Kóczián Papp csudálkozására, hogy a jobboldali médiában meg tudta őrizni függetlensége látszatát, ellentámadással válaszol, "a magyar sajtó egészét tartja elfogult"-nak, rögtön példát is prezentál: "A baloldali-liberális sajtóban egyébként időről időre tematikai korlátokba, a pártosságból, az elfogultságból adódó elutasításba ütköztem. Csak példaként két eset: a Magyar Narancsba írt, az SZDSZ-ről szóló cikkem után a szerkesztőség egyik fele elfogadhatatlannak tartotta, hogy az SZDSZ-ről ugyanúgy írtam (Weyer Balázzsal közösen), ahogyan korábban az MSZP-ről. A Papp által nagyszerűnek tartott Felelősök című könyv Narancs-könyvként való megjelenését Vágvölgyi B. András fő-szerkesztő - anélkül, hogy egy sort is látott volna belőle - azzal utasította el, hogy az én szellemiségem nem illik a Narancséba."

Kóczián az 1994-es választási kampány időszakában politikusinterjúkat publikált a Magyar Narancsban, melyek népszerűek voltak az olvasók, s részben a szerkesztőség körében. Általában a riporter hegyes megfogalmazásai, szurkapiszkás kérdésfeltevései tették ezeket az interjúkat különösen érdekessé és népszerűvé. Egy ízben, a szerkesztőség Mészöly utcai helyiségében elcsíptem egy mondatfoszlányt, K. P. mást mondott a szerkesztőségi gépírónőnek (Molnár Marianna), mint amit a magnóról visszahallgatott. (K. P. ekkor még nem értett a számítógép-klaviatúra kezeléséhez.) Megkérdeztem a gépírónőt, mennyire általános ez a gyakorlat, s ő azt válaszolta, hogy K. P. saját kérdéseinél, megjegyzéseinél alkalmaz utólagos interjúdramatizációt. E megfigyelésemet megosztottam a lapvezetéssel rovatvezetői értekezleten, ahol a lapvezetés egy része kevésbé látta ezt aggályosnak, mint én, mindenesetre Kócziánt - emlékeim szerint - figyelmeztettük, hogy álljon el ettől a gyakorlattól.

Kócziánnak és Weyernek az SZDSZ-ről írott cikksorozata 1995 május-júniusában jelent meg. K. P. addigra elolvasott néhány alapfokú amerikai újságírástankönyvet, s ezek alapján kidolgozta tényfeltáró riporteri credóját, mely szerint hiteles dokumentum vagy "két szereplő egybehangzó nyilatkozata" tesz valamilyen feltételezett eseményt publikálható ténnyé. E helyes és csak Magyarországon formabontó módszerét cikkei ele-jén rendszeresen ismertette. Ugyanakkor egy akkoriban súlyosan dehonesztálónak számító állítást úgy jelentettek meg, hogy az érintettet erről nem kérdezték meg. Ez nem az, hogy ugyanúgy írt volna Kóczián, ahogy az MSZP-ről. Kócziánt amúgy sem az akkoriban divatos narancsos stílromantika jellemezte. Általános olvasószerkesztői vélemény volt, hogy eredeti írásai az általa leírt formájukban közölhetetlenek - nem merész tematikájuk, de a magyar nyelvhez való henye viszonyuk miatt. Kicsit irritáló volt ugyanakkor, ahogyan Kóczián ebben az időszakban klasszikus történetírókhoz mérte - korunk Suetoniusaként aposztrofálta - magát.

A Magyar Narancs 1994 első fél évében indított könyvsorozatot Narancs-könyvek címen. Az ún. gonzo-újságírás nagyjait, Hunter S. Thompsont és P. J. O\'Rourke-ot adtuk ki először, majd kortárs magyar írók Szarajevó témájában született írásainak antológiáját, továbbá Dennis Cooper és Cyril Collard melegtémájú regényeit. Nem volt olyan szándék, hogy a lap szerzőinek, szerkesztőinek munkáit publikáljuk a sorozatban. Ez alól egy szabályerősítő kivétel volt: Winkler Róbert Kutyaszorító c. kis állathatározóját adtuk ki, bízva abban, hogy ez üzletileg is sikeres vállalkozás lehet.

Kóczián és Weyer valóban megkerestek könyvük kiadásának tervével. Elutasító válaszom nem azon alapult, hogy "Kóczián szellemisége nem fér a Narancséba", hanem egyrészt azon, hogy a könyvsorozatnak semmilyen anyagi alapja nem volt (a sorozat 96-ra elhalt, soha többet Narancs-könyv nem jelent meg), másrészt azon, hogy narancsos szerzőt nem adunk ki. (Az akkori Narancs szerkesztői, belső munkatársai közül Bojtár B. Endre, Makai József, Seres László, Para-Kovács Imre, Winkler Róbert, valamint szerénységem jelentkezett később publicisztikai kötettel - mindannyian más kiadónál.)

Ennyit a "balliberális" szerkesztői elfogultságról. Egyébként ekkor, 1996 elején volt a Narancs történetének egyik legnagyobb meghasonlása. A szerkesztőség egy része - nógatásra vagy önként - távozott, Kócziánt sem marasztaltuk. Ennek ellenére örülök, hogy Kóczián-Suetonius jelenleg "szakmai koncepciója" révén kiragyog a Hír TV Kerényi Imre, Pörzse Sándor, Rákay Philip által megjelenített átlagából, noha "nincs benne zsigeri ellenérzés a jobboldal iránt", de "egyelőre egy voodoo bábu (...), akit mindenki azért szurkál, hogy az ellenfelein sebet ejthessen". Tök jó, szerintem erre már alapozhatna egy B kategóriás filmtervet vagy képregényt, csak nekem ne kelljen néznem a nevezett adót. Mert a csatornára és rá gondolva eszembe jut: azt hallottam egy országjárásom során valahol a végeken: aki tiszta búzaként ocsú közé keveredik, azt előbb-utóbb jól megeszik a korpákok.