Várszépítő magyar diákok Füleken

Magyarországról érkezett várszépítő diákok ugyancsak magyarországi, értékmentő egyetemisták régészeti tevékenységét készítették elő a szlovákiai Füleken. A hallgatók a felvidéki város műemlékeit veszik lajstromba.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem és az Ybl Miklós Egyetem elsősorban régész szakos hallgatói végeznek felméréseket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatásával Füleken. A hallgatók a várat, a ferences kolostor építészeti emlékeit, a Koháry-kúriát, valamint a város két temetőjében található régi sírokat, mauzóleumokat veszik lajstromba, az általuk összegyűjtött anyagot digitalizált formában rendezik és teszik majd közkinccsé. Munkájukkal egy időben folytatódik a füleki vár régészeti kutatása, amelyen tavaly már dolgoztak besztercebányai régészek. Michal Simkovic irányításával akkor a Perényi-bástyában végeztek kutatásokat, ezt a munkát továbbra is a szlovákiai régészek fogják folytatni.

Nógrád megyének egykor a füleki volt a legjelentősebb vára, amelyről az első írásos emlék 1242-ből származik. A magyarországi turisták által is szívesen látogatott épületegyüttes egy 65 méteres vulkáni csúcson magasodik a város fölé, régészeti feltárását az önkormányzat kezdeményezte. Mint a vár krónikájából kitűnik, különösen hányatott volt a sorsa: az elmúlt hétszáz esztendőben legalább annyiszor rombolták, mint építették. Fénykora a XVII. században volt, ám miután Thököly a stratégiai jelentőségű építményt felrobbantotta, a város is hanyatlásnak indult.

Ma az alig tízezer lakosú Füleken idegenforgalmi fejlesztési lehetőséget látnak a várban. Ugyanakkor az erődítmény újkori történetében utoljára negyedszázada volt jelentősebb feltárás és helyreállítás. A Bebek-bástyát - amely az egykori várkapitány, Bebek Ferenc nevét őrzi - 1980-ban tették látogathatóvá, és akkoriban erősítették meg a vár falait is. A város fölé magasodó épületegyüttest azonban csak 1993-ban nyitották meg a nagyközönség előtt. Azóta geológiai és biológiai tanösvényt is kialakítottak benne.

A mostani feltárást egy héten át tartó munkával Fülek, valamint Salgótarján, Ságújfalu és Hajdúnánás iskoláiból érkezett általános és középiskolás diákok készítették elő. Ők egy várszépítő tábor keretében kitakarították a vár kazamatáit és kápolnájának gödrét. Agócs Attila és Agócs Polli, a füleki várszépítő tábor vezetői elmondták, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezett várszépítést a helyi önkormányzat civil alapja, a Város és Faluvédők Országos Egyesülete, valamint az Illyés Alapítvány támogatta. A tábor lakói délelőttönként dolgoztak, délutánonként pedig felvidéki műemlékeket tanulmányoztak, többek között a krasznahorkai várat is.

A hányatott sorsú vár
A hányatott sorsú vár
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.