Az Auchan csodái

Az elmúlt években csodák sorozata történt a magyarországi Auchan- beruházások körül. Budaörsön a helyi lakosok 1997-ben a Levegő Munkacsoport segítségével bírósági keresetet nyújtottak be az Auchan bevásárlóközpont megépítése ellen.

A bíróság első fokon hatályon kívül helyezte az építési engedélyt. Az építkezés azonban rendületlenül folytatódott annak ellenére, hogy a budaörsi önkormányzat háromnaponta 10 ezer forintos bírságot vetett ki az építtetőre! A bevásárlóközpont felépült, a pereskedő lakók nagy része elköltözött, a Levegő Munkacsoport pedig túlélte az ellene indított, széles körű lejárató kampányt. Két és fél év elteltével a Legfelsőbb Bíróság elutasította a keresetet, mivel álláspontja szerint nem volt elegendő bizonyíték a környezetveszélyeztetés megállapításához. Ennek kimutatására a bíróság több millió forintos költséggel járó további vizsgálatok elvégzését kérte. Ezek finanszírozására, amint azt a bíróság sejthette, a Levegő Munkacsoportnak nem volt lehetősége.

1998-ban az önkormányzati választások előtt az újpesti képviselő-testület - érzékelve a helyi közhangulatot - elutasította az M0-ás káposztásmegyeri csomópontjának megépítését. Erre a csomópontra elsősorban a Dunakeszire tervezett Auchan bevásárlóközpontnak volt szüksége. Csodák csodája, a választások után rögtön megváltozott a képviselők álláspontja, és megadták az engedélyt az építésre. A Káposztásmegyeri Környezetvédők Köre és a Levegő Munkacsoport bírósághoz fordult, mely első végzésével hatályon kívül helyezte az építési engedélyt. Az építtetők egy pillanatra megszeppentek, néhány napig álltak is a munkálatok, de utána még nagyobb erőkkel folytatódtak, mintha Magyarországon bíróság nem is létezne. A csomópont rövidesen elkészült (természetesen közpénzből), az akkori közlekedési miniszter ünnepélyesen átvágta a szalagot. A bírósági eljárás lassan folytatódott, végül 2004-ben (!) megszületett az ítélet, amely elutasította a civil szervezetek keresetét. A szakértői vélemény ugyanis kimondta, hogy egész Budapesten és környékén folyamatosan növekszik a gépjárműforgalom (ami kétségtelenül igaz), és így nem bizonyítható, hogy tényleg a csomópont által gerjesztett forgalom miatt súlyosbodik Káposztásmegyeren a környezetszennyezés... A keresetet megindító lakók időközben elköltöztek, a helyi egyesület vezetőjének például egy dunántúli kisvárosban sikerült megtalálnia a nyugalmát.

A dunakeszi Auchannak természetesen egy út is kellett, ami a csomóponttól a bevásárlóközponthoz vezet. Ennek nyomvonala egy törvényileg védett lápon vezetett keresztül. Ezért a természetvédelmi hatóság több ízben elutasította az építési engedély iránti kérelmet. Ám egyszerre csak csoda történt, és a hatóság mégis megadta a hozzájárulását. Az említett civil szervezetek ismét bírósághoz fordultak, az út pedig megépült (szintén jórészt közpénzből). A bíróság első fokon 2004-ben hozta meg az ítéletét: az utat le kell zárni a forgalom elől! A dunakeszi önkormányzat fellebbezett, így az ítélet nem vált jogerőssé.

Napjainkban a solymári Auchan építkezése körül történnek csodák. A Levegő Munkacsoport időben bejelentkezett ügyfélként, de csak két és fél hónap késéssel - többszöri rákérdezés után - kapta meg az értesítést a környezetvédelmi hatóságtól, hogy kiadásra került a környezetvédelmi engedély. Ezt azonnal megfellebbezte. Időközben a solymári önkormányzat kiadta az építési engedélyt. A Levegő Munkacsoport felszólította a solymári jegyzőt az építkezés azonnali leállítására, azonban a jegyző válaszra sem méltatta a civil szervezet levelét. A bevásárlóközpont építése töretlenül folyik.

Még ennél is nagyobb csoda, hogy pont ebben az időszakban került kiadásra az új 10-es út első szakaszának környezetvédelmi engedélye is - azon szakaszé, amely véletlenül a solymári Auchan bevásárlóközpont mellett halad el. Az öt és fél kilométer hosszú szakasz megépítése 13 milliárd forintjába kerülne az adófizetőknek. A Levegő Munkacsoport bírósághoz fordult, hogy semmisítse meg a környezetvédelmi engedélyt. Következett az újabb csoda: a pilisi térség több polgármestere egy emberként szólalt fel az útszakasz megépítése érdekében, "településeket elkerülő útnak" minősítve azt. Egyáltalán nem zavarta őket az a tény, hogy ez a kétszer kétsávos szakasz semmiféle települést nem kerül el, hiszen a jelenlegi 10-es úttól mindössze 100 méterre (egy hosszabb szakaszon pedig csak 20 méterre) húzódna, egyik végén a kétszer egysávos Bécsi útba, a másik végén pedig Pilisvörösvár szintén kétszer egysávos főutcájába torkollva. Ezek a polgármesterek most nagyszabású félrevezető és lejárató kampányt indítottak a Levegő Munkacsoport ellen. A polgármesterekkel történt többszöri egyeztetés során ugyanis egyértelművé vált, hogy éppen ők ellenzik a településeket valóban elkerülő utak megépítését. Tény az is, hogy a Levegő Munkacsoport és a vele együttműködő civil szervezetek állandóan ezeknek az utaknak a megépítését szorgalmazzák - az Auchan-féle bevásárlósztráda helyett.

Nem minden országban vannak ilyen csodák. Csehországból például még az 1990-es évek közepén kiebrudalták az Auchant korrupciós ügyletei miatt.

Lukács András
A szerző a Levegő Munkacsoport elnöke

- Itt sajnos kellett némi engedményt adni a zöldeknek: élire állítva vezettük a pályát, hogy kisebb felületet károsítsunk a védett részekbõl.
- Itt sajnos kellett némi engedményt adni a zöldeknek: élire állítva vezettük a pályát, hogy kisebb felületet károsítsunk a védett részekbõl.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.