Az MDF a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi

A pénzügyi feltételek tisztázatlansága miatt a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén az MDF-frakció - jelentette ki Hock Zoltán, a párt fővárosi képviselőcsoportjának vezetője vasárnap Budapesten.


Hock Zoltán frakciótársaival, Katona Kálmánnal és Vaskor Lászlóval a Kálvin téren tartott tájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenleg csaknem 200 milliárd forintos finanszírozási hiány fedezetét az állammal kötött metróépítési szerződés szerint a fővárosi önkormányzatnak kell biztosítania.

Katona Kálmán, a demokrata fórum fővárosi frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy a jövő felélésével, a családi ezüstnek tekinthető közművagyon kiárusításával teremtse elő a közgyűlés kormánypárti többsége a metróépítés hiányzó forrásait.

Hock Zoltán kifejtette, a főváros jelenlegi pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a metróépítéshez hiányzó pénzt hitelből teremtsék elő. Ezért vagy teljesen törölni kell a hétéves fejlesztési tervben elhatározott olyan fontos beruházásokat, mint például az új Duna-hidak építését és a villamos vonalak bővítését, vagy eladják a stratégiai portfólióvagyont, a közműcégeket.

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy "a 24. óra után vagyunk egy perccel", rámutatva, a közgyűlésnek felelős döntést kell hoznia. Mint mondta, tudnia kell mindenkinek, hogy a 4-es metró építésének folytatása milyen következményekkel jár. Hozzátette: úgy látják, hogy a 4-es metró a következő 10-12 évre teljesen meghatározza a főváros fejlesztési lehetőségeit. "A metró visz mindent" - jegyezte meg.

Az MDF azt várja a főváros vezetésétől, hogy teljesen objektív, korrekt tájékoztatást adjon a közgyűlésnek a 4-es metró helyzetéről, a szükséges forrásokról, illetve arról, hogy "mit javasolnak ennek a hatalmas nagy hiánynak a finanszírozására".

Hock Zoltán megjegyezte, a konvergenciaprogram tükrében nem látnak arra lehetőséget, hogy a hiányzó pénzt az állam kipótolja. A forráshiány egyébként a metró második szakaszának építését tekintve további 100 milliárdos nagyságrendű lehet - tette hozzá. A frakcióvezető szerint azt sem látják, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen eladósodott főváros, amelyet az adósságtörlesztés is komolyan megterhel, honnan tudná előteremteni a hiányzó pénzt.

Az MDF-s politikusok úgy tudják, hogy jelenleg az EU-hoz sem nyújtható be a 4-es metró támogatási kérelme, mert ehhez törvénymódosításra van előbb szükség. Emlékeztettek rá, hogy szeptemberben a kormány "a főváros által készített pályázatot visszadobta alkalmatlanság miatt". Az Európai Bizottság legkorábban a jövő év nyarán dönthet a metró támogatásáról a kohéziós alapból, ha még az idén elfogadja a kormány a főváros új javaslatát - jegyezte meg a frakcióvezető.

Utalva arra, nem tudni, miként dönt az EU, az ellenzéki politikusok annak a véleményüknek adtak hangot, hogy "beláthatatlan következményekkel, pénzügyi válsággal, összeomlással is járhat a főváros számára" a metrófinanszírozás rendezetlensége.

Hock Zoltán közölte, hogy az elmúlt négy hónapban folyamatosan kezdeményezték a metrófinanszírozás napirendre tűzését a közgyűlésben. Az ellenzéki politikusok hangsúlyozták, hogy felelős gondolkodást várnak kormánypárti képviselőtársaiktól, akiknek csak egy fős a többségük a Fővárosi Közgyűlésben.

Ikvai-Szabó Imre: lesz elég pénz

A főváros gazdasági főpolgármester-helyettese reagálásában arra emlékeztetett, hogy egy hónapja átalakították a 4-es metró finanszírozási szerkezetét, és csökkentették a pénzügyi kockázatokat. Ikvai-Szabó Imre a Magyar Rádiónak azt mondta, lesz elég pénz a 4-es metró megépítésére, és nem kerülhetnek veszélybe a beruházás miatt más fővárosi közlekedési projektek, mert azokra az állam a Budapest Szerződésben garanciát vállalt.

Az említett szerződés eddigi eredményeiről és bővítéséről hétfőn tárgyal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester. A megbeszélésen a Budapest Szerződés felülvizsgálata, kiegészítése és megerősítése, a BKV működése és finanszírozása, valamint a közigazgatási reform lesz napirenden.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.