Elszámoltatott ifjú magyarok

Az Országgyűlés tekintélyét veszélyezteti az Ifjú Magyarok Egyesülete azzal, hogy az Aktualizált revíziós dalok címen kiadott CD-jén a parlamentet is a támogatók között tüntette fel - állapította meg egybehangzóan a fideszes Halász János és a szocialista Zuschlag János a társadalmi szervezetek bizottsága ellenőrző albizottságának keddi ülésén.

Az Ifjú Magyarok Egyesületét tavaly szeptemberben jegyezte be a bíróság. A szervezetnek a "nemzeti és keresztény értékek" terjesztésén kívül egyebek mellett a "kábítószer-fogyasztás és a homoszexualitás gyógyítása, ezen betegségek visszaszorítása" a célja. A MIÉP-hez közel álló egyesület az idén revizionista, irredenta dalokat tartalmazó CD-t jelentetett meg: a borítón az Országgyűlésnek, a társadalmi szervezetek bizottságának is köszönetet mondott a támogatásért.

A parlament csakugyan megszavazott 180 ezer forintot az egyesületnek, de ez kizárólag működési támogatásra szolgált. Az Országgyűlésnek - hangsúlyozta Halász - még véletlenül sem állt szándékában a CD megjelentetéséhez hozzájárulni. Novák Előd Attila, az egyesület elnöke számlákkal igazolta, hogy az ifjú magyarok valóban működésre, és nem a revizionista CD kiadására költötték a pénzt. A borítón - tette hozzá - azért tüntették fel a parlamentet, mert ily módon is szerették volna kifejezni hálájukat. A MIÉP-es Bognár László pártja nevében örömmel fogadta a CD-t, a Fidesz és az MSZP képviselője viszont erőteljesen bírálta annak tartalmát. Halász és Zuschlag felszólította az egyesületet, hogy a jövőben ne hozza összefüggésbe az Országgyűlést ilyesfajta kiadványokkal.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.