Lombikbébi: az utód neme választható?

A brit szülők a jövőben megválaszthatnák mesterséges úton fogant gyermekeik nemét, ha a londoni alsóház tudományos bizottságának csütörtökön előterjesztett, máris komoly fenntartásokkal fogadott ajánlásából valaha is törvény lesz.

A javaslat szerint nincs olyan kötelező érvényű törvényi, vagy morális ok, amely miatt el kellene tiltani az ilyen eljárással fogant gyermekek szüleit a jövendő utód nemének kiválasztásától, ha "a családon belüli egyensúly miatt" ezt indokoltnak tartják.

A bizottság által beterjesztett jelentés talán ennél is ellentmondásosabb része az, amely szerint meg kellene vizsgálni emberi-állati "hibridek" előállításának engedélyezését. A javaslat szerzői szerint szigorúan ellenőrzött körülmények között, kizárólag kutatási célokból hasznos lenne lehetővé tenni emberi sejtek beültetését állati embriókba, ha ez az eljárás eddig nem ismert gyógyászati eljárások kifejlesztéséhez vezet.

A tervezetet máris emberi jogi, társadalomtudományi és etikai szakértők sora támadja súlyosan elítélő jelzőkkel.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.