|
 A lakók igényeit figyelembe véve szépítették meg a VII. kerületi Barcsay utcát Népszabadság - Kocsis Zoltán
Erzsébet város tavaly fogadta el tíz éves fejlesztési programját, amelynek része a VII. kerületi utcák rekonstrukciója is. Az önkormányzat egy igen kedvező feltételű és kamatozású hitellel oldja meg a finanszírozást: minden forintjához kilencet tesz hozzá a bank. Így tehát tíz százaléknyi önrész birtokában kezdhetett hozzá a program mielőbbi megvalósításához. Ugyanakkor a kerület tervei és reményei szerint a programot sikerül 2015 körül befejezni, ami tovább csökkenti a kamatterheket – tudtuk meg Kispál Tibortól, az önkormányzat kerületfejlesztési bizottságának szocialista elnökétől. Minderről azzal kapcsolatban beszélt lapunknak, hogy délelőtt hivatalosan is átadták a teljesen felújított, az Almássy tér és a Nagykörút között húzódó Barcsay utcát.
A politikus elmondta, az utcarekonstrukciós program számukra különösen fontos eleme a fejlesztéseknek, hiszen azzal a szlömösödést is meggátolhatják vagy visszaszoríthatják a korábban lerobbant állapotú közterületeken. Idén négy utcát vettek fel a listára; ezek közül a már átadott Szinva és a Rózsa utca 38, illetve 241 millió forintba, a Barcsay utca pedig 96 millió forintba került. Hátravan még a Hernád utca átadása, ám heteken belül arra is sor kerül. Ezek költsége tehát összességében csaknem 420 millió forint volt, amelyből mindössze 42 milliót kellett hozzátennie a kerületnek.
 A helyiek magukénak érzik a közterületet Népszabadság - Móricz Simon
Kispál Tibor a helyszínen ismertetve a beruházást elmondta, a Barcsay utcában a kockakövezetet aszfaltburkolatra cserélték, s mindkét oldalon parkolósávokat alakítottak ki. A járdák díszburkolatúek lettek, végeiken pedig akadálymentesítették őket, s a vakok, illetve gyengénlátók számára vezetőcsíkokat is beépítettek a burkolatba. Az addig teljesen növénytelen utcába több tucat fát és virágokat telepítettek, egyeztetve azokkal a közműcégekkel, melyeknek vezetéke húzódik a járda alatt. Olyan növényeket telepítettek, melyek gyökérzete nem nő nagyra, ahol pedig gondot jelente, ott szintben megemelt, esztétikus zöldszigetekkel oldották meg a zöldesítést. Mindezt egyébként a lakókkal egyeztetve. A kerület a fejlesztési program elindításakor ugyanis elhatározta, hogy a felújításokhoz, a leendő utcakép kialakításához a helyiek véleményét is kikéri. Ezt tehát így lesz a jövőben is. Az utca összképe azért is tetszetős, mert a társasház-felújítási pályázatnak köszönhhetően korábban az épületek többsége is új "köntöst" kapott. Az utcavégen elterülő Almássy teret is folymatosan szépítik. Ami a folytatást illeti, már tervezik a jövő évi munkákat is. Így 2011-ben megtörténik a Dob utca felújítása a Károly körút és a Klauzál tér között, továbbá a Rumbach Sebestyén utca rekonstrukciója. Ennek első üteme (azaz a Wesselényi–Dob utca között) talán még idén elkezdődhet, ám a Király utcáig tartó teljes szakasz átadása csak jövőre várható. Ezen kívül hozzálátnak a Klauzál utca megszépítéséhez is. A Dob utca második, a Klauzál tér–Rottenbiller utca közötti szakasza 2012-ben nyeri el új arculatát. Mivel ezeket most kezdik tervezni, költségüket egyelőre nem lehet megbecsülni.
|