Farkas Bertalan a közlekedési múzeumban

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is megtekinti szerda délután a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Állandó Kiállításán látható, s az érdeklődők által is kipróbálható űrkapszulát és más űrjárta berendezéseket.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Állandó Kiállításának új, időszaki kiállításán az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan űrrepülésének 30 éves évfordulóján ismét a látogatók elé kerültek azok a tárgyi emlékek, műszerek és berendezések, amelyek Farkas Bertalan űrrepüléséhez és az Interkozmosz együttműködéshez köthetők. A kiállítást várhatóan június 2-án, azaz szerda délután négy órakor felkeresi Farkas Bertalan is más űrhajósok kíséretében.

A tárlaton megtekinthető és ki is próbálható a Farkas Bertalan és parancsnoka által használt Szojuz parancsnoki (visszatérő) egységének méretpontos másolata. Az eredeti egység a múzeum főépületében az állandó kiállítás része, és folyamatosan azt a kérdést veti fel a látogatókban, hogy ebben a kis kapszulában hogyan fért el két ember. A mostani kiállítás erre is válasz ad.

Az összeállítás ezen felül eredeti tárgyakkal, modellekkel és színes tablókkal idézi fel az első magyar űrhajós útjának legfontosabb állomásait, de természetesen rövid összefoglalót kaphatnak az érdeklődők az űrhajózás-űrkutatás nemzetközi történetéből is, kiemelve a magyar vonatkozású eredményeket.

Farkas Bertalan magyar kutatóűrhajós a Szojuz-36 fedélzetén, Valerij Kubászov parancsnok társaságában startolt a Szaljut-6 űrállomás felé 1980. május 26-án. A sikeres program végeztével június 3-án értek földet. A Szaljut-6 űrállomás fedélzetén eltöltött idő során számos magyar fejlesztésű berendezést próbáltak ki és működtettek, valamint a magyar szakértők által kidolgozott tudományos kísérleteket hajtottak végre. A magyar űrhajós kutatóprogramján több hazai fejlesztésű műszer (Pille, Balaton, Integral-csomag) szerepelt, amelyek közül például a Pille a későbbi űrállomások állandó műszere lett. Magyar előállítású élelmiszereket is felvittek az űrbe, amelyek nagy sikert arattak a szovjet űrhajósoknál is.

Az időszaki kiállítás a tervek szerint a repülési múzeum idei zárásáig, azaz 2010. október közepéig tart nyitva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.