Győzike és az előítéletek

A főszereplő, Gáspár Győző miatt erősítheti a romákkal szembeni előítéleteket az RTL Klub új valóságshow-ja - ettől tartanak a lapunk által megkérdezett szakértők.

A kereskedelmi tévé kamerái hétfőtől kilencven napon át kísérik a Romantic zenekar Győzike művésznevű roma származású énekesét. (Az ötlet alapját a Music Television Ozzy Osborne show-ja adta.) A beharangozó szerint kiderül, hogy "Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, hogy nem tud olvasni és számolni", de megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" - Győzike-módra.

Gáspár Győző rendszeresen szerepel a képernyőn. Volt már vetélkedőben, ahol nagy nevetések közepette kiderült róla, hogy diszlexiás, beköltözött a Big Brother házba, és felbukkant az Irigy Hónaljmirigy "Bazi nagy roma lagzi" című műsorában is, amelyet több roma szervezet rasszistának nevezett. A médiahatóság a roma kisebbséget sértő - 2003-ban rekordnézettségű - műsort büntetéssel sújtotta. Gáspár Győző szerint azonban a dolog fel volt fújva. A tiltakozó cigány szervezeteknek azért kellett botrányt csinálniuk, mert a címlapra akartak kerülni. Az énekes beszámolt arról is, hogy neki szánt fenyegetésül megrongálták az autóját. Ő maga ekkor úgy látta, hogy a korábbi Big Brother-es szereplésével sokat tett a cigányságért, mert "az emberek láthatták, milyen vagyok".

György Péter esztéta - előrebocsátva, hogy nem akarja megsérteni Győzikét - úgy véli, hogy a rossz ízlésű újgazdag és a "csökkent értelmű medvebocs" szerepét magára öltő zenész valószínűleg nincs tisztában azzal, mire használja őt az RTL Klub. A kastélyban élő Gáspár Győzőnek köze sincs a roma populáció döntő többségének életéhez, de azokhoz sem, akiknek sikerült a nyomorból kiverekedniük magukat. Az énekessel készülő show a roma kulturális büszkeség sárba tiprása lesz. György Péter attól tart, hogy az emberekben össze fog keveredni a Győzikéről kialakult kép a romákról kialakítottal. Az esztéta bízik abban, hogy a műsor ellen felszólal a roma közösség.

Az előítéletek csökkentéséhez semmiképpen sem járul majd hozzá ez a műsor - nyilatkozta Antalóczy Tímea szociológus, "különböző kultúrák közti párbeszédek látszatát keltő üzleti vállalkozásnak" nevezve a hétfőn induló show-t, amellyel az RTL Klub kipipálhatja, hogy foglalkozott ezzel a témával is. Ilyen formában azonban ez rossz megoldás. A szociológus abban bízik: Győzike van annyira extrém figura, hogy a nézők nem vetítik ki a róla kialakult véleményüket a teljes roma népességre.

Elkeserítőnek és siralmasnak nevezte a Gáspár Győzővel induló valóságshow-t Daróczi János, a Magyar Televízió Roma Magazinjának szerkesztője. A főszereplő személye ugyanis romba dönti azt, amit az elmúlt években a médiában dolgozó romák és nem romák felépítettek. Daróczi szerint érthetetlen, hogy miért Gáspár Győzőt választották ki arra, hogy fő műsoridőben romaként jelenjen meg a képernyőn, miért nem például az unokatestvére, a Megasztárban befutott és tehetséges Gáspár Laci kap erre lehetőséget. Egyébként pedig hiába vannak tehetséges romák, nem kapnak lehetőséget a képernyős szereplésre, vagy ha igen, nem fő műsoridőben. A Győzike show-ra a megfelelő válasz az lenne, ha párhuzamosan bemutatnának egy valóságos és vállalható képet.

A nézők érettségében bízik a Rádió C főszerkesztője, Ignácz József. Szomorúnak nevezte, hogy a kereskedelmi tévétől annyira futotta, hogy Győzikével készít ilyen műsort, akit "valljunk meg, nem az eszéért szeretnek, hanem mert lehet rajta nevetni". Győzike annak a sztereotípiának felel meg, ahogyan a nem romák képzelik el a romákat. Azaz nehezen birkóznak a magyar nyelvvel, és egy lovat is agyonsújtó, nehéz aranyláncot hordanak. A kereskedelmi tévé cinkosan kikacsint majd a nézőre. Az adott nézőt minősíti majd, hogy ezt valóban elhiszi-e. Győzike egyébként kedden a roma rádió vendége lesz.

Az RTL Klubnál nem volt szempont Győzike roma származása; azért választották őt, mert érdekes, dinamikus, nyitott és jó humorú ember, aki körül folyamatosan zajlik az élet - közölte Fazekas László, a csatorna sajtófőnöke. (Ehhez képest a roma származás igencsak hangsúlyos a bevezető reklámokban.) Az RTL Klubnak eredetileg nem volt célja, hogy változtasson a romákkal szembeni előítéleteken, de "a csatorna reméli, hogy a műsor hozzájárul az előítéletek csökkenéséhez azáltal, hogy a nézők megismerik, megszeretik Győzikét és családját".

"Irigység
és rosszindulat"

A cigány gyerekeknek akar példát mutatni Gáspár Győző, aki állítása szerint nem maga miatt vállalta el a műsort, hanem azért, hogy a nézők megismerjék a roma kultúrát és szokásokat. Szerinte irigység és rosszindulat áll az előzetes bírálatok mögött.

Gáspár Gyõzõ és családja
Gáspár Gyõzõ és családja
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.