Alkohol a benzinbe, AdBlue a dízelbe

Az M1-es sztrádán, Győr közelében nemrég felavatták az első magyarországi AdBlue benzinkutat, ahol a teherautók, kamionok és buszok környezetkímélő adalékanyagát lehet tankolni.

A gépkocsik károsanyag-kibocsátásának jelentős csökkentése nélkül nehéz elképzelni a hatékony egészségmegóvást - állítják egybehangzóan az orvosok és a környezetvédők. A kipufogókból a levegőbe kerülő szennyeződés betegségek tucatjának a kialakulásához járul hozzá, bizonyos részecskék rákkeltő hatását is igazolták már. Történtek kísérletek és ösztönzések az autóforgalom csökkentésére, de ezek nem vezettek eredményre. Útjainkon egyre több kocsi fut, köztük sok még a régi, korszerűtlen, ezáltal az átlagosnál is erősebben légszennyező típus. Ugyanakkor Magyarország a kiotói egyezményben is kötelezettséget vállalt a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. A kormány ennek szellemében nemzeti célkitűzésként fogalmazta meg a bio-, illetve más megújuló üzemanyagok felhasználását a közlekedésben. Európai testületek irányelvei is előírják a tagországoknak, hogy 2005-ben 2 százalék, 2010-ig 5,75, 2020-ban pedig 20 százalék részarányt érjenek el a megújuló üzemanyagok.

Sokan kedvező fejleményként értékelték, amikor a Mol pályázatot hirdetett a környezetbarát, megújuló energiaforrásnak számító alkohol - a bioetanol - adalékanyagként történő bevezetésére. Azt is pozitívan értékelték a szakemberek, hogy a napokban az OMV az M1-es sztrádán, Győr közelében felavatta első magyarországi AdBlue benzinkútját, ahol a teherautók, kamionok és buszok környezetkímélő adalékanyagát lehet tankolni.

Szakemberek szerint a károsanyagkibocsátás csökkentésének egyik járható útja a növényekből előállított alkohol üzemanyagként történő felhasználása. Ennek korábban az volt az elsődleges akadálya, hogy adótartalma miatt a szesz ára nem volt versenyképes. A kormány azonban tavaly arról döntött, hogy a motorbenzinbe kevert bioetanol alapon gyártott adalékanyag után visszatéríti a jövedéki adót. Sokan úgy vélik: ez ösztönözte arra a Molt, hogy a benzin eddigi, környezetre ártalmas adalékanyagát a bioetanolra cserélje. Ez nem azt jelenti, hogy tiszta alkoholt kell tankolni majd az autókba. A kutaknál ugyanis előre bekevert benzint fognak árusítani, amely két százalék környezetbarát és oktánszámjavító alkoholt tartalmaz. A bioetanol gyártására kiírt pályázat határideje már lejárt, a tavasz végén várhatóan eredményt hirdetnek, röviddel ezek után pedig mérhetően csökkenhet a kipufogókból kibocsátott károsanyag-tartalom a levegőben.

Az OMV most megnyitott kútja - hangsúlyozták az avatáson - fontos fejlemény, ugyanis uniós előírás rendelkezik úgy, hogy legkésőbb 2008-ig minden új teherautót és autóbuszt fel kell szerelni az AdBlue-technikával. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az AdBlue adalékanyag használatának van egy nélkülözhetetlen feltétele: az úgynevezett SCR-technológia, a környezetkímélő motor. Az adalékot külön tartályban tárolják a járművön, s azt automatikusan adagolja a vezérlőrendszer a kipufogóba.

Fontos a bio- és más megújuló üzemanyagok felhasználása a közlekedésben
Fontos a bio- és más megújuló üzemanyagok felhasználása a közlekedésben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.