Nem az a gyalázat, hogy valaki besúgó lett. Az a gyalázat, ha ezt nem vallja be, ha mellébeszél, ha - közéleti szereplőként a nyilvánosság előtt - nem kér bocsánatot azoktól, akiket a pártállam titkosszolgálatának feladott.

1989 után több mint másfél évtized állt rendelkezésre ahhoz, hogy valaki megszabaduljon a lelki terhétől. Senkit, aki beismerésével ezt megtette, nem köveztek meg.

Mindenki tudja, hogy mi van ott, ahol zsarnokság van. Sokan lettek kényszerből besúgók. Miért nem az a legfontosabb annak az egyházi személyiségnek vagy művésznek, akit így megaláztak, hogy a pártállam megszűnése után a szabaddá vált ország nyilvánosságához fordulva leleplezze kegyetlen titkosszolgálati tartótisztjeit? Így elégtételt vehetne esendő emberi lényének megaláztatásáért. Hogy hallgathat valaki tizenöt éven át, ha valóban mélységesen nem értett egyet azzal, amire kényszerítették?

De a demokratikus, szabad Magyarországon még attól is elvárható, hogy bocsánatot kérjen, akit annak idején a meggyőződés, a "tiszta" hit vezetett. És attól is, aki túlteljesítette feladatát, boncolgatta, elemezte a feljelentettek viselkedését. Megbocsátani annak lehet, aki bocsánatot kér.

Csak az elfogadhatatlan, hogy az egykori besúgó ma is lapítson vagy hazudjon.

Nyilván nemcsak Szabó István filmrendező, nemcsak Paskai László bíboros, hanem számos máig hallgató volt besúgó is ártatlannak tartja magát. Szabót inkább a baloldaliak és a balliberálisok közül, Paskait inkább a jobboldaliak és jobbliberálisok közül ölelik sokan a keblükre. Lehetséges, hogy mindkét oldalon "zsigerből" úgy érzik, erkölcsi különbség van a baloldalnak és a jobboldalnak kedves besúgó között?

Abban, ami a magukat ártatlannak valló, bocsánatot nem kérő besúgókról nyilvánosságra került, túl sok az ellentmondás, az elvarratlan szál, melyet előbb-utóbb elkerülhetetlenül összevarrnak a történészek. Félő azonban, hogy ebben most már megpróbálják megakadályozni őket mindazok, akiknek nem tetszik, hogy lelepleződik valaki a baloldalról, illetve a jobboldalról.

"Csak az maradt ki, akit nem szerveztek be!" - állította Mészáros Márta egy rádióműsorban. A tartótisztek is így gondolták. Velük egyetértve jó nagyot köpött a nyilatkozó azoknak az arcába, akiket nem lehetett beszervezni.

Minden jel szerint sokan vannak, akiket inkább felháborít a jelentések nyilvánosságra kerülése, mint maguk a jelentések. "Egyszerűen nem érdekel. Szepesi György gyerekkorunk egyik meghatározó személyisége, a hovatartozás és a valóban tisztán vett magyarságtudat képviselője volt és maradt" - írta dr. Zsigmond Anna az Élet és Irodalomban. Szép: egy volt besúgó mint a magyarságtudat képviselője!

Diktatúrában nem lehetett következmények nélkül végigélni az életet. A Kádár-korszak továbbélő mentalitásáról árulkodik, hogy indulatokat szül, ha a meghunyászkodás öröksége lelepleződik. A valóság a legelviselhetetlenebb, tehát nemzeti összefogásban söpörjük a szőnyeg alá azt, amit nyilvánosság elé kellene tárnunk. Legyen Magyarország továbbra is a "legvidámabb barakk" a volt szocialista tábor országai között. Itt "szeressen és tiszteljen" mindenki mindenkit, legyen az besúgó vagy besúgott - legfeljebb azokat érheti megvetés, akiket nem tudtak beszervezni.

Előbb-utóbb mégis mindenkit utolér a sorsa. Azért talán a besúgó, a meghunyászkodó is felelős valamiért, és egyszer majd ezzel a felelősséggel is el kell számolni. Mivel nem egyetlen igazság - a szelektíven felejtőké - létezik.

Egy dolog, hogy valaki bíboros vagy Oscar-díjas művész, és egy másik, hogy besúgott. Paskai László a magyar katolikusok reprezentánsa volt. Szabó István a baloldaliak és a baloldali liberálisok morális instanciája volt. Szabó neve 2005-ben még köztársasági elnökjelöltként is szóba került. Fájdalmas felismerés, hogy ilyen emberek nem tudtak mit kezdeni sem a rendszerváltáskor, sem másfél évtizeddel később egykori szerepük miatti felelősségükkel. A bennük (egykor) bízók meg menteni próbálják a menthetőt. Érteni vélem: valójában félnek. Az egyik esetben a baloldaltól, a másik esetben a jobboldaltól. De a félelem - hosszabb távra - mindig rossz tanácsot ad. Azoknak is rosszat adott, akik 1945 után félelemből a kommunistákat választották, és azoknak is rosszat ad, akik nem kívánnak szembenézni azzal, ami a magyar kultúrában (jobb- és baloldali mindannyiunk lelkében) a pártállami diktatúra idején kitenyészett.

Én is félek. Talán most a legjobban a baloldali és liberális képzeletszegénységtől és előítéletességtől, amely a legalacsonyabb fogódzót ragadja meg. "Az égvilágon semmiben nem befolyásol az eset..., ill. egy következménye van, ...el fogok menni a filmszemlére és gratulálni fogok Szabó Istvánnak ...ha olyan lesz a film" - nyilatkozta Kuncze Gábor liberális politikai vezető. Elment. Tüntetően barátságos volt Szabóval. Akárcsak a miniszterelnök. Pedig (jó) politikusként most éppen hallgatniuk kellett volna. A vastaps, mely Szabót fogadta, valójában a benne való csalódás elfojtására szolgált.

Miközben az ország egy része (mindegy, hogy hányan, valami keveset mi is számítunk, például a választásokon) megvonja a bizalmát a tapsolóktól. De nem azért, mert fasiszta. Még csak azért sem, mert jobboldali.

Ungváry Rudolf
író

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.