Törvénysértő a budapesti útdíj

Jogellenesen szed úthasználati díjat a főváros a teherfuvarozóktól, ezért a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal 60 napot adott a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy hatályon kívül helyezze behajtási rendeletének vonatkozó részét - értesült a Népszabadság. Úgy tudjuk, tegnap postázták a törvényességi észrevételt. Mint arról beszámoltunk, a főváros az év elején módosította a behajtási rendeletet és új, esetenként tízszeresére emelt díjakat határozott meg. Az előírás óriási tiltakozást váltott ki a fuvarozó és más érdekvédelmi szervezetek körében, többen a közigazgatási hivatalhoz fordultak.

A behajtási rendelet volt a témája a Pest megyei és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tegnapi közös fórumának, amelyen Vereczkey Zoltán, a megyei szervezet elnöke úgy vélte: a behajtási tarifák drasztikus megemelése megjelenik a fuvardíjakban, s átgyűrűzve a termékek árába. Berényi János, a Közlekedéstudományi Intézet tagozatvezetője szerint egy átfogó forgalomszabályozási rendszer kialakítására lenne szükség, ami a forgalmat távol tartja a belső városrészektől, de nem lehetetleníti el a kereskedőket, az oda szállító fuvarozókat.

Utóbbi vezetője, Forgács Imre információnkat megerősítve elmondta, egy hasonló ügyben az Alkotmánybíróság már 1997-ben kimondta, a közúti közlekedésről szóló törvény szerint csak az autópályák esetében lehet úthasználati díjat kivetni, s azt is csak szakminiszteri rendelet alapján. Erre tehát az önkormányzatoknak nincs lehetőségük. Annak idején egyébként egy vidéki település döntött a fővárosihoz hasonló tarifarendszerről, az AB azt a rendeletet - az említett magyarázattal - megsemmisítette.

Forgács Imre hangsúlyozta, a főváros a tarifát ugyan behajtási díjként nevesíti, de tartalmilag úthasználati díjról van szó. A közút kezelője - ez esetben az önkormányzat - jogszerűen korlátozhatja a járműforgalmat védett övezetek kijelölésével, behajtási tilalommal. Díjat azonban nem szedhet az úthasználatért, illetve a behajtásért. A hivatalvezető azzal kapcsolatban nem bocsátkozott találgatásokba, milyen jogi lépések várhatók, ha a főváros esetleg nem tesz eleget a felszólításuknak. Az önkormányzati rendeleteket mindenesetre az Alkotmánybíróságon lehet megtámadni.

Tiba Zsolt, Budapest főjegyzője érdeklődésünkre elmondta, még nem látta a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételét, így érdemben egyelőre nem tud reagálni. Általánosságban elmondta, ezt a Fővárosi Közgyűlésnek kell megtárgyalnia, amely várhatóan május végén foglalkozhat a kérdéssel.

Nem volt dugó, legfeljebb a tempón lehetett látni, hogy ki szállít és ki az, aki az útdíj miatt lázad - tiltakozás az útdíj ellen 2008 márciusában
Nem volt dugó, legfeljebb a tempón lehetett látni, hogy ki szállít és ki az, aki az útdíj miatt lázad - tiltakozás az útdíj ellen 2008 márciusában
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.