Motoros mentő a Balaton mentén

Néhány napja motorkerékpáros mentő is működik Balatonlelle vonzáskörzetében, hogy a turisztikai főszezonban gyorsabb legyen a sürgősségi ellátás.

Az életmentés új formáját szeptember végéig alkalmazzák kísérleti jelleggel, majd a tapasztalatok alapján döntenek arról, hogy a későbbiekben hol vezessenek be motoros mentőszolgálatot - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője Balatonlellén, ahol bemutatták a magas szintű életmentő felszereléssel és megkülönböztető jelzéssel felszerelt mentő-motorkerékpárt. Az 1300 köbcentiméteres Yamaha FJR típusú motorkerékpár a Yamaha Motor Hungária Kft. adománya, a mintegy 3-4 millió forint értékű életmentő felszerelést a mentőszolgálat biztosította az újfajta szolgálathoz. A mentőmotor gyógyszereket, kötszert, infúziós eszközöket, EKG-készüléket, defibrillátort visz magával, felszereltsége megközelíti egy rohamkocsiét. Az óránkénti 100 kilométeres sebességet három másodperc alatt elérő járművel minden hét utolsó három napján reggel 8 és este 8 óra között lesz szolgálatban egymást váltva négy orvos. Az elmúlt napok próbaútjain Balatonszemesen egy ember újraélesztése során már sikeresen debütált az egyik motoros mentőorvos.

A dél-balatoni térségben a 7. számú főúton és egyes mellékutakon csúcsszezonban gyakran alakulnak ki torlódások, dugók, ahol gyorsabban érhet a helyszínre az autók között is könnyen közlekedő motoros mentő - mondta Brolly Gábor, Somogy megye vezető mentőtisztje kérdéseinkre válaszolva. A mentő-motorkerékpár a beteg szállítására természetesen nem alkalmas, de a mentőorvos a legsürgetőbb feladatokat el tudja látni addig, amíg a vele egy időben riasztott mentőautó odaér. A mentőtiszt szavai szerint a nyári szezonban megerősítik az üdülőkörzet mentőszolgálatát, így a meteorológiai frontok idején megemelkedő számú riasztásra is időben tudnak reagálni. Siófokon és Marcaliban 24 órás orvos-mentő szolgálat működik egész évben, nyaranta Fonyódon egy esetkocsi, Balatonlellén pedig kiemelt mentőegység segíti a szolgálat munkáját. A tó déli partjának vonzáskörzetében hat menőállomás található, ahol év közben 14, nyaranta 20 mentőautó áll bevetésre készen. Ez elegendő ahhoz, hogy bárhová 15 percen belül odaérjenek, ha azt a közlekedési viszonyok lehetővé teszik - fejtette ki a szakember.

Mentőhelikopter-állomás viszont nincs a balatoni régióban, ezért szükség esetén a legközebbi állomásokról, Pápáról vagy Pécsről tudnak légi mentést kérni.

Mentésre indul az orvos motorkerékpárral
Mentésre indul az orvos motorkerékpárral
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.