Építészeti tanösvény Dunaújvárosban

Ugyan, mit lehet mutogatni ezen a ronda városon? - csodálkozik egyik szomszédom, amikor megtudja tőlem, hogy építészeti emlékek tanútja készült a városban. Tény, hogy Dunaújváros nem tartozik az építészeti remekművek közé.

Ám a kezdeményezés - egy olyan útvonal kialakítása, amelyen az ötvenes évek magyarországi építészetének emlékeit veheti szemügyre a látogató - méltányolható. A remények szerint a város szélétől a közepéig kanyargó, két óra alatt végigsétálható út a turistákat is újra odacsalogatja a pentelei löszfennsíkra, amelynek a hatvanas-hetvenes években gyakori látogatói voltak a kelet-európai turisták, hogy megnézzék hazánk első szocialista városát.

Az elképzelés nem teljesen új: 1990-ben egyszer már felmerült, hogy a város próbálja meg kihasználni építészeti jellegét. Kiss Attila, a Dunaújvárosi Főiskola regionálisgazdaságtan-tanára - aki 1990-ben nyerte el a város idegenforgalmi hivatalának igazgatói tisztét - gondolt először egyfajta "szocialista Disneylandre", amelynek szerinte Dunaújváros lehetett volna az ideális helyszíne.

- Adott volt az építészeti háttér, szocialista realista elemekkel, volt egy nagy gyár, amelynek ugyancsak létezett egyfajta európai hírneve, s végül sok helybéli műalkotás is hűen reprezentálta a szocializmus negyven évét - mondja Kiss Attila. Szerinte Dunaújvárosban jobb helye lett volna a szoborparknak, mint Budapest szélén. Akár egész Kelet-Közép-Európából szerezhettek volna ilyen szobrokat, reliefeket, domborműveket, festményeket.

A "skanzen" ötlete az akkori pártok és a város új vezetői között azonban nem aratott sikert. Mi több, hamarosan az idegenforgalmi hivatal is megszűnt. Az idén azonban egy, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által építészeti tanösvények létesítésére kiírt pályázat megcsillantotta a lehetőséget.

- Mást nem mutathatunk, csak amink van - szögezi le Majzik Tímea, a Dunaújvárosi Kistérségi Európai Uniós és Idegenforgalmi Kht. megbízott vezetője. Az itteni modern és szocreál stílusú épületek együttese Európában egyedülálló, és említésre méltó egy-két országszerte jegyzett művészeti alkotás, mint például Iván Szilárd mozaikja.

Az említett pályázaton az ötletgazda, a város idegenforgalmi kht.-je 472 ezer forintot nyert az NKÖM-től a tanút megvalósítására. Ehhez a helyi önkormányzat az általános pénzszűke ellenére még 710 ezer forinttal járult hozzá. Az összegből útbaigazító és ismeretterjesztő táblákat készítettek a tanúthoz kiválasztott épületek falára, továbbá színes térképet és prospektusokat nyomtattak.

- Ezt az útvonalat gyakran csak "szocreál tanösvénynek" nevezik, holott ennél sokkal izgalmasabb dologról van szó - állítja Szabó Imre, Dunaújváros főépítésze, aki tagja volt annak a csoportnak, amely eldöntötte, milyen épületek, képzőművészeti alkotások számíthatnak leginkább a szakemberek és a turisták érdeklődésére. Bármilyen hihetetlennek hangzik is, Dunaújvárost nem szocreál stílusban kezdték építeni. Dunaújváros első főépítészének, a pályáján méltán jelentős Weiner Tibornak az érdeme.

A főépítész elmondta: az 1950-es évek elején - a Dunaújváros régi magját alkotó, húszhektáros, belső tömbnek nevezett területen - a húszas-harmincas évek németországi Bauhausának formakísérletei alapján kezdték megtervezni az első házakat. Ilyen stílusú volt a város első lakóháza, amely mindmáig a Május 1. út 1. címet viseli, bár egyszerűen csak kockának nevezték a Schall József által tervezett épületet.

- A "szocialista realizmus" időszakában megpróbáltak egyfajta kényszerzubbonyt húzni az épületekre - magyarázza Szabó Imre. - Az építészeknek néha egészen sajátos megoldásokkal sikerült kibújniuk a kötelező megoldások alól. Ennek egyik példáját adta Ivánka András, aki az általa tervezett, teljesen modern formájú 1. számú orvosi rendelőintézet kör alaprajzú bejárati csarnokánál ugyan nem kerülhette el az épülettől idegen és teljesen felesleges oszlopok felállítását a kapuk mellett, de dacból mégsem a kor kötelező motívumait, az ókori görög oszlopfők valamelyikét helyezte az oszlopok tetejére, hanem egy építészeti korszakkal korábbról, az egyiptomiból választott papiruszlevél-díszítéseket - mosolyog a főépítész. Azután mindent elöntött a panel: az ország első panelházait is Dunaújvárosban építették fel.

- Egyelőre csak marketing-cégeknek ajánljuk az építészeti emlékek dunaújvárosi tanútját - jegyzi meg Majzik Tímea. - Arra még nincs pénzünk, hogy csoportos turistautakat szervezzünk ide. Az érdeklődők egyelőre csak áttételesen, a sajtóból, propagandakiadványokból értesülhetnek erről a tanútról. Később talán csoportokat, iskolai osztálykirándulásokat is hívhatunk.

A tanút ugyanis - tanulságos.

A dunaújvárosi üzletház, Vági Oszkár 1952-ben elkészült épülete, amely átmenet a modern és a szocreál között: ezt jelzik az ablakok alatti színes mozaikok is
A dunaújvárosi üzletház, Vági Oszkár 1952-ben elkészült épülete, amely átmenet a modern és a szocreál között: ezt jelzik az ablakok alatti színes mozaikok is
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.