Boldogtalan hold

O\'Neill rozsdásodó láncszem Ibsen és Arthur Miller között. Összetartoznak. Felújításaiknál mindig elégedetlenkedőn morog valaki az előcsarnokban: minek bolygatni a poros polcokat? Vagy kevéssé érzékeny a divatos újdonságra sóvárgó néző, vagy az előadás képtelen meggyőzni róla, mennyire modern kérdés az élhetetlenség, a gyökere veszített kallódás, a boldogtalanság, a társkeresés tétovasága. Lehet-e modern, lehet-e divatjamúlt két ember szerelme? Legfeljebb a kívül rekedt harmadik dohoghatja savanyún: már megint itt van a szerelem? Tudjuk! Unjuk! Láttuk már! Az emberábrázolás, a fájások és a lefogott életerők, a mellékösvényen somfordáló vágyak megújulóan képesek lázba hozni az estét. Amennyiben a színészek lázba képesek hozni emberismeretükkel, jellemző erejükkel, igazságra hajló őszinteségükkel. A színház szerencsejáték-kiszámíthatatlanságú: tudnak-e a játszók ablakot nyitni a legmeghittebb őszinteségre a fagyos világban.

Tordy Géza belső vonzalmait követve O\'Neill önéletrajzi drámáját vitte színre. Egyszersmind továbbítja az előző nemzedéktől kapott színházi málhát. A fiatal Tordy ugyanis Várkonyi Zoltán James Tyrone-ja mellett a drámaíró ifjúkori mását játszotta a Pesti Színház Utazás az éjszakában előadásában. Felújításkor már ő lett a Tyrone család feje. Most a Tyrone-ok családtörténetének másik színházi fejezetét rendezte meg a Nagymező utcai Tivoliban: a Boldogtalan holdat, Vas István fordításában.

Amikor O\'Neill elvégezte G. Pierce Baker professzor harvardi drámaíró-iskoláját, nemzetközi méretekben a modern dráma megtestesítője lett. Volt naturalista, expresszionista, futurista. Modernizálta az Atridák tragédia-trilógiáját. Körbekísérletezte a színpadi lehetőségeket. Megöregedvén visszatért Ibsen apóhoz. Minden díjat megkapott a Pulitzer-díjtól az irodalmi Nobel-díjig, amikor modern dráma helyett igaz drámákat kezdett írni. 11 darabból álló ciklust tervezett. Megírta életműve záradékát. Száztizenhét évet átölelő családdráma-sorozatának egyes darabjait menten évtizedekre zároltatta. Amíg családja egyetlen tagja sem emelhet kifogást a családi titkok nyílt színi kiteregetéséért. O\'Neill úgy halt meg 1952-ben, hogy nem tudta: munkássága utószava lett maradandó. A korábbi, nagy sikerű drámák a színháztörténet pliocén leletei mára.

O\'Neillt látni most le kell mászni a Nagymező utcában a pincébe. A hajdani Tivoli mozi alá belemesterkedett színházteremben bármilyen variációban a nézőtér székei illeszkednek. Hagyományosan egymás mögé helyezett sorokkal. Körbekarolva a játékteret. Vagy szembeültetve egymással a megosztott közönséget. Az igazi nagy kérdés minden új rendezésnél: hova kerüljenek a színészek? Milyen távol játsszanak? Láthatók lesznek egyáltalán? Hogy jutnak be a közös térbe? Átnyomakodnak a nézők között? Vagy csak besompolyogjanak valahonnan oldalról, a nézőteret határoló függönyök mögül? Menczel Róbert elfogadja a kínos adottságokat. Egy kakasvívó porondra rakja a drámát. Élesen, pontosan megvilágított térségre. Ökölvívók pástjának emelvényére. Egyetlen fémoszlop, egy pad, egy szék tagolja a teret. Pontos keret a játszóknak, és Dévényi Rita viszszafogottan amerikaias és visszafogott színű jellembőreinek érvényesítésére. Oldalról nehéz léptekkel bejön egy pár bakancs. És még nem derül fénybe Vasvári Emese, isten tudja: megteremtődik Jossie, a fikcióból valóság lesz, beindul máris a történet. Vasvári Emese kevésbé szerencsés színész, mint amennyire tehetséges. Körbejátszotta a város színpadait. Sehol nem talált színházi otthonra képessége. Színészeti földönfutó. Mindig félárnyékban. Most végre ráméretezett színészi föladatban mutatkozik, ha Jossie szerepe szálasabb, termetesebb óriásnő is. A színész csípőbőségénél döntőbb szenvedélyeinek szélessége. A nyilvános őszinteség képessége.

Megragad, hogy ebben az előadásban látják egymást a játszók. Meghallják egymás mondatait. Válaszolnak egymásnak. Igazat hazudnak. Kamarás Iván megérkezett saját magába. A mesterségbeli kicsiszoltság, a szaktudás mintha korábban eltávolította volna a szerep mélyétől. A kidolgozás alatt hűvös önellenőrző maradt. Most James Tyrone-ként igaz. Átélt. Belehelyezkedő. Ha nem nála van a cselekvés, oldalt ül, hallgatja csak a többieket, akkor is eleven, kapcsolatban marad a történettel, a szereplőkkel. Személyes köze van a dolgokhoz. Nem színházi leosztás sodorta ide. Két érzékenyen kivitelezett némajátéka tisztelgés a beteg szerző előtt, aki idősödvén már nem tudott rágyújtani, kórosan reszketett a keze. A nagy éjszakai jelenet összetettségének megfelel Vasvári és Kamarás. Itt hol a szesz hatása dolgozik, hol az anyagi számítás, a felgerjedt vágy, a magány elől menekülő érzelem. Kijózanodás, belefeledkezés váltakozik. Szabatos színészi elkülönítésekben. Folyamatként mégis.

Az öblös Kránitz Lajos, az éles tekintetű Karácsonyi Zoltán és kissé elmosódóan Földi Tamás részese a játéknak.

Nem megrendítő, sem fölkavaró előadás. Iparkodó, tiszta, tisztes színvonal. Elveti a viszketeg rendezések nemtelen fogásait. Az üresen kongatott színészetet. A hét szűk színházi esztendő idején megbecsülendők erényei.

Az nem világos, hogy Tordy színlapon jelzett "átdolgozása" merőben szerzőjogi kérdés, vagy a rendező túllépte azt a kötelező munkát a szöveggel, amit rendezőként amúgy köteles elvégezni? Hogy mit dolgozott át a Nobel-díjas O\'Neill darabján, azt csupán egyetlen, beiktatott négybetűs szó jelzi az előadás végéig. A befejezés után az elment Tyrone után néz Jossie, úgy rémlik: örökre ott marad az elmulasztott beteljesülésre tapadt tekintettel. Az agyonhúzott szövegből pótlólag átment a rendező két-három mondatot, hogy a főszereplőket visszalophassa a lassan kivilágosodó térbe. Tabló következik. Küzdelem a szerencsétlen színháztérrel. Taps.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.