Dísz zsoké

1950-ben, tizenhét évesen nyerte első versenyét, hat évvel később megszökött Magyarországról. Legyőzte a fél világot, egyebek mellett tizenhat évig lakott és versenyzett Amerikában, 1990 óta ismét Budapesten él. Futamgyőzelmeit már nem számolja, húsz évvel ezelőtt kétezernél tartott, azt mondja, mostanában talán a négyezer közelében járhat.

Mivel nem volt hajlandó bundázni, Amerikában rálőttek, fenyegették, mellesleg lovasbalesetei során huszonnégy különböző helyen tört el a csontja, egyik lábát csaknem amputálták, mindezek ellenére ma is bokszol, teniszezik, és persze lovagol a világ legidősebb aktív zsokéja: a hetvenhárom éves Kállai Pál.

Egyszer egy újságíró, riport közben váratlanul azt mondta neki: Körülbelül egyformán alacsonyak vagyunk, az én súlyom is körülbelül ötvenegynehány kiló, mint a magáé, úgyhogy szerintem én is elég jó versenylovas lennék. Kállai Pál halványan elmosolyodott, és az önjelölt sztárzsokénak elmesélt egy anekdotát, amely arról szól, hogy egy vendég, tévedésből elviszi egy másik vendég kalapját a kávéházból, majd másnap erősen szabadkozik: tudja, az én fejem is körülbelül akkora, mint a magáé. Mire a másik csak annyit válaszol: körül igen, de belül aligha...

Kállai Pál Budapesten született, ötéves volt, amikor családjával Maglódra költözött. Szerette az állatokat, tartott otthon egeret, békát, sőt még egy ijesztő tekintetű baglyot is, lovat a helybéli Wodianer báró kastélyában látott először. Mit lovat... húsz gyönyörű lipicait, melyek közül tizenévesen - bár lovagolni nemigen tudott - egy holdfényes cammogásra el is kötötte az egyiket. Másnap nádpálcával köszönték meg neki, hogy éjszakai edzésre vitte a paripát, ám a fenekére püfölt hurkák nem szegték kedvét, sőt. Bár egy csinos bokszkarrier is kinézett, szülei pedig művészeti iskolába akarták íratni, elhatározta: ha törik, ha szakad ő bizony versenylovas lesz. Ügyesen rajzolsz, ügyesen faragsz, tehát képzőművészetibe mész, mondta az édesapja. Zsoké leszek, válaszolta ő. Kép-ző-mű-vé-sze-ti-be mész, dörmögte a papa szótagolva. Zso-ké le-szek, válaszolt konok hangsúlyokkal a fia, mire kapott két fülest, és a vita be volt fejezve. Akkor gondolta először: szigorú hivatás lehet a lovas versenyzőé, ha nádpálcás dorgálásokkal és atyai fenyítésekkel van kikövezve a hozzá vezető út. Egy napon aztán gyalogszerrel indult a több mint harminc kilométerre lévő Budapestre, hogy zsokénak jelentkezzen. Szülei megtalálták, ő újra Pestre szökött, ismét hazavitték, ő megint menni akart. Harmadszor már az édesapja kísérte a fővárosba. Látta, hogy nem használ se érv, se füles; Pali fia nem a művészet divathullámait akarja meglovagolni, hanem a csillogó versenyparipákat.

1949-et írtunk, még nem voltak gyorstalpaló lovas iskolák, a versenyzőket három év alatt tanították meg a szakma mesterfogásaira. Mégis: az akkor tizenhat éves Kállai nyolc hónap múlva már starthoz állhatott. 1950. július 2-án, az egyébiránt vágóhídról megmentett Pazar II. nyergében megnyerte élete első versenyét, napra pontosan ötven esztendővel később 2000. július 2-án, hatvanhét évesen pedig az első Magyar Derbyt, és ami a két esemény között történt, kalandregénybe illik.

