Kristóf Károly régi vágású, pesti újságíró volt. Kalap, ballonkabát, barna öltöny. Ezek hozzá tartoztak apró alakjához. És a bot, ami azért kellett, mert idős korában kissé elbizonytalanodott a járása. Én már ilyennek láttam: kilencvenhez közeledve is gyakran bejött a szerkesztőségbe, hozta a híreket az Operaházból. Egyszer egy gyűröttes plakátot húzott elő a zsebéből: Ma este premierem van Párizsban - mondta. És tényleg: neve ott állt a Rose de Noel című Lehár-operett plakátján mint ötletgazdáé. Karcsi bácsi mesélt, viccelt, ötletei voltak. A történeteit szerettem a legjobban, mert személyesen ismert majdnem mindenkit a XX. század első felének magyar irodalmában, zenéjében.
A magyar keresztrejtvény atyja
És a legfontosabb: ő szerkesztette az első magyar keresztrejtvényt. Huszonegy éves volt akkor. Már dadaista versei jelentek meg Kassák folyóiratában, a Ma lapjain (olvashatatlanok egyébként, de mindegy - 1927-ben kötetben is kiadta őket Mestercsapás címmel). Szeretett játszani a szavakkal, érdekelte rejtett rendszerük. Így figyelt fel az angol lapokban megjelenő, fura "szórácsokra". Talán azokat is valami avantgárd játéknak foghatta fel. Maga is összeállított egy ilyet, magyar szavakból. Amikor elkészült, szerette volna kipróbálni valakin. Leszaladt az EMKE-be, talált ott egy fiatalembert, aki a verseskötetét árulta. Fölhívta a szerkesztőségbe, leültette, s elé tette a feladványt. A fiatalember ránézett a trükkös négyzethálóra, s azt mondta: Van nekem elég rejtvény az életemben! - azzal felállt, és elment. Karcsi bácsi később nagy hírű poétaként látta viszont: József Attilának hívták.
A keresztrejtvény azért megjelent, 1925 januárjában, a Ma Estében. A dadaista költőnek induló Kristóf Károly pedig felhagyott az avantgárddal. A húszas évek végétől az Est-lapok munkatársa lett. Móricz, Kosztolányi, Babits körül forgolódott. Világsztárokat interjúvolt a repülőtéren vagy a pályaudvaron. Bartók Bélának szinte minden lépéséről beszámolt: legalább száz cikket írt róla. Később ezekből állította össze a Beszélgetések Bartók Bélával című könyvét.
Maga is bekapcsolódott a zenei életbe, szövegíróként és fordítóként. Operalibrettókat magyarított. Gyöngy Pállal együtt szerezte a Minden jegy elkelt című operettet, K. Halász Gyulával a Macskazenét és a Handa banda című Eisemann-darab szövegét, Nagypál Bélával a Tarantellát. Huszka Jenő Szép Juhászné című operettjének is ő a szövegírója. Szirmai Albert Tabáni legendájából több dalszöveget jegyez. Operettslágerek, táncdalok (például a Szeretlek, Budapest című) és az ötvenes években indulók kerültek ki a keze alól. De írt filmforgatókönyveket is: az ő sztorija volt a Nászút féláron, a Szenzáció, a Halló, Budapest.
A forradalom után, 1957-ben alapító tagja lett a Fülesnek. Innen ment nyugdíjba 1969-ben. Munkatársai még ma is emlékeznek rá, Iván Katalin például, akitől több információt is kaptam róla. Persze, nyughatatlan nyugdíjas volt, egészen haláláig, 1994-ig naponta gyakorolta mesterségét, az újságírást az Esti Hírlapnál és régi lapjánál, a Fülesnél. Ha élne, talán ma, a századik születésnapján is hozna valami kis színest.
