Éberebben lesik a kutyasétáltatókat

Ebrendészeti járőrt indított a Fővárosi Közterület-felügyelet.

Az akció célja: az ellenőrzés időtartamának meghoszszabbítása, az ebrendészeti és köztisztasági szabálysértések hatékonyabb számonkérése. Öt felügyeleti alközpont kijelölt munkatársai folyamatosan ellenőrzik az ebtartásra vonatkozó szabályok betartását reggel hattól kilenc óráig, majd este öttől nyolcig - azaz a sétáltatási csúcs idején -, főleg a zöldterületeken és környékükön. A tapasztalatokat rendszeresen értékelik, és az akció eredményessége alapján döntenek majd a folytatásról - tudatta a felügyelet szóvivője, Janocsek Ferenc.

Demszky Gábor főpolgármester egy összejövetelen nemrég kifejtette: a városháza kétéves fáradozásának és 300 millió forintjának köszönhetően valamelyes konszolidációt tapasztalnak a kutyaszarfronton. Ehhez az összegzéshez az után jutott el a főpolgármester, hogy - mint elmondta -, konstatálták: több ürülék köt ki az erre rendszeresített edényekben, mint korábban. A mennyiség naponta is tonnákat tesz ki. Eközben a főváros pályázatain elnyert kerületi járdatakarító gépek 160 ezer négyzetméternyi területen tisztítják az aszfaltot nap mint nap, aminek szintén megvan a maga látszatja. A Fővárosi Közterület-felügyelet szeptember eleje óta durván 3000 kutyás figyelmét hívta fel, hogy jobb volna, ha zacskót használna, de nagyjából 20 gazdánál nem ért célba a jó szó, őket megbírságolták, csaknem 70 ezer forint összértékben. Demszky ugyanakkor, ugyanott felhívta a figyelmet, hogy erősödni fog a szigor; a járőröket is ebben a szellemben indították el.

A belső kerületeknek amúgy külön-külön is megvan a maguk stratégiája, amelytől Demszkyhez hasonlóan sokat remélnek. A VI. kerület elsősorban az észre és a szívre akar hatni: reklámfilmeket készíttetet prominens polgártársaink főszereplésével; a hírességek azt üzenik a tévéből a kutyás publikumnak, ugyan szedjék már fel a szart a járdáról, mert mennyivel kulturáltabb az, aki nem hagyja ott, mint aki igen. Erzsébetváros mindenekelőtt az azonosító csipek beültetésével akarja rendezni az állapotokat, Józsefváros pedig legfőképpen bírságolással. A szankcionálás persze a másik két kerületben is gyakorlat.

1100 alkalommal intézkedtek, és több mint hatmillió forintnyi bírságot szabtak ki a Nyugati téren, a Blaha Lujza téren, a Deák téren, a Nagykörúton és környékén, valamint a Várban az elmúlt másfél hónapban a közterület-felügyelők és a rendőrök. A két szervezet munkatársai mindenekelőtt az aluljárókban razziáznak együtt.

Erõsen a körmükre néznek
Erõsen a körmükre néznek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.