1953 és 1956 között, három éven keresztül Kállai győzött a legtöbb hazai versenyen, 1956-ban, huszonhárom évesen mégis megszökött Magyarországról. Történt ugyanis valami, amire a mai napig keserűen emlékszik vissza. 1954-ben, Moszkvában aratott győzelmeiért a serlegek mellé gyönyörű bőrtáskát, kézzel festett porcelán vázát, fényképezőgépet és ezüst étkészletet kapott, a jutalmakat látva azonban a magyar határon tolvajlással gyanúsították. A határőr el akarta venni a tiszteletdíjakat, huzakodás kezdődött, a bőrtáskának leszakadt a füle, a porcelánváza összetört, az étkészlet szanaszét gurult, a fiatal bajnok és a túlbuzgó határőr goromba verekedésbe keveredett. Kállai Pál úgy érezte, csúnyán megalázták, és elhatározta: az első adandó alkalommal búcsút int a Föld eme gyalázatos szegletének. Ez az alkalom pedig két esztendővel később jött el, amikor egy bécsi versenyt követően, az egyébként őrzött szálloda villámhárítóján távozott. Ausztriában politikai menedékjogot kért, előbb Bécsben élt, később a budapesti forradalom néhány ismerőst Kanadába sodort, az ő segítségükkel oda került, onnan Amerikába, ahol aztán le is telepedett.

Az angol nyelvvel eleinte birkózott, még az is megesett, hogy a gyorsétteremben úgy kérte a csirkét, hogy csípőre tette a kezét és kotkodácsolt. Később megtanult angolul, az amerikaiak pedig megtanulták ki is az a Kállai Pál. Az Egyesült Államokban tizenhat éven keresztül sikert sikerre halmozott. A hatvanas évek elején például azon a napon, amikor Imperial is Amerikában futott egy meghívásos versenyen, ő New Jersey-ben négy futamot nyert! Sikereit látva a bűnözők többször megkörnyékezték, hogy a számukra kedvező helyen érjen célba, ő azonban ellenállt. Azt mondja, aki egyszer a stricik kezére adja magát, annak "élete végéig szorongatják a mogyoróit". A gengszterek előbb a kutyáját akasztották az ajtófélfára, és cetlit tettek rá azzal a felirattal, te következel. Később az egyik versenyen rálőttek. Széles cipzárja mentette meg az életét. Máskor elvágták autója fékolajvezetékét. Mint a filmekben. Ment a szerpentinen, és érezte, hogy egyre nagyobb a baj. Választhatott: szakadék, vagy fatörzs. Utóbbit választotta, és túlélte. Miként az összes balesetet is, amelyet a versenypályán szenvedett el. Huszonnégy különböző helyen tört el a csontja, csak az orra négyszer ment ripityára. Csavarokat, platinatoldásokat őriz magában, a fémdetektorok megőrülnek, ha a közelükbe ér. 1968-ban a műtőasztalról lógott meg, amikor amputálni akarták a lábát. Meggyógyult és az Államokon kívül rajthoz állt, egész pályafutását tekintve, egyebek mellett Németországban, Törökországban, Jugoszláviában, Kuvaitban, Svájcban, Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Oroszországban. Sokszor nyert, sokat keresett és sokat költött. Volt, hogy rocker motorral döngetett, volt, hogy csatahajó méretű Lincolnnal suhant. Ma nem gazdag, azt mondja, négyszer nősült, ennyi magyarázat talán elég is.

Először a hetvenes évek végén jött haza egy versenyre, és Bilbao nyergében azonnal megnyerte a Magyar Derbyt. Visszament Amerikába, de a zaklatások elől 1990-ben végleg hazaköltözött, és itthon megint a legjobbak között találta magát. Magyarországon több mint ezer futamot nyert, erre rajta kívül senki sem volt képes. Nem iszik, nem dohányzik, hetvenhárom évesen még mindig versenyez, mellesleg bokszedzésre jár, rendszeresen teniszezik, és tartja ötvennégy kilós versenysúlyát. Húsz évet letagadhatna, de ő nem akar letagadni semmit, a múlt nem is nagyon érdekli, csak a jövő. A következő verseny, amely megint az egekbe nyomja az adrenalinszintjét. Például a holnap sorra kerülő 83. Magyar Derby, melyen természetesen ő is rajthoz áll. Ha a ló is bírja, nem lesz nagy baj. Körülbelül sejthető, hogy az élmezőnyben végez.

Körül. Belül.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.