Ritka kézmosás

A legfejlettebb nyugati kórházakban sem tartják be a legelemibb tisztasági rendszabályokat - számolt be komoly tanulmányok alapján erről az Epinfo nevű közegészségügyi szaklap. Alig minden második egészségügyi dolgozó mos kezet, mielőtt a beteghez nyúlna. Ez azért tragikus, mert egyedül ezzel az - enyhén szólva - nem túl bonyolult módszerrel a kórházi fertőzéseknek körülbelül az egyharmada megelőzhető. Márpedig ezek a szövődmények teszik ki a kórházi ártalmak döntő többségét, és felelősek a súlyos, gyakran halálos komplikációkért.

Részletes tanulmányok készültek arról is, kik és milyen szituációkban mosnak ritkábban kezet a klinikákon, azaz veszélyeztetik leginkább a rájuk szoruló pácienseket. Nos, Didier Pittet svájci kutató szerint a betegek nagyobb veszélynek vannak kitéve, ha férfiak kezelik őket, mint ha nők, illetve a szakszemélyzet közül elsősorban az ápolók trehányabbak.

Érdekes annak a pszichológiája is, hogy ha valaki kesztyűt és maszkot visel, miért érzi kevésbé fontosnak az ismételt kézmosást. Mint ahogy az is elgondolkodtató, hogy hétköznap többször nyúlnak "piszkos" kézzel a beteghez, mint a hétvégeken és ünnepnapokon.

A felmérések szerint az elemi tisztálkodási kötelezettség akadálya a feledékenység, időhiány, túlterheltség, és nem utolsósorban a tudományos ismeretek hiánya. Magyarországon, tudomásom szerint, ilyen felmérés az utóbbi években nem készült. Viszont a magyar egészségügyiek túlterheltek, állandó időhiányban szenvednek, egyre több a szakképzetlen ápoló. Akiknek tudományos ismeretei erősen hézagosak...

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.