Elfeledett alzheimeres betegek?

Az egészségpolitika kórosan elfeledkezett az Alzheimer-kórban szenvedőkről. A betegség költségei szinte teljes egészében a családokat terhelik.

Becslések szerint 160 ezren vannak, mások ezt a számot megduplázzák, mert az Alzheimer-kór "páros" betegség. Néhány év alatt ugyanis az ebben szenvedők eljutnak abba a stádiumba, amikor 24 órás felügyeletet igényelnek.

Hónapok alatt vesztette el mindenét Kásás Lajos. Édesanyjánál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak az orvosok. Ekkor nemcsak a betegéggel kellett szembesülnie, hanem azzal is, hogy míg a társadalombiztosító például a cukorbetegek terápiáját 100, a Parkinson-kórban szenvedőkét 90 százalékban támogatja, az alzheimeresek gyógyszereihez csak 50 százalékos támogatás jár. Havonta jóval több mint tízezer forintot kell kifizetnie a patikában. "A mama előbb csak feledékennyé vált, aztán folyton arról beszélt, mit mond, mit tesz évek óta halott férje - emlékszik vissza a férfi. Egy idő után egyre kínosabb helyzetekbe keveredett az idős aszszony. Berántotta a húslevest, pizsamában találtak rá az utcán a szomszédok. Hol a menyét, hol az unokáit vádolta azzal, hogy meglopták. Az eltűnt családi ereklyék a legváratlanabb helyekről kerültek elő, a nagyapa féltve őrzött gyűrűje például a levesből."

A gyógyszer lassítja a beteg állapotának romlását, de nem gyógyítja meg. Havonta kell kétszáz kilométert autózni érte, mert támogatással csak a kezelésre kijelölt centrumok orvosai írhatták fel. Egy idő után a feleség ultimátumot adott Kásás Lajosnak: a család vagy a mama.

Az asszony és a gyerekek elköltöztek, a családi házat meghirdették. Kásás Lajos főnökei előbb csak nem értették, miért késik annyiszor, és miért megy el gyakran a munkaidő vége előtt, majd felmondtak neki. A férfi ezután már főállásban és egyedül gondozta az anyját, aki már őt sem ismerte fel. Kásás Lajos szinte egyetlen percre sem hagyhatta magára az asszonyt. Gondozónőre pedig a munkanélküli-segélyből nem futja.

Az alzheimeres betegeket ápoló családok általában magukra maradnak - állítja Himmer Éva, a Feledékeny Emberek Hozzátartozói Társaságának elnöke. A betegszervezet évek óta beadványokkal bombázza a hivatalokat és a politikusokat, hogy magasabb gyógyszer- és szociális támogatáshoz juthassanak az érintettek. Ennek eredményeként a terápia kétféle gyógyszerére másfél éve legalább 50 százalékos támogatást adnak. De még így is sokba kerül, és mindössze kétszáz orvos írhatja fel. A betegszervezet szeretné elérni, hogy legalább 70 százalékos legyen a támogatás a gyógyszerekhez, amelyek ha meg nem is gyógyítják a betegséget, de lassítják a kifejlődését. Ez az egyetlen krónikus betegség, amelynek terápiájához csak 50 százalékkal járul hozzá a biztosító.

A szakorvosok 17 ezerre becsülik a gyógyszerrel karbantartható hazai betegek számát, de közülük mindössze néhány ezer tudja jelenleg kiváltani a recepteket.

Az államnak is jelentős megtakarítást jelentene, ha gyógyszertámogatással és gondozóhálózattal megoldható lenne, hogy a család egyetlen tagja se veszítse el az ápolás miatt az állását - állítja Skultéty László, a GKI Egészségügy-kutató Intézet vezetője. A kutató szerint az esetek háromnegyedében a házastárs, 15 százalékban a gyermek, további öt százalékban távoli rokon vállalja a beteg 24 órás felügyeletét. Ezért igényelhető ugyan havi 13 ezer forintos ápolási díj, de ez az esetek többségében nem kompenzálja a betegséggel járó költségeket. Fejlettebb országokban ez nem így van.

Az Alzheimer-kór gyógyszereinek hatékonyságát vitatják. Angliában azt tervezik, hogy az állami egészségügyi rendszerben megszüntetik az új betegek számára a gyógyíthatatlannak tartott Alzeheimer-kór gyógyszeres terápiáját. A betegek európai szervezetei tiltakoznak ez ellen. A hazai betegszervezet vezetője Himmer Éva is igazságtalannak tartja azt, ahogyan az alzheimeresekkel bánnak.

A gyártóknak kellene kérniük a magasabb támogatást - mondta lapunknak Bartucz Attila, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szóvivője. A gyártók a múlt év végén ezt meg is tették, november 2-án a Pfizer, illetve 9-én a Novartis kérte a támogatás 70 százalékra emelését. A kérést az OEP elutasította - mondta lapunknak Székely Krisztina, a Pfizer igazgatója.

Az OEP szerint ez a kérelem a jelenlegi normák szerint nem volt szabályos, várják a következőt.

Vitatott, hogy egyáltalán használnak-e a pirulák
Vitatott, hogy egyáltalán használnak-e a pirulák
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.