Móricz Zsigmond: Forr a bor

Ez a kevéssé emlegetett regény a Légy jó mindhalálig folytatása. Nyilas Misi és osztálytársai kalandjairól szól, Kisújszálláson játszódik, az érettségi évében.

Izgalmas, erős, olvasmányos könyv ez, feltétlenül elolvastatnám pedagógusokkal és pedagógusjelöltekkel. Saját diákkori élményei nyomán nagyon keményen, kritikusan mutatja be a szerző a századforduló iskolájának, tanárainak és diákjainak színvonaltalanságát, ürességét, hamisságát.

Külön tanulmányt érdemelne, menynyire rosszul ír Móricz. Három regénybe kezd bele, az egyik Misi fejlődésregénye, a másik a nagybátyjáé, a harmadik az osztály krimibohózata. Egyik szálat sem viszi végig, be sem fejezi rendesen a regényt. Rendszeresen ismétli önmagát. Kiszámíthatatlanul szól bele a történetbe, ha kedve van, öt-hat oldalas szociológiai, történelmi vagy politikai kisesszét rögtönöz. Mondatai pongyolák, állandóan ismétli a szavakat, mintha szándékosan nem törődne a stílussal.

És mégis, mindezzel együtt, zseniális ez a könyv. Elképesztő életismeret, jellemzőképesség és elsöprő erő van benne. Nem az a könyv, amit egy nagy lendülettel olvasunk végig: inkább lassítunk, öblögetjük a bekezdéseket, hogy minél tovább tartson. És micsoda problémagazdagság ebben a rövid regényben: van benne iskolai konfliktus, karrier, családi problémák, a magyar jövő kérdései, kamaszok szexuális problémái, zsidókérdés, a művésszé válás problémája, a tehetség elszürkülése vidéken.

Sokan megírták már, mégis újra meg újra meglepődünk: az a világ, az az életforma, amelyről Móricz ír, ma már nem létezik, mégis könyvei hihetetlenül aktuálisak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.