Ha nem a fürdőruha hiánya, hát csakis a szemérem lehetett az, ami miatt ezt a megoldást választotta. Látszik rajta, neki ugyan esze ágában nem volt Pestre, pláne strandra jönni, de a dolgok másképp alakultak. (Egynapos autóbuszos szakszervezeti vagy brigádkirándulás hazánk fővárosába? Már sosem fogjuk megtudni.) Mégis, láthatóan azért élvezi is a faramuci helyzetet, hiszen büntetlenül lesheti meg a pesti népeknek ezt a számára szokatlan kedvtelését, a strandolást. Mert odahaza nemhogy strand, de minden bizonnyal még fürdőszoba sincs; az esti tisztálkodáshoz a tűzhelyen melegített víz loccsan a lavórba, reggel pedig hideg, a kútról.

Napjaink élményfürdőkhöz szokott embere számára szinte hihetetlen, de 1966 nyarán már az is élmény volt, ha vasárnap reggel – ne feledjük: hatnapos volt még a munkahét – sikerült úgy odaérkezni valamelyik strandhoz, hogy nem lógott még kint a pénztár ablakában a Megtelt tábla. A tortúra azzal folytatódott, hogy az ember kabinra, szekrényre várt, ha nem egy fogassal kellett végül beérnie. (Megszámlálhatatlan, fúrt vagy a furnérlapba cigarettacsikkel égetett, s papírdarabkákkal betömni próbált lyuk éktelenítette a kabinok szomszéd fülkékkel határos falait. De biléta is járt hozzá: a fülke számával ellátott, a spárga számára átfúrt fémlapocska, amely ott fityegett a fecske megkötésére szolgáló textilpánton – lásd még: torpedónadrág, úszónaci, fekete klott gatya, szuszpenzoros kempingnadrág. A szekrények ajtajának belsejére a kabinos írta fel krétával a vendég által megadott jelszót, hogy távozás előtt az bizonyítsa: jogos tulajdonosa a benn lévő ingnek, nadrágnak, szandálnak.)

A naptól kiégett, vagy a vendégek által kitaposott ritkás gyepen aztán bérelt gyékényen, kölcsönzött nyugágyon, nem ritkán otthonról hozott pléden napozott, elemózsiázott, olvasgatott a pesti nép, miközben a strand hangosbemondója két sláger között elveszett pénztárcákat és gyerekeket keresett, ritkábban megtaláltaknak a tulajdonosait. De a hangosbemondó mindenképp stratégiai jelentőségű hely volt. Ott lehetett átvenni/leadni ugyanis mindent: az elveszített napszemüveget, a szüleit váró, nevét nem tudó szőke kislányt. S közben szólt a zene. Pancsoló kislány (tudják: ,,és Bambi is kapható"), Eperfagyi, Tűzpiros virág, Reszket a Hold..., meg a Csinibaba című későbbi film többi betétdala.

A strandszezonnak vége, élményfürdeni azonban még lehet. De Bambiról ne is álmodjanak. Az utolsó példányok egyike egy ismerősöm birtokában van. Kis csatos üvegben, a nyakán az elmaradhatatlan papírszalaggal. Érintetlen darab. Soha nem nyitná ki.

Parasztasszony a Széchenyi-fürdőben, 1966