Ferencváros: bérlakás helyett befalazás?

A ferencvárosi önkormányzat csütörtök délután befalazta azt a kerületi szükséglakást, melynek ügyében ugyanaznap reggel aktivisták egy csoportja tiltakozott. A Város Mindenkié csoport szerint felháborító, hogy az önkormányzat azzal válaszol a kerületi lakáskrízisre, hogy még több lakást tesz lakhatatlanná.

A IX. kerületi önkormányzat az után falazta be a Koppány utca 3. alatt található szükséglakást, hogy tegnap aktivisták élőláncot alkotva próbálták megakadályozni a helyszínen a Varga család kilakoltatását. Az aktivisták azután nyúltak a polgári engedetlenség eszközéhez, hogy A Város Mindenkié csoport és a család hosszú hónapok alatt minden törvényes eszközt kimerített a kilakoltatás megakadályozására. A ferencvárosi önkormányzat lakásügyi osztályának képviselője, Várkonyi Imréné a helyszínen közölte: a lakást „lefalazzuk, és nem adjuk ismételten bérbe” - tudatta lapunkkal az eseményeket közleményében a Város Mindenkié csoport.

Aktivistái szerint az önkormányzat eljárásának célja a megfélemlítés. A ház lakóinak elmondása alapján az akadályoztatástól felbőszült lakhatási osztály képviselői az élőlánc tagjainak elszállítása után több, a házban önkényes lakásfoglalóként élő családot szóban megfenyegettek, hogy másnap kilakoltatás vár rájuk is: gyerekeiket állami gondoskodásba veszik, és az ő lakásaikat is befalazzák. A jelenleg üresen álló, csótánnyal teli, beázó lakások őrzésére az önkormányzat biztonsági őrt rendelt ki, így védve azokat a szükségből beköltöző emberektől.

A Város Mindenkié felháborítónak tartja, hogy a ferencvárosi polgármester a szegénységre erőszakkal válaszol ahelyett, hogy szociális kötelezettségeinek eleget téve a szégyenteljes állapotban lévő szociális bérlakástömb felújításához, illetve a bérlakás-állomány növeléséhez igényelne forrásokat. A kerület lakhatási politikájának csődjét mutatja, hogy bár a kerlületben 1100 család vár lakhatási helyzetének rendezésére, az önkormányzat további bérlakásokat tesz lakhatatlanná, ezzel bizonyítva felelősségét a hajléktalan emberek számának növekedésében, valamint az önkormányzati közvagyon elherdálásában.

A csoport állítja:jogszerűtlenül jár el az önkormányzat, amikor azon az alapon tagadja meg a rászoruló családtól a lakhatást, hogy ők önkényes lakásfoglalók. Egy 2005-ös Alkotmánybírósági határozat szerint egy lakásigénylő nem kerülhet hátrányos helyzetbe az elbírálás során azon az alapon, hogy bármikor is jogcím nélküli lakáshasználó volt.

Mindezek alapján A Város Mindenkié csoport nyomatékosan felszólítja Ferencvárost arra, hogy haladéktalanul nyissa meg és tegye lakhatóvá a rászoruló családok számára a Koppány utcában elfalazott bérlakást.
Emellett azt is követeli, hogy azonnal és emberi méltóságukat tiszteletben tartva rendezze a Koppány utcai épülettömb önkényes lakásfoglalóinak jogviszonyát, hasznosítsa üresen álló bérlakásait és ne falazzon be több ingatlant. Ezen felül pedig a további 1100 család lakhatási problémájának rendezésére vegye igénybe a szociális bérlakás-állományának felújítása, illetve bővítése céljából elérhető állami és egyéb forrásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